Csak egy cserép zöld
Csak egy virága van most a
szobánknak,
nem is virág, csak néhány
zöld levél.
Napot se lát, mert a nap
sohse jár itt,
Cserépbe él, de napról-napra él!
És napról-napra nő csendes
derűvel…
Pár korty vizet kér csak,
szerény nagyon.
Köszöni azt is, hogy a
világosság
beszűrődik hozzá az ablakon.
Néhány marék föld minden
televénye,
De nem keveselli, mert elég
neki.
A halott tárgyak, bútorok
honában
az életet jó kedvvel hirdeti.
Tűnődni mellé egy kicsit
leültem.
Tán néha szól is… mit mesél
nekem?
/A gyermekévek
visszatükröződnek,
s a vadvirágos rétek
színesen./
Magamban ülök, míg az
alkonyattal
megvívja harcát kívül a
sötét.
Az ablakunkon már kopog az este,
még egy kicsit vár, s
csendesen belép.
Bejön, körülnéz és
bizonytalan lesz
lassan az árnyék, tér, tömeg,
alak.
A bútor és a tárgyak, lágy
vonallal
a két karjába beleomlanak.
Hallgat a ház és hallgat most
a szívem,
ma este minden olyan
hallgatag...
De mégis szótlan
igehirdetéssel
a zöld levélkék így
tanítanak:
„Áldott a fény és jó a
napsugárban,
hol összeér az erdő és a rét.
Pompás a harmat, zápor kinn a
nyárban,
jó a langyos föld és az enyhe
ég.
De hogyha Isten áldott
küldetéssel
valakit egy szűk kis hajlékba
rak,
jó hinni, tudni, szépen
megköszönni,
hogy egy kicsiny fény mindig
megmarad.
Hogy földet is hány mindig
gyökerünkre
és harmatot is ád, amennyi
kell.
Nekünk az élet – hidd el!
most is ünnep,
Atyánk figyelme rajtunk
megpihen.”
- Magasba néztem, csendesen
idéztem
a múlt időket, elszállt
éveket.
Hiszen ott éltem én is, kinn
a nyárban,
hol Isten Lelke szántott,
ültetett.
Nagy volt a fény és sűrű volt
a harmat:
életvizétől zendült a határ!
De aztán… szűkre fogta tág
terünket
az Úr, s szolgálni egy kis
szoba vár.
Mégis… oly jó hittel
megköszönni,
Hogy egy kicsiny fény mindig
megmarad.
Hiszen Övé a nap, a föld, a
harmat,
s ha kérek én, Ő hallja
szavamat.
Jó hinni, tudni, szépen
megköszönii,
hogy Benne élek, Benne
pihenek.
- Köszönöm ezt a nagyszerű
tanítást,
mellettem élő, csendes
levelek!
Füle Lajos
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése