„Kunkori
szolgálata”
Jeruzsálemben élt egy asszony, akinek a Via Dolorosán volt egy
szőnyegboltja, és igen ügyesen árusított. Mindig kitett egy olcsó, használt
szőnyeget az útra, ahol mindenki járt-kelt. A használt szőnyeg napról napra ott
feküdt az úton, emberek, állatok taposták. Egyre elnyűttebb, rojtosabb lett.
Szokatlan dolog volt a poros úton fekvő szőnyeg, ez felkeltette
az emberek figyelmét, ezért megálltak, és bementek a boltba. Ott azonban
mindenkinek a drága perzsaszőnyegek tetszettek meg. Aki ezeket nem engedhette
meg magának, az szép, új, de olcsóbb gyapjúszőnyeget választott.
A nap végén az asszony összetekerte a szőnyegeket, és szép
sorban elrakta őket. A perzsákat legfelülre, nehogy nedvesség érje őket. A
gyapjúkat középre – mivel ezekből fogyott a legtöbb –, hogy könnyű legyen
elérni őket. A lenszőnyegeket tette az alsó polcra.
Azt a szőnyeget, amelyik az utcán szokott lenni, csak bedobta a
sarokba, hogy az újakat nehogy összekenje.
Esténként, amikor elcsendesedett a ház, a szőnyegek egymással
vetekedtek, hogy mi történt velük aznap. Az azonos polcon levő szőnyegek csak
egymással voltak hajlandóak beszélgetni, az alacsonyabban levőkkel nem nagyon
társalogtak. Lenézték őket. Pedig egyik sem tehetett arról, hogy miből
készítették, és hova helyezték!
A perzsák azzal dicsekedtek jó hangosan, hogy milyen gazdag
emberek nézegették ma őket. A gyapjúk azzal vágtak vissza, hogy milyen sokat
vettek ma közülük. A lenszőnyegekkel nem nagyon foglalkoztak, ők csak egymás
között tárgyalták, hogy vajon ki, hova kerülhetett! A sarokba dobott, használt
szőnyeghez azonban ők sem szóltak, csak lenézően. Sokszor ugratták azzal, hogy
nem is szőnyeg, hanem csak egy lábtörlő! Mivel az egyik sarka már
felkunkorodott, Kunkorinak csúfolták. Örültek, hogy volt, akinél ők előbbre
lehettek.
Kunkori nem válaszolt, feküdt csak csendben, egyedül a sarokban.
Másnap ő volt az első, akit a gazdaasszony kitett az útra. Ott hevert, és
napról napra végezte hűségesen a feladatát! Mindenki helyett elvégezte a
piszkos munkát, hogy a többieket el tudják adni.
Egy nap hatalmas tömeg jelent meg az utcán. Pálmaleveleket
lengettek, és kiáltoztak: „Hozsanna! Hozsanna!” Amikor a tolongás a bolt elé
ért, akkor látták meg az ünneplés okát: egy férfi ült egy vemhes szamáron, őt
éltették. Eközben a sokaság végigvonult a bolt előtti szőnyegen. Fájt a teher
és a sok taposás Kunkorinak, de örült, hogy hasznos lehetett, mert aznap adták
el a legtöbb szőnyeget.
Eltelt néhány nap és ismét nagy felfordulás volt az utcán, most
azonban nem az öröm hangjai hallatszottak! Katonák és emberek dühös
kiáltozással közeledtek a bolt felé. A szőnyegárus megijedt, és gyorsan
becsukta a boltot. Kunkoriról azonban elfeledkezett! A menet egyre közeledett,
közrefogva a nemrégen még ünnepelt férfit, aki vánszorogva jött, súlyos kereszttel
a hátán. Ahogy odaért Kunkorihoz, nem tudta elég magasra emelni a lábát, és
elesett a szőnyeg felhajló sarkában. Elnyúlt a szőnyegen, összekente sárral,
vérrel, izzadsággal. Csak ennyit suttogott: „Köszönöm barátom a segítséget, a
kis pihenőt!” Ez azonban nem tarthatott sokáig. A katonák tovább hajtották az
elgyötört férfit, de a keresztet már más vitte tovább.
Aznap este, amikor a piszkos szőnyeg fáradtan nyúlt el a
sarokban, a többiek még jól le is szólták a sok ráragadt kosz miatt!
Három nap múlva azonban nagy változás történt Kunkori életében!
Kiderült, hogy Isten Fia volt, aki megpihent rajta! Értékessé váltak a foltjai!
Bekerült a bolt fő helyére, és csodájára jártak még messzi földről is! Mindenki
meg akarta vásárolni, de nem adták el!
Éjszakánként minden szőnyeg vele akart beszélgetni! Kunkori
pedig örömmel mesélte el nekik újra és újra a történteket. Nem is értette
igazán ezt a felhajtást, hiszen ő csak a feladatát végezte!
Aki hűséggel végzi a dolgát, megteszi Isten tervében a neki
készített részt, bármilyen kicsinek tűnik is az, azt Isten felemeli, és
megbecsüli!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése