NÁTÁNAEL IMÁJA
A Megváltóra várni és a világ szennyezett, zavaros
vizeiben halászni, ez az óvatos megalkuvás
volt az a kétszínű tett, amelyet önmagával
össze nem egyeztethetett. A hajnali órákban,
vagy ha a munkával már betelt a nap,
szívesebben üldögélt mély csendben
a háza mögötti fügefa alatt, ahol semmi sem zavarta,
ahová senki se látott, csak a fölé boruló lombsátor
üdezöld levelei között meg-megvillanó napsugarak.
De még azok is - bármilyen pókháló-finomak -
csupán a feje köré vonhattak fényvonalat,
a gondolat szövevényei közé nem törhettek utat.
Senki sem leshette ki, milyen erős vágyakozás itatta át
ezt a hallgatag izraelitát, aki nemcsak valami
homályos várakozásban élt, mint a sokak,
de az összefogott tudat erejével kért, könyörgött,
mint a kevesek; és kimondhatatlan sóhajokkal
esedezett benne a lélek. Nem tudhatta senki,
hogy ő csak a Megígért jövetelének reménységében élt;
csak ezért imádkozott ott, a szokott helyén,
a fügefa alatti padon, ez az igazi lelki szegény.
Nem tudhatta más, csak az, aki egy beteljesedett
napon így szólította meg: - Nézzétek,
ez a valódi, kettősség nélküli igaz,
akiben nincs tudathasadás.
- Honnan ismersz engem? Sohase láttalak,
életünk útjai nem találkoztak eddig sohasem.
- Találkoztak, a rejtett erőtereken
láttalak a fügefa alatt...
- Uram, Te vagy az Isten Fia, Izrael királya vagy!
Szabó Irma
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése