„Ahogyan én szerettelek…”

„Ahogyan én szerettelek…”

„…ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy

szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki,

hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek

egymást” (Jn 13,34-35).

A kamasz fiú szokatlan határozottsággal

a hangjában bejelentette a nővérének,

hogy

végre megtalálta az élethivatását.

Elhatározta,

hogy orvos lesz. Nővére azonnal

– szokásához

híven – ellentmondásba került vele. Szerinte

lehetetlen,

hogy az öccse orvos legyen, mert

úgy tudja, nem szereti az embereket. A fiú

azonban visszaválaszolt, hogy igenis szereti

az emberiséget.

Csak bizonyos emberek azok,

akiket ki nem állhat.

Mindannyian azonosulhatunk a kamasz

fiú szemléletével. Az „emberiség” fennkölt

kifejezés, az emberiségért érdemes fáradozni.

Az „emberek” viszont azok, akik elénk tolakodnak

a boltokban, túllépik a közlekedésben

a megengedett

sebességet, akik mindig „keresztbe

tesznek

nekünk”, ami „kiveri nálunk

a biztosítékot”.

Idegrohamot kapunk, amikor

valaki,

aki az egyik percben örömet szerez, a

következőben

csalódást okoz. Végül is, miért

nem lehetnének

az emberek rendesebbek hozzánk,

vagy még jobbak, mint mi?

Nézzünk szembe a tényekkel! Az egyik

percben nevetünk,

tréfálkozunk, és közösen

végezzük a feladatainkat, de a következő percben

elfordulunk egymástól.

Persze könnyű lenne,

ha körülvennénk magunkat néhány meghitt

baráttal, akik kedvesek hozzánk,

azt mondják,

amit hallani akarunk, akik azonos nézeteket

vallanak velünk.

De biztosak lehetünk abban, hogy az Úr

Jézus ezzel a hozzáállással nincs megelégedve.

Hol lennénk ma, ha Ő visszautasította

volna a

Földre

jövetelét a hozzád és hozzám hasonló

önző, ingatag, haszontalan

emberek miatt?

Amikor a János 13,34-ben azt mondta a tanítványainak,

hogy úgy szeressék egymást, mint

ahogy Ő szerette őket, az mindent

átölelő

szeretet volt – néhány elég különös és idegesítő

személy és körülmény ellenére. Péter gyakran

meggondolatlanul

szólt, Tamás kételkedett

Ő szerette őket, az mindent

átölelő

szeretet volt – néhány elég különös és idegesítő

személy és körülmény ellenére. Péter gyakran

meggondolatlanul

szólt, Tamás kételkedett,

Júdás elárulta.

Vitatkoztak

azon, hogy ki legyen

közülük a legnagyobb, hitük hullámzott, mint a

viharos tenger… Úgy látszott, hogy nem értették

azt, amit Jézus az alázatról, a türelemről

és

a szelídségről

tanított nekik. De az Úr Jézus így

is szerette őket.

De hogyan szerette őket? Jelenlétének,

idejének,

adottságának, figyelmének és türelmének

teljes erejével. Végül meghalt

értük a

Golgota

keresztjén, hogy legmélyebb szükségüket

betöltse, a bűntől, önző emberi mivoltuktól

megszabadítsa őket.

Kedves Olvasó! Mit tartalmaz eszköztárad,

mit használhatnál

mások szükségeinek

az

enyhítésére? Ne kezdd az „emberiséggel”!

Reménytelen

feladat lenne. Először csak egy

személyt válassz szereteted

megmutatására

– de főleg olyan valakit, aki nem szeret téged,

és nincs a kedvelt

köreidben! Vedd fel a telefont,

írj egy igéskártyát, hívd meg ebédre vagy

vacsorára,

állj ki érte, de ne várj viszonzásul

semmit!

Ha az Úr Jézust az irántad való szeretete

a

keresztig vezette, akkor a mások

iránti szereteted

a legkevesebb, amit megtehetsz

azért, hogy

lássa a világ: te az Ő követője

vagy!

Joe Stowell