Egy hulló levél prédikációja
Ma délután, a téren átmenőben,
Ölembe hullt egy bús platánlevél.
Szívembe hullt, mint csöndesen szitáló
Őszi eső: egy prédikáció.
Platánlevél! Hulló aranylapocska!
Te elvégezted küldetésedet.
De én? – Ha most lehullanék az Ág-ról,
Mi lenne akkor? – Jaj, ne még! Ne még!
Platánlevél! Bús búcsút integetve
Libegsz alá. Fáj, mégis néma vagy…
Mindennap búcsúzom. S kiáltoz bennem
A fájdalom, hogy menni, menni kell!
Platánlevél! Lehullsz, s elomló tested
Vetett ágyából új tavasz virul.
Belőlem sarjad virradó tavasznak
Virága? – Halni sajnálom magam…
Platánlevél! Lehulltál, most először
És utoljára. Én pedig, szegény,
Hányszor elhagyom hűtelen az Ág-at,
Az Örök Erőt, aki éltet ad!
Platánlevél! Taníts meg engem élni,
S ha hűen éltem, úgy halni taníts.
Egyszer, ha távoznom kell, hadd lehetne
Az elmenésem prédikáció!
G.S
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése