Keresztény vers- Nem némul el!

Nem némul el!

,,Elnémul egyszer énekem",
- mondogatod, idézed,
írod nekem.
S úton-útfelen, éjjel-nappal
tűnődöm ezen üzeneten.

,,Elnémul egyszer?" Fagyos, zord pecséttel
a halál minden ajkat lepecsétel.
Láttam ezt a némító pecsétet
hideg, lezárult ajkakon.
És ha lepecsétli az enyémet,
elnémul a szó, elhallgat az ének,
csendbe dermed utolsó mondatom.
És ha valamit el nem mondtam addig,
többé már el nem mondhatom.
És amit el nem énekeltem,
már el nem énekelhetem.
Sürgető, drága üzenet, igen.
,,Elnémul egyszer énekem"!

De boldog titok melegíti szívem,
Áldás a nagy Vigasztaló nevére,
Hogy szegény elveszettet, téged is,
halálra ítélt bűnöst, engem is
megtanított az elnémíthatatlan
új énekre, a Bárány énekére!
A Bárányéra, kinek drága vére
csupafolt ruhánk tiszta hófehérre
mossa, hogy az új éneket szebben
zenghessük ott a megszámlálhatatlan,
hófehér ruhás mennyei seregben.

Áldás, dicséret a Bárány nevének!
Halál, hol a diadalod? Ha ajkunk
lepecsételed, mégse győzöl rajtunk.
Soha, soha nem némul el az ének
Őróla, aki csodát tett velünk!
Lepecsételt, néma ajakkal is
tovább énekelünk.
Róla, akit akkor már színről-színre
Láthatunk s örökké dicsérhetünk.
,,Elnémul egyszer?" Nem! Örökre zeng,
és soha nem némul el énekünk!
Túrmezei Erzsébet.