Imasziget
Mellettem
gép dorombol.
Amott
üvöltve tombol
egy
másik. Gőz sikoltoz.
Vasrúd
dörren. Egy morcos
daru
durván nyikordul.
Harsog
minden bolondul.
Most
mégsem hallok semmit
e
zúgó zajból. Benn, itt,
a
lelkem mélyén csend ül,
s
a csendben szavad csendül
Uram!
Én itt is hallom
hangod,
és zengve dallom
dics-szózatát
nevednek,
s
hogy mennyire szeretlek.
Áldlak,
hogy füled áthall
zúgó
zsivajon által,
és
meglelsz itt is engem,
mindent
átható Szellem.
Halk
hangú suttogásom,
gyermeki
szív-fohászom
kiválasztod
a gépek
zord
üteméből. Érted,
mit
mond a néma ajkam,
s
hogy száll bennem a dallam,
mely
téged énekelget.
Én
soha nem feledlek.
A
nagy hangú robotban
a
szívem érted dobban.
Míg
csattognak a szíjak,
jó
Uram, téged hívlak.
Zúg
az élet folyója…
Én
megállok egy szóra,
s
egy csöndes pillanatban
megkopogtatom
halkan
az
égi ablakot, hol
felséges
Lényed trónol,
s
várom, hogy szent szemeddel
vedd
észre: ím, egy ember
Isten-látásra
áhít…
Ha
ekkor rámvilágít
égi
fényed, szívemre
nagy
béke száll, hiszen te
Atyám
vagy. Én imádlak,
örökké
áldva-áldlak!
Gerzsenyi
Sándor,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése