Itt lakik az
Úr Jézus?
Egy öreg, kedves kis parasztház állt valahol, nem messze az országúttól. Egy szép napon egy fáradt, poros vándor ment arra. Megállt és törölgette izzadt homlokát. Gondolt egyet és bekopogtatott a házba. A gazda felesége nyitott ajtót. Azt hitte, hogy egy szomszéd kopogtat. Meglepődött, amikor az idegent meglátta.
- Mondja, kérem, itt lakik az Úr Jézus? – kérdezte.
Az asszony majd kővé vált a csodálkozástól. Nem tudott felelni. Az idegen másodszor is megkérdezte:
- Tessék mondani, itt lakik az Úr Jézus?”
Az asszony most annyira zavarba jött, hogy becsapta az ajtót az idegen orra előtt.
Az ember a fejét csóválta, megfordult, és továbbment.
Az asszony a csűrbe futott, ahol a férje dolgozott. Izgatottan kezdte mondani, hogy mi történt. A férje mérges lett, és elvörösödött. Nem talált szavakat a meglepetéstől. Végül is megkérdezte:
- Nem mondtad neki, hogy mi jó egyháztagok vagyunk?
- Nem, nem mondtam neki – felelte az asszony,- de nem is ezt kérdezte.
- Miért nem mondtad meg neki, hogy én presbiter vagyok, és te meg tagja vagy a női bibliakörnek?
- Tudod, az idegen nem ezt kérdezte, hanem hogy itt lakik-e a házunkban az Úr Jézus?- és erre nem tudtam mit felelni.
A furcsa idegen kérdése nem hagyott nyugtot neki. Egész nap bármerre fordultak, egyre a fülükbe csengett:
- Tessék mondani, itt lakik az Úr Jézus?
Este a munkanap végén, amikor a vacsoránál ültek, még erről beszélgettek. Lefeküdtek, de aludni nem tudtak. Egyre foglalkoztatta őket a kérdés. Tanakodtak, hogy mire gondolt az idegen. Az éjszaka csendjében aztán felismerték, hogy mindaz, amit előhoztak, üres kifogás, és az életük nincs rendben, és az Úr Jézus nem is lakhat ilyen rendetlen, képmutató, álszenteskedő családnál. Meglátták bűneiket, mulasztásaikat. Még azon az éjjelen sírva, térdeiken keresték Isten bocsánatát, és szívükbe fogadták az Urat.
Most már örömmel felelhették volna az idegennek: igen, kegyelemből, mert Isten a szeretet, itt lakik az Úr Jézus a szívünkben és a házunkban.
Egy öreg, kedves kis parasztház állt valahol, nem messze az országúttól. Egy szép napon egy fáradt, poros vándor ment arra. Megállt és törölgette izzadt homlokát. Gondolt egyet és bekopogtatott a házba. A gazda felesége nyitott ajtót. Azt hitte, hogy egy szomszéd kopogtat. Meglepődött, amikor az idegent meglátta.
- Mondja, kérem, itt lakik az Úr Jézus? – kérdezte.
Az asszony majd kővé vált a csodálkozástól. Nem tudott felelni. Az idegen másodszor is megkérdezte:
- Tessék mondani, itt lakik az Úr Jézus?”
Az asszony most annyira zavarba jött, hogy becsapta az ajtót az idegen orra előtt.
Az ember a fejét csóválta, megfordult, és továbbment.
Az asszony a csűrbe futott, ahol a férje dolgozott. Izgatottan kezdte mondani, hogy mi történt. A férje mérges lett, és elvörösödött. Nem talált szavakat a meglepetéstől. Végül is megkérdezte:
- Nem mondtad neki, hogy mi jó egyháztagok vagyunk?
- Nem, nem mondtam neki – felelte az asszony,- de nem is ezt kérdezte.
- Miért nem mondtad meg neki, hogy én presbiter vagyok, és te meg tagja vagy a női bibliakörnek?
- Tudod, az idegen nem ezt kérdezte, hanem hogy itt lakik-e a házunkban az Úr Jézus?- és erre nem tudtam mit felelni.
A furcsa idegen kérdése nem hagyott nyugtot neki. Egész nap bármerre fordultak, egyre a fülükbe csengett:
- Tessék mondani, itt lakik az Úr Jézus?
Este a munkanap végén, amikor a vacsoránál ültek, még erről beszélgettek. Lefeküdtek, de aludni nem tudtak. Egyre foglalkoztatta őket a kérdés. Tanakodtak, hogy mire gondolt az idegen. Az éjszaka csendjében aztán felismerték, hogy mindaz, amit előhoztak, üres kifogás, és az életük nincs rendben, és az Úr Jézus nem is lakhat ilyen rendetlen, képmutató, álszenteskedő családnál. Meglátták bűneiket, mulasztásaikat. Még azon az éjjelen sírva, térdeiken keresték Isten bocsánatát, és szívükbe fogadták az Urat.
Most már örömmel felelhették volna az idegennek: igen, kegyelemből, mert Isten a szeretet, itt lakik az Úr Jézus a szívünkben és a házunkban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése