2018. május 24., csütörtök

Napi áhítat- A Krisztus testébe keresztel be


A Krisztus testébe keresztel be 

2018 - Áhítat, 2018. május 24. csütörtök , Eliza, Eszter névnap van .

Hét témája: Szentlélek
ApCsel 19,1–7

A Szentlélek nem magányos életre, hanem a közösségbe vezet.
„Amíg Apollós Korinthusban volt, Pál végigjárva a felső vidékeket, Efezusba érkezett. Ott néhány tanítványra talált, és így szólt hozzájuk: Kaptatok-e Szentlelket, amikor hívőkké lettetek? Ők így feleltek: Hiszen még azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek. Ezután megkérdezte tőlük: Akkor milyen keresztséget kaptatok? János keresztségét – válaszolták ezek. Pál ekkor így szólt: János, amikor keresztelt, megtérést követelt, de azt mondta a népnek, hogy abban higgyenek, aki utána jön, azaz Jézusban. Amikor ezt meghallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevére. És amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szentlélek, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak. Ezek a férfiak pedig összesen mintegy tizenketten voltak.”
Magyarázat
Gyülekezetlátogató körútja során Pál apostol Efezusban olyan tanítványokra talált, akik objektív akadályok miatt nem tudtak hitben fejlődni: nem ismerték kellőképpen jelenük eseményeit és a Krisztus teljességét. Pál meghirdeti számukra a továbbjutás lehetőségét. A Szentlélek által volt lehetőség erre.
A Szentlélek személy, de ugyanakkor Isten erőtere is. Bárhol jutnak emberek ebbe az erőtérbe, az struktúrákat alakít ki, és ezeket a struktúrákat nevezzük gyülekezetnek, egyháznak. Nem lehet meglenni e struktúrák nélkül, nem lehet meglenni gyülekezet nélkül. Pál apostol is bevezette ebbe a struktúrába az addig tudatlan, a hitben homályosan botorkáló efezusi tanítványokat. A Biblia szerint az ember lényegénél fogva embertárs. Rendeltetése a szeretet. Jézus nem azért jött, hogy a vallásos egyéneket megtanítsa néhány Istennel kapcsolatos dologra, hanem konkrét közösséget hívott életre.
Ennek a közösségnek szüksége van arra, hogy állandó kapcsolatban álljon Istennel a Szentlélekben, különben elhibázza létének értelmét. Élettelenné, használhatatlanná, értelmetlenné válik. Engedd, hogy a Szentlélek elvezessen a gyülekezetbe, és aktív tagjává tegyen a közösségének! Hited által így a többiek hitét is építed.
(Sinka Csaba)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése