Keresztény vers- Első imádságom

Első imádságom

/nem az író fantáziája, negyven éve mondták el nekem,

s azóta viharban mindig eszembe jut, unokatestvéreim voltak. /

Nem az, ami akkor hangzott el,

mikor anyám ágyamra ülve,

kezem összetette.

Nem az, amikor ajkam

még nem értve… csodálattal,

az édes Istenemet rebegte.

Nem az, amivel az első,

szeretetlen tettem után:

ki akartam tépni az önvád fullánkját.

Nem az, amivel tanítványként,

felajánlottam Istennek magam

és vállaltam munkáját.

Az én imádságom…

viharban mondott imádság volt,

olyan, miben felnőtt is gyermek marad.

Miben a lélek hasonló a bimbóhoz:

mit a harmat s a napsugár ér:

önmagától hasad.

Ezekben az imákban a keresztény

percek alatt éretté lesz,

s térdén ostromolja az eget.

És az Isten morzsáit is

éhező asszonyként:

megközelíti a szentet.

Ezekben az imákban tudunk felágaskodni

annyira, hogy felérünk,

az Isten országának kerítéséig,

Vagy annyira alászállni,

hogy magunkból nem látunk semmit…

s oda kúszunk a kereszt tövéig.

- Tamaska Gyula