2018. május 27., vasárnap

Napi áhítat- Isten gyermekeivé leszünk


Isten gyermekeivé leszünk

2018 - Áhítat2018. május 27. vasárnap , Hella névnap van .

Hét témája: Fiúság
Jn 1,9–14

„A gyülekezetbe csak beleszületni lehet.” Ezt a földöntúli állapotot Krisztus tette elérhetővé földre jöttével.
„Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.”
Magyarázat
Egy imaháznál lévő lelkipásztorlakáshoz már sokadjára csengetett be egy kéregető. A kaput nyitó lelkipásztor régi ismerősként üdvözölte, de akkori pénzkérését visszautasította, mivel épp fizetés előtt voltak. A kéregető megpróbált többféle érvvel mégiscsak pénzhez jutni, s mivel sehogy sem tudta meggyőzni a lelkipásztort, elővette a legütősebb „adu ászt”: „Akkor hát, csatlakozni akarok a gyülekezethez!” A lelkipásztor szavai örökre az emlékezetembe vésődtek: „A gyülekezethez nem lehet csatlakozni. Oda csak beleszületni lehet.”
A gyülekezet Isten népe, ő válogatja meg a tagjait. Isten családja, ő szüli bele gyermekeit. E születést nem alanyi jogon lehet kiérdemelni. Nem testi, vérségi származással lehet átélni. Ez Istentől való születés, tőle elindult, belőle származó élet. Egy új létforma, amit már e földi testünkben elkezdünk hordozni, s miután az a fizikai halállal megszűnik, lelkünkben folytatjuk tovább, örökké! Erre felhatalmazást adott, jogot biztosított az élő Isten. Azoknak, és csak azoknak, akik befogadták Jézust és hisznek benne.
A kéregető elment máshová – szomorúan, bosszúsan...? Te a legjobb helyen, Krisztustól kérd az Isten gyermekévé újjászületés csodáját!
Imaáhítat
Imádkozzunk gyermekeink istenismeretéért!
(Zsolt 78,3–7)
(Papp Dániel)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése