ERŐRŐL
ERŐRE
(Zsolt 84,8)
Hányszor hittem már,
hogy elfogyott erőm!
Vége, nincs tovább...
Megtántorodtam, már-már
elestem,
elborított a
nyomorúság.
Szóltam: saját erőmből
nem telik több,
nem bírom tovább!
És akkor új erő jött.
Csendben és
észrevétlen.
Nem a győztesek hódító
ereje,
nem az erők
világrengető serege,
csak épp annyi, amire
szükségem volt,
csak épp annyi, amennyi
fölemelt,
megiszamodott lábam
lépésre bírta,
s nyomorúságom
rengetegéből
a kivezető utat
megmutatta.
Csak épp annyi.
S ha elfogy?
Akkor újra küldi Ő,
a kifogyhatatlan, örök,
szent Erő!
Csak mindig annyit.
És épp eleget!
Eleget ahhoz, hogy el
ne essem,
ne zuhanjak le a
szörnyű mélybe,
e szent erővel
általlépjem,
s csak a túlparton
roskadjam össze.
Aztán megint ad új
erőt.
Naponként kinyújtom
kezem
a napi mannáért, és Ő
ad.
„Erőről erőre jutok“,
világlik már a szent
titok!
Az ínség földjén új
forrás fakad,
amerre bizakodó lábam
elhalad.
Tekintetem a célt
kutatja már,
nem révedek erőtlen
magamra,
végtelenné tárult a
láthatár.
Mindig csak előre,
előre,
át a völgyön, - a
hegytetőre!
Kőről kőre, erőről
erőre...
Átmenvén a siralom
völgyén,
erőről erőre jutok,
míg fenn a Sionon
megállhatok.
Oláh Lajosné
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése