Tavasz van
Unyi József
Testvérem, tavasz van.
Új rügyek fakadnak,
S meleg napsugarak csókolják a földet,
Fût, fát és a tavat.
A föld fagya enged, kicsiny-kis bogarak
Milliónyi számban lepik el az avart.
Csupasz fák ágain a tavasz szellõ
Virágokat fakaszt illatot lehelõn.
Barack és cseresznye milljó’ virágszirma
Várja Isten kezét termõ beporzásra.
Isten nem is késik. Küldi a bogarat,
Méhet, lepkét, szellõt, s a mohó darazsat.
Virágról – virágra szállnak mézet szedni.
Szorgalmas munkájuk téged nem szégyenít?
Isten akaratát végzik lankadatlan,
Hatalmas munkájuk elfáradhatatlan.
Elvégezik mind azt, amire küldettek
Tudásod te Ember, micsoda ezekhez?
Azt mondod, ismered a földet, s a tengert,
Hatalmas gépeket építesz és vezetsz.
Hidak, gyárak, házak kezednek munkái
Fennhangon dicséred „saját” alkotásid,
Melyek bár hatalmas méreteket adnak
Egy kisvirág elõtt mélyen meghajolnak!
Teremtõ Istennek akarsz Te látszani
Az Istent tagadod! - mért akarsz játszani?
Õ nagyon türelmes, végtelen szeretet
Jöjj, Õ visszafogad, tégedet is szeret!
Megtanít a tavasz ezer csodájára,
Megláthatod te is, hogy Övé a pálma.
Akkor Õ összetör, és lágyan fölemel.
Szíved örömében ujjong és énekel.
Ember! – még kegyelem idejében élünk,
Békülj meg Istennel, s gyere, örülj velünk.
Testvér, most tehozzád szólok, ki a porba
Hajtod meg fejedet az Isteni szóra.
Aki bár úgy érzed, nem vagy bûnös, beteg,
Csak emberek elõtt éled az életed!
Isten másképpen lát, gondoltál-e már rá?
Menj ki a tavaszba, megtanít õ reá.
Nézd a kicsi méhet: Isten küldötte õt
Hogy bõ termés legyen néked is gyümölcsbõl.
Ha nem szorgoskodna, mire küldetett õ,
Ennél-e a fának érett gyümölcsébõl?
Mi a küldetésed? Mit bízott rád Isten?
Csak élted végére szólna küldetésed?
Fiatal korodba nem törõdsz te ezzel
Messze – távoli még a halálfélelmed?
Mit csinálnál, most, ha jönne a halál?
Testvér! Téged, s engem vajon készen talál?
Bár zöldell a tavasz, a fák virágoznak
A halál ugyan-úgy most is kopogtathat!
Ma, tavasz ünnepén borulj csendben oda
Ahol senki sem lát, s szíved nyisd meg újra.
Kérjed Õt, az Istent, hogy mossa tisztára,
És ha tavaszi mag hullik talajára
Százannyi teremjen az egy mag helyébe,
És hogy küldetésed idején betöltsed.
Testvéreim! Mind kik halljátok-e szókat,
Szívetek teljen meg hálával iránta.
Engedjétek meg, hogy az Isteni sugár
Éltetek elején, delén, vagy alkonyán
Süssön szívetekbe, lelketek mélyére,
Hogy, az tiszta legyen tavasz ünnepére!
Új rügyek fakadnak,
S meleg napsugarak csókolják a földet,
Fût, fát és a tavat.
A föld fagya enged, kicsiny-kis bogarak
Milliónyi számban lepik el az avart.
Csupasz fák ágain a tavasz szellõ
Virágokat fakaszt illatot lehelõn.
Barack és cseresznye milljó’ virágszirma
Várja Isten kezét termõ beporzásra.
Isten nem is késik. Küldi a bogarat,
Méhet, lepkét, szellõt, s a mohó darazsat.
Virágról – virágra szállnak mézet szedni.
Szorgalmas munkájuk téged nem szégyenít?
Isten akaratát végzik lankadatlan,
Hatalmas munkájuk elfáradhatatlan.
Elvégezik mind azt, amire küldettek
Tudásod te Ember, micsoda ezekhez?
Azt mondod, ismered a földet, s a tengert,
Hatalmas gépeket építesz és vezetsz.
Hidak, gyárak, házak kezednek munkái
Fennhangon dicséred „saját” alkotásid,
Melyek bár hatalmas méreteket adnak
Egy kisvirág elõtt mélyen meghajolnak!
Teremtõ Istennek akarsz Te látszani
Az Istent tagadod! - mért akarsz játszani?
Õ nagyon türelmes, végtelen szeretet
Jöjj, Õ visszafogad, tégedet is szeret!
Megtanít a tavasz ezer csodájára,
Megláthatod te is, hogy Övé a pálma.
Akkor Õ összetör, és lágyan fölemel.
Szíved örömében ujjong és énekel.
Ember! – még kegyelem idejében élünk,
Békülj meg Istennel, s gyere, örülj velünk.
Testvér, most tehozzád szólok, ki a porba
Hajtod meg fejedet az Isteni szóra.
Aki bár úgy érzed, nem vagy bûnös, beteg,
Csak emberek elõtt éled az életed!
Isten másképpen lát, gondoltál-e már rá?
Menj ki a tavaszba, megtanít õ reá.
Nézd a kicsi méhet: Isten küldötte õt
Hogy bõ termés legyen néked is gyümölcsbõl.
Ha nem szorgoskodna, mire küldetett õ,
Ennél-e a fának érett gyümölcsébõl?
Mi a küldetésed? Mit bízott rád Isten?
Csak élted végére szólna küldetésed?
Fiatal korodba nem törõdsz te ezzel
Messze – távoli még a halálfélelmed?
Mit csinálnál, most, ha jönne a halál?
Testvér! Téged, s engem vajon készen talál?
Bár zöldell a tavasz, a fák virágoznak
A halál ugyan-úgy most is kopogtathat!
Ma, tavasz ünnepén borulj csendben oda
Ahol senki sem lát, s szíved nyisd meg újra.
Kérjed Õt, az Istent, hogy mossa tisztára,
És ha tavaszi mag hullik talajára
Százannyi teremjen az egy mag helyébe,
És hogy küldetésed idején betöltsed.
Testvéreim! Mind kik halljátok-e szókat,
Szívetek teljen meg hálával iránta.
Engedjétek meg, hogy az Isteni sugár
Éltetek elején, delén, vagy alkonyán
Süssön szívetekbe, lelketek mélyére,
Hogy, az tiszta legyen tavasz ünnepére!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése