Könnyed
árnyjáték
2018 - Áhítat, 2018. november 15.
csütörtök , Albert, Lipót névnap van
Születésnap és
Névnapjukat ünneplőknek sok Boldogságot kívánok!
Hét témája: Könnyű!
2Kir 20,8–11
Az emberi és isteni hatalom közti különbséget nem a nehéz, illetve könnyű,
hanem a lehetetlen, illetve könnyű ellentétpárja írja le.
„Ezékiás azonban megkérdezte Ézsaiástól:
Mi lesz a jele, hogy meggyógyít az ÚR, és három nap múlva fölmehetek az ÚR
házába? Ézsaiás így felelt: Kapsz jelet az ÚRtól arra, hogy az ÚR
teljesíti azt az igét, amelyet kijelentett: Előre menjen az árnyék tíz fokkal,
vagy visszafelé menjen tíz fokkal? Ezékiás ezt mondta: Könnyű az
árnyéknak tíz fokkal megnyúlnia. Ne úgy legyen, hanem menjen az árnyék
visszafelé tíz fokkal! Ekkor Ézsaiás próféta az ÚRhoz kiáltott, ő
pedig visszatérítette az árnyékot tíz fokkal Áház napóráján, azokon a fokokon,
amelyeken már áthaladt.”
Magyarázat
A legprecízebb viszonyítási pont az
égitestek mozgása, amelynek megfigyelése, illetve kiszámítása régóta segíti az
ember tájékozódását térben és időben. (Gondoljunk csak a tengerészekre vagy a
csillagászokra!) Nem véletlen, hogy úgy kezdte tisztelni a napot, a holdat és a
csillagokat, mint befolyásolhatatlan legfelsőbb hatalmasságokat, amelyek felett
nincs már hatalom. Ma olvasott történetünk szerint azonban mégis van! Mégpedig
mindezek Teremtője, az Úristen, aki számára bármi könnyen megvalósítható.
Ezékiásban a betegségtudat és halálfélelem erősebb volt, mint a szabadulás (itt a gyógyulás) csodaszerű ígérete. Ennek ellensúlyozását szolgálja a király biztosítékkérése, ami a híres napóracsodát eredményezte.
No, persze nem arra kell buzdítania bennünket ennek az esetnek, hogy bátran kérhetünk természeti törvényeket felülíró csodás jelenségeket, mint ahogy hitünket sem azzal kell naponta letesztelnünk, hogy vajon szavunkra helyet változtatnak-e a hegyek (vö. Mt 17,20 és 1Kor 13,2). Ellenben jó, ha felépíti vagy megerősíti bizalmunkat abban az Istenben, aki oly hatalmas, hogy a világegyetemet létre tudta hozni annak minden törvényével és csodájával. Neki nem nehéz az elképzeléseinket és lehetőségeinket messze felülmúlva cselekednie.

(Várady Endre)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése