KÉRDEZ A GYERMEK
„Ott fenn lakott a
csillagok felett,
de mikor karácsony este
lett,
lejött a földre, mint
kicsiny gyermek.
És - ó -, a hidegszívű
emberek!
Kis istállóban kellett
hálnia.
Szalmán feküdt. Ő, az
Isten Fia.
Elhagyta értünk az
egeket.
Ugye, apukám, nagyon
szereted?”
Az apa nem szól. Olyan
hallgatag.
De a kis kedvenc nem vár
szavakat.
Odaszorítja vállára
meleg,
kipirult arcát, s tovább
csicsereg.
„Kicsiny gyermek lett,
gyenge és szegény,
és ott aludt az állatok
helyén,
szűk istállóban. Nem is
érthetem.
Milyen meleg ágyacskám
van nekem,
pedig csak a te kislányod
vagyok.
És Ő, az Isten Fia, Ő a
legnagyobb,
szalmán feküdt, amikor
született.
Ugye, apukám, nagyon
szereted?
Kint csillagfényes, hideg
este... tél...
Bent apja ölén kisleány
beszél.
„Ott sem nyughatott,
szalma fekhelyén.
Futniuk kellett éjnek
idején.
Halálra keresték a
katonák.
Milyen keserves útjuk
lehetett.
Ugye, apukám, nagyon
szereted?
Az apa leteszi a
gyermeket.
‘Ugye, szereted?... Ugye,
szereted?’ -
Nem bírja már, el kell
rohannia.
A jászolban fekvő
Istenfia
karácsonyesti képe
kergeti.
Feledte, és most nem
feledheti.
Most a szeméből könnyre
könny fakad.
Most vádakat hall, kínzó
vádakat.
Elmenekülne még, de nem
lehet.
Most utólérte az a
szeretet.
S míg a szívébe égi béke
tér,
mintha körül a hólepett
fehér
tetők, utak felett távol
zene,
angyalok tiszta hangja
zengene
szívet szólongató, szép
éneket:
- Szegény lett érted.
Ugye szereted?
Túrmezei
Erzsébet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése