Adventi történetek - 2. rész

Adventi történetek - 2. rész

Adventi sorozatunk második történetének címe: "Adni akarok valamit"

Nem is tudom, mikor gondoltam rá utoljára. Kicsit szégyellem magam, hogy ennyi idő eltelt és én csak rohanok-szaladok a holnapba. Pedig tudom, hogy Ő sokat gondol rám. Minden nap eszébe jutok és elmosolyodik. Nem nevet ki, nem, Ő szeretetből mosolyog. Nap mint nap küld egy mosolyt, csak hát hogyan lehetne azt észrevenni, amikor itt nekem a munka, meg a család, meg a bajok... Jaj, annyi minden van és ha nem figyelek eléggé, ha nem összpontosítok, biztos becsúszik valami hiba. Nehéz mindent kézben tartani. Pedig ha többet gondolnék rá, ha azzal a mosollyal a lelkemben kelnék fel minden reggel, akkor biztos könnyebb lenne és biztos jobban is sikerülne minden. Vagyis csak vele sikerülhet igazán bármi is, azzal a meleg, szerető kedvességgel, ami tőle jön, onnan messziről, vagy épp oly közelről.

Ma eszembe jutott. Egy gyerek játszott a parkban, hóembert épített és rám nézett. Őt láttam a szemében. Nem tudtam foglalkozni a gondolattal, de egész nap eszembe jutott. Most este van és nem tudom elfelejteni, érzem: eljön. Most biztos el fog jönni. Olyan régóta várjuk már, igazából még nem is láttuk, de tudjuk, hogy jó, tudjuk, hogy szeret és minden nap, minden egyes nap gondol ránk. Az utcán, a parkban, a boltban, a munkában, a vasárnapi ebédeknél, de még a postahivatalban is érzem néha. Meg-meglátogat egy vidám tekintettel, egy jó szóval, egy segítő kéznyújtással, egy önzetlen adománnyal, bár Ő maga még nem jött el. Most mégis érzem, hogy közeledik.

De vajon mit mond majd ha meglát? És mit mondjak majd én neki? Biztos tudja, hogy bár Ő minden nap, én csak úgy elvétve gondoltam rá. Ő minden nap adott nekem valamit, én nem is tudom, mikor viszonoztam bármit is ebből. De talán még nem késő! Adni akarok valamit én is. Olyan akarok lenni, mint a jó fa, amely tavasszal virágot, nyáron hűs árnyékot, ősszel jó gyümölcsöt ad, télen pedig tüzemnél melegedhet.

Uram, gyere, már nagyon várlak! Este van és hideg, a városban sokan alszanak már, de én nem tudok lefeküdni, azt hiszem megvárlak! Az ablakból messze ellátni, hátha meglátom majd, ahogy az udvarra beérsz... Fény gyúlt az utcán, úgy látom gyertyát gyújtottak. Talán az utadat készítik. Gyorsan! Gyújtok egyet én is, hogy lásd merre kell jönni. Most már két gyertya világít