Keresztény vers - Az Úr küld!

Az Úr küld!

Az Úr küld, hogy mennyei tűzzel

Állj ki bátran a népek elé,

Ne zárkózz hát önzőn önmagadba,

Ha lelked a fényt megnyeré.

Szakítsd le a zárt, tárd ki a szíved

Ha derű vár, vagy éj sötétje,

Ne riasszon cikázó villám,

Sem orkánok vad bömbölése.

Az Úr küld, hogy légy világosság,

Égjen lelked szent lángolással.

Úgy jó a tűz, ha lobogva ég,

Másként csak gyötör füstje által.

Gúnyok zápora ömlik majd rád,

Lángodat vihar el-elkapja,

De nem hamvadhat el az a tűz,

Mit táplál a Hit örök napja.

Az Úr küld, hogy képét hordozzad,

A tékozlóknak mutasd meg Őt.

Hogy lássák Benne hű Atyjukat,

A megbocsájtót, hőn szeretőt.

Maradj te mindig e kép mögött

Árnyékot rá képed ne vessen,

Add át magadat ékes keretül

Melyben Isten megjelenhessen.

Az Úr küld, s neked vadak között

Szelíd bárányként kell állnod,

Ne rémülj, ne fuss, hogyha szemed

Ezernyi nagy veszélyt látna ott.

Másnak ártani oly dicstelen;

Keresnünk kell társaink javát.

Ne feledd, mily parancsot kaptál:

Jóval győzd le gonoszság hadát.

Az Úr küld, jól vigyázz utadon,

Csábítnak majd sokan sokfelé,

De jaj lelkednek, ha nem marad

Ott, hová az Isten rendelé!

Irányt vesztve rohansz a térben,

Mint hullám, mit szirthez csap a szél.

Maradj meg hát, pályádon híven,

Mert ki hű, örökké csak az él.

Az Úr küld, előre hát testvér,

Kelj fel a közöny fekhelyéről,

Lökd félre kényelem-párnáid,

Elég volt már e tétlenségből!

A ma tied – ha elszalasztod,

Munkád bevégzetlen marad.

Ma még küld az Úr, menj, míg lehet

Mert ki itt vet, ott majd csak az arat.

S egykor, meglásd, Urad hívni fog;

„Jer haza már fáradt gyermekem,

Ki küzdöttél, dolgoztál hévvel,

Lelkedet én megpihentetem.”

Te akkor szépen, csendben megállsz,

Lerázza lelked az út porát

S mindent letéve, mennyekbe lépsz,

Hogy Jézustól végy üdv-koronát.

   Betkó András