A
hitnek nincs határa
Égi lehelet a hegy
tetején,
mint a vízcsepp lettem
én.
Szeretet, mosoly, remény
élteté,
nőtt a vízcsepp
tenyérnyivé.
Múltak az évek felnőtté
lettem,
családomnak, munkámnak
éltem.
Eltelt negyvenkilenc év,
csak tenyérnyi víz
maradtam én.
Rések, szorosok közt
csordogáltam,
sokáig tartott, amire a
jó utat megtaláltam.
Atyám újra üzentél
felém,
sugallatod szívemig ért.
Eljött az időm, megtértem,
a hitem megtaláltam,
lelkem késztetést érzett
Irántad.
Szívemmel Jézust
megleltem,
e pillanattól Vele
élhettem.
Ez a víz megindult
Feléd,
napról napra hitem
növelé.
Ma erecske, holnap patak
lehetek,
Tőled bármit kérhetek.
Örömmel csörgedezek a
völgy felé,
utamon virágokat, fákat
vizem élteté.
Tiszta ez a víz, a szív
vezérli,
útját Isten áldása
kíséri.
Átgázolhatnak rajtam
emberek, állatok,
akkor is éltető vized
maradok.
Szorosok, kanyarok,
gátak állhatnak,
nincs oly erő, mely
megállíthatna.
Jézusba vetett hitem
folyóvá fog nőni,
így tudok csak utat
törni.
Sodrásom erős, medrem
szélesedik,
töretlenül célja felé
közeledik.
Teremtőm vannak
patakjaid,
vízeséseid, folyóid
nagyok.
Hitemmel,
cselekedeteimmel érzem,
én leszek a legnagyobb.
Haladok Feléd, rövidül a
táv,
az útnak Te szabsz
határt.
Az út végén Kezed
átkarol,
érzem, örökre a Tiéd
vagyok.
Nagy Sándor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése