Mi Atyánk...
A gyarló emberszív ihlettől dobban,
hogyha szól az ajak boldog-remegőn,
ha fölhangzik tiszta, hő fohászokban
hálával telten, vagy vigaszt keresőn.
Ez örökszép ige, e legdrágább kincs,
mit birhat a lelkünk, mint kegyelmi
részt,
mely – áthatva lényünk – mindig jóra
int
s törli könnyét annak, kit a bú emészt.
Mi Atyánk... Szól ajkunk s rendül a
kebel
a csak sejteni, mert valóság alatt,
mely minket eszményi létbe felemel,
hol egy Atyát tisztel s fél minden
ajak.
Isten nékünk Atyánk! Óh milyen csodás
és milyen nagy kegy, mit nem
érdemeltünk
s ez nem hamis ábránd, üres álmodás,
mert e valótól új életre keltünk.
Mi Atyánk... Imázik milliónyi ajk
s a nagy embercsalád csak boldogtalan!
A vak önzés hányat zord nyomorba hajt
s hány van sorsán síró, bús,
vigasztalan!
Más pedig bajt szerez önnön magának,
midőn szenvedéllyel bűnbe aljasúl,
nem hallja szavát az égi atyának,
tékozló fiúként tőle elvadúl!
Mi Atyánk... hol vannak az igaz fiak,
kik lényükben hordják Istennek képét?
Hol a szeretet, mely messzire kihat,
s mindenkiben látja önnön testvérét?
Ahogy szól az ajak, úgy mért nem érez
milliónyi ember, ki sokszor imáz,
s felvidulna mindjárt, ki fájón vérez,
megszünne a bú-gond, megszünne a gyász.
Mi Atyánk... Minek hát a gát, mit emelt
a szívnek vad gőgje, fagyos hidegség,
mért epeszt irígység, testvéri kebelt,
a harag emésztő lángja minek ég?
Omoljon össze minden bűnalkotta gát,
olvadjanak egybe a szétvált szivek,
ember az emberre ne rakjon igát,
kössünk szeretetben testvéri frigyet.
Mi Atyánk... Ünnepet ülj emberiség,
fenséges ünnepet, tisztúlt kebellel,
bontsa szárnyát benned szent
testvériség
s kezet kézbe téve, hő érzelemmel
harsogjon fel imád a magas égbe
s egybeforrva tiszta, hű szeretetben
emelkedj egy dicső, magasztos létbe
s így mond: „Mi Atyánk, ki vagy a
mennyekben...“
8 BETKÓ ANDRÁS
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése