2018. május 23., szerda

Napi áhítat- Világos látást ad a bűnnel kapcsolatban is


Világos látást ad a bűnnel kapcsolatban is

2018 - Áhítat2018. május 23. szerda  . Dezső névnap van

Hét témája: Szentlélek
Jn 20,19–23

Egyedül Isten lelke tudja megértetni velünk a bűn lényegét.
„Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott, ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek! És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat. Jézus erre ismét ezt mondta nekik: Békesség nektek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket. Ezt mondva rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyetek Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak.
Magyarázat
A feltámadt Jézus amikor azt mondja tanítványainak, hogy vegyenek Szentlelket, rögtön bűnbocsánatról kezd beszélni. Jézus közelében elkerülhetetlenül felismerem a bűnösségemet. És ebből az is következik, hogy megértem: nem mehetnek a dolgok úgy, mint eddig. Egyfajta szakítást kell véghez vinnem. Ez a bűnbánat. Ez pedig nem csak egy elhatározás. Kell, hogy konkrét tettek kövessék. A tékozló fiú miután magába szállt, felkerekedett, visszament apjához, bocsánatot kért tőle, és felajánlotta szolgálatait. Szakított a régivel, és valami újat kezdett.
A döntő természetesen Isten mozgása felém. Az isteni közeledés Jézus Krisztusban érte el a csúcspontját, aki a kereszten meghalt értem. Ez pedig úgy válik eleven tapasztalattá számomra, hogy a Szentlélek a szemem elé állítja Jézust, majd megnyitja szememet, hogy meglássam, milyen Isten előtt az állapotom. Ezek által még egyszer „játékteret nyit”: még egyszer dönthetek Isten ellen vagy mellett. Dönthetek, de kell is döntenem. Isten tette meg az első lépéseket, de nekem is kell lépnem.
Ha fájdalmas folyamat is ez, szabaduláshoz vezet. A Szentlélek nem kényszerít soha, de ha engedem, elvezet a bűntől való szabadulás semmihez sem hasonlítható tapasztalatáig. Ma engedem, hogy ezt tegye velem?
(Sinka Csaba)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése