Az ékes kapu árnyékában
Béna lábam magam alá
húzva,
Fáradtan ültem az
Ékes kapunál,
Reszkető kezem
könyörgőn nyújtva
Nap mint nap csak
egy pár fillér után.
Keserű falat a
kolduskenyér!
Könnyel öntözött,
száraz, sós darab.
Társtalan élet,
hiányos fedél,
Ahol már csak a
fájdalom arat.
Az Ékes árnyékában
nincs öröm!
Ott csak jaj van. –
Meghúzom magam.
Tépett rongyokba
lassan öltözöm;
Minek sietni? Úgyis
hasztalan...
Mindig várni, mindig
elfogadni;
Koldusbatyuval mért
élek? Minek?
Mindig csak kapni,
mindig csak koldulni,
Nem adni soha
semmit, senkinek...
... Akkor két halász
megállt előttem.
Szegények, mint én,
s majd oly kopottak.
Tekintetük megállt
épp fölöttem:
Vajon ezek nekem mit
adhatnak?
S szólt az egyikük:
aranyam nincsen,
De amim van, azt
mind odaadom.
Názáreti Jézus neve
kincsem!
E név neked is erő s
hatalom.
Kelj fel és járj! Szegény,
beteg lélek,
E hely többé már nem
otthonod! –
Béna lábamra
ujjongva lépek:
Jézus neve előtt
porba hullok!
Csodás öröm lett az
osztályrészem.
Fényben élek, a
Jézus fényében!
Jó volt sorsom szent
kezébe tennem,
És hinni az Ő
segítségében
Demeter Gyuláné
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése