KÉRDEZ
A GYERMEK
„Ott fenn lakott a
csillagok felett,
de mikor karácsony este
lett,
lejött a földre, mint
kicsiny gyermek.
És - ó -, a
hidegszívű emberek!
Kis istállóban
kellett hálnia.
Szalmán feküdt. Ő, az
Isten Fia.
Elhagyta értünk az
egeket.
Ugye, apukám, nagyon
szereted?”
Az apa nem szól.
Olyan hallgatag.
De a kis kedvenc nem
vár szavakat.
Odaszorítja vállára
meleg,
kipirult arcát, s
tovább csicsereg.
„Kicsiny gyermek
lett, gyenge és szegény,
és ott aludt az
állatok helyén,
szűk istállóban. Nem
is érthetem.
Milyen meleg
ágyacskám van nekem,
pedig csak a te
kislányod vagyok.
És Ő, az Isten Fia, Ő
a legnagyobb,
szalmán feküdt,
amikor született.
Ugye, apukám, nagyon
szereted?
Kint csillagfényes,
hideg este... tél...
Bent apja ölén
kisleány beszél.
„Ott sem nyughatott,
szalma fekhelyén.
Futniuk kellett éjnek
idején.
Halálra keresték a
katonák.
Milyen keserves útjuk
lehetett.
Ugye, apukám, nagyon
szereted?
Az apa leteszi a
gyermeket.
‘Ugye, szereted?...
Ugye, szereted?’ -
Nem bírja már, el
kell rohannia.
A jászolban fekvő
Istenfia
karácsonyesti képe kergeti.
Feledte, és most nem
feledheti.
Most a szeméből
könnyre könny fakad.
Most vádakat hall,
kínzó vádakat.
Elmenekülne még, de
nem lehet.
Most utólérte az a
szeretet.
S míg a szívébe égi
béke tér,
mintha körül a
hólepett fehér
tetők, utak felett távol
zene,
angyalok tiszta
hangja zengene
szívet szólongató,
szép éneket:
- Szegény lett érted.
Ugye szereted?
Túrmezei
Erzsébet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése