2018. április 24., kedd

Napi áhítat - Gondoskodik megfelelő áldozatról


Gondoskodik megfelelő áldozatról

2018 - Áhítat, 2018. április 24. kedd,  György névnap van .

Hét témája: Gondoskodó Isten
1Móz 22,1–19

Istenem! Tudom, hogy előttem jársz ma is. Várom a mai nap csodáit.
„Ezek után történt, hogy Isten próbára tette Ábrahámot, és megszólította: Ábrahám! Ő pedig így felelt: Itt vagyok. Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked! Ábrahám fölkelt reggel, fölnyergelte a szamarát, maga mellé vette két szolgáját meg Izsákot, a fiát. Fát is hasogatott az áldozathoz. Azután elindult arra a helyre, amelyet az Isten mondott neki.
A harmadik napon fölemelte tekintetét Ábrahám, és meglátta azt a helyet messziről. Ekkor így szólt Ábrahám a szolgáihoz: Maradjatok itt a szamárral, én pedig a fiammal elmegyek oda, imádkozunk, és utána visszatérünk hozzátok. Fogta tehát Ábrahám az égőáldozathoz való fát, rátette a fiára, Izsákra, ő maga pedig a tüzet meg a kést vitte; így mentek ketten együtt. Egyszer csak Izsák megszólította apját, Ábrahámot: Apám! Ő ezt felelte: Itt vagyok, fiam. Izsák megkérdezte: Itt van a tűz meg a fa, de hol van a bárány az áldozathoz? Ábrahám azt mondta: Isten majd gondoskodik bárányról az áldozathoz, fiam. Így mentek tovább ketten együtt.
Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, oltárt épített ott Ábrahám, elrendezte rajta a fadarabokat, megkötözte a fiát, Izsákot, és föltette az oltárra a fadarabok tetejére. De amint kinyújtotta Ábrahám a kezét, és megfogta a kést, hogy levágja a fiát, kiáltott neki az ÚR angyala az égből: Ábrahám! Ábrahám! Ő így felelt: Itt vagyok. Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet.
Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva fönnakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett. Azután így nevezte el Ábrahám azt a helyet: Az ÚR gondoskodik. Ma ezt mondják: Az ÚR hegyén a gondviselés.
Az ÚR angyala másodszor is kiáltott Ábrahámnak az égből, és ezt mondta: Magamra esküszöm, így szól az ÚR, hogy mivel így tettél, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet, azért gazdagon megáldalak, és úgy megszaporítom utódaidat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, vagy mint a homokszemek a tengerparton. A te utódod birtokolni fogja ellenségei kapuját, és a te utódod által nyer áldást a föld minden népe, mert hallgattál szavamra.
Ezután Ábrahám visszatért szolgáihoz, elindultak, és együtt elmentek Beérsebába. Ábrahám továbbra is Beérsebában lakott.”
Magyarázat
Isten a legnehezebbet kérte Ábrahámtól. Gyermekét kell vinnie a Mórijja földjére, hogy feláldozza annak az Istennek, akitől kapta őt. Izsák volt az idős patriarchának legféltetebb kincse, az egyetlene, reménysége és jövője. Szinte képtelenség felfogni, milyen harc dúlt az ősatyában, miközben „mentek ketten együtt”. Minden lépés keserves volt, egyre közelebb ahhoz a helyhez, amitől legszívesebben elmenekülne. Megfordult-e benne, hogy megálljon, visszaforduljon, nem tudjuk. Megfordult-e benne, hogy csalódott Istenben, nem ilyennek ismerte meg őt? Vagy reménykedett abban, hogy végül minden jóra fordul? Talán ez mind együtt forgott benne. Minden egyes lépés a hit lépése számára, és ebben a próbában tökéletesen helytállt Ábrahám.
Közel kétezer évvel később talán ugyanezen a helyen egy másik Atya is viszi fiát a vesztőhelyre. Neki nincs reménysége, tudja, hogy fiát fel kell áldoznia az emberiségért. Igen, az Atya Isten, aki egyszülött Fiát áldozta értünk, ő gondoskodott arról az áldozatról, amelyről a patriarcha beszélt a fiának. Jézus lett az áldozatra való bárány, aki önként vállalta a halált helyettünk, miattunk és értünk, hogy ne Izsáknak, ne nekünk és gyermekeinknek kelljen meghalnunk bűneink miatt.
(Merényi Zoltán)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése