Szenteltessék neved!
Minek mond imát a sok
ajak,
szent zsolozsmákat
minek zeng,
ha a szív szentség
leple alatt
megveti mindazt, ami
szent?
Mért kulcsolódik
áhítattal
hangos imára a sok
kéz,
ha a szem aljas
fondorlattal
bűnt hajhászón, bűn
után néz?
Egy kútból két víz nem
csörgedez,
csak az emberszív oly
csodás,
hogy néha ihlettől
gerjedez,
máskor meg csupa
káromlás!
Csak az ember oly
háládatlan,
hogy kinek kéri most
kegyét,
annak a másik
pillanatban
már káromolja szent
nevét.
Óh, hogy zúgnak felénk
rút szavak
s arcunkon szégyenpír
lebeg,
mert olyan ajakról
hangzanak,
mely gyakran imát is
rebeg!
Oh, hogy zúgolódik sok
lélek
s vádolja Istent
sorsáért,
midőn élte csupa bűn,
vétek
s szenved csak bűnös
voltáért.
S kik Istent szívből
sohse kérték,
áldást mégis tőle
várnak
s ha nem úgy lesz,
ahogy remélték,
oh, mily káromlókká
válnak!
– És mi szép, ha e
bűnös zajba
tisztúlt hangok is
zengenek,
ha imázik hőn hívők
ajka:
Szenteltessék a Te
neved.
S e tisztúlt hang
szent ihletet szül,
káromlást elfojt a
szívben,
zúgolódók ajka
csendesül,
s megnyugszik édes égi
hitben.
E csodás ihlet messze
terjed
s az ember ha sír,
vagy nevet,
nem káromol, imára
gerjed:
Szenteltessék a Te
neved!
S összefognak e
tisztúlt lények,
szívük már Isten
temploma,
betöltik azt szent
érzemények,
ajkuk rút szót nem ejt
soha!
Beszédjük tiszta, mert
a kebel
Istentől megszentelve
lett
s bűnös zajban
keblükből cseng fel:
Szenteltessék a Te
neved!
BETKÓ ANDRÁS
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése