Első találkozásom
Édesapám
kezébe vette a kezem,
és
a szívének szent vágyával
elindult
Hóreb felé velem,
hogy
hitének egyszerű mécsénél
lángra
gyújtsa bennem a szent fényt:
amely
mellett nem kell Krisztus útján
fehér
bottal ütögetnem a szegélyt.
-Úgy
mentünk egymás mellett,
miként
egykor Ábrahám és Izsák:
kétely
nélkül, engedelmeskedve,
az
oltárt…Istent keresve.
-Apám
gázolta az akadályokat,
mint
aki ismeri az út buktatóit,
mint
aki tudja, honnan jön az erő,
s
látta már teljesedni a Jehova ígéreteit.
-Én
fakadó hitemmel…fogtam a kezét:
mámorosan,
mint akit az oltár vár,
hogy
szolgálatom, szívem rátegyem,
s
majd tüzénél – ami az enyém,
önerőm,
akaratom elégjen,
és
ami megtisztul…Istené legyen.
-Így
mentünk, a jövő fátylát emelgetve,
Ő
a hit szemével, én reménykedve,
hogy
Isten, csodálatos titoktartással…
megmutatja
magát szentségben.
És
egyszer csak...megállt édesapám és ezt mondta:
„Itt,
itt találkoztam először Istennel…”
Boruljunk
térdre, fiacskám,
Hadd
beszéljen most…a te szíveddel.
-Nem
látom Őt – súgtam csüggedten.
Nem
látok, csak egy hatalmas szálfát,
Rajta
két szót...Alfa, Ómega.
Vakítón
tündöklő betűkkel,
S
körülötte kidöntött fákat…
hit,
remény, békesség, szeret
jelszókkal,
a földön feküdve.
Ne
törődj velük, súgta vissza apám,
Azok
Isten mellett holnap újra nőnek…
Vessük
le sarunkat. Ez a hely szent.
Az
Alfa- Ómega – az akit mi keresünk.
-De
mi lesz velünk?! S mit ér, hogy megtaláltuk,
Ha
holnap, vagy azután – Őt döntik a porba?
- Tamaska Gyula
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése