Elmúlt
az aratás éltető ereje
2018 - Áhítat, 2018.
november 6. kedd , : Lénárd névnap van.
Születésnap és
Névnapjukat ünneplőknek sok Boldogságot kívánok!
Hét témája: Elmúlás
Jer 8,18–23
Nem az eredményeink őriznek meg, hanem egyedül a Jézus
Krisztussal való valódi kapcsolat.
„Gyógyíthatatlan vagyok, gond terhel,
beteg a szívem. Népem kiáltása hangzik messze földről: Hát nincs az ÚR a
Sionon? Nincs már ott Királya? Miért bosszantottak engem bálványokkal, idegen
hiábavalóságokkal? Elmúlt az aratás, véget ért a nyár, és mi nem
szabadultunk meg! Népem összetörése engem is összetört; gyászolok,
rémület fogott el.Nincs balzsamolaj Gileádban, nincs ott orvos? Miért nem
tudnak begyógyulni népemen a sebek? Bárcsak a fejem víznek és a szemem
könnynek forrásává válnék! Éjjel-nappal siratnám népem megöltjeit.”
Magyarázat
Hol van Isten, amikor igazán szükség
lenne rá? Miért engedi meg, hogy fájjon az élet? Szomorúan és csalódva vesszük
tudomásul, amikor Isten nem teszi meg azt, amiről úgy gondoljuk, hogy az igazán
az ő dolga lenne. Csalódunk Istenben, mert nem védett meg, nem adott
növekedést, betegen hagyott és hagy meghalni. Mire számítsunk, ha amíg
lehetett, nem avatkozott közbe, hallgatott és nem tett semmit az érdekünkben?
Alszik? Nem szeret? Nem érdekli a sorsom? Létezik egyáltalán?
Amikor „Isten dicsőségének kisugárzása, lényének képmása” (Zsid 1,3), „az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van” (Jn 1,18) felkiált haláltusájában a kereszten: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” – a menny hallgat, Isten mélyen hallgat. Hogy tudott néma maradni, amikor szerelmes Fiát, akiben úgy gyönyörködött, igazságtalanul halálra ítélték, keresztre feszítették és megölték? Isten sohasem azért hallgat, mert tehetetlen. Mi van, ha azok a nehéz órák értünk vannak, és nem azért, mert Isten csodát akar tenni? Igen, hagyja, hogy ránk szakadjon annak a tudata, hogy kiszolgáltatottak és sérülékenyek vagyunk. Mit tehetünk olyankor, amikor Isten hallgat, amikor a lelkünk összetörik? Panaszkodjunk? Kérjük számon Istent? Embereket hibáztassunk? Az Úr Jézus abban a fájdalmas órában a kereszten ennyit mondott: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” (Lk 23,46) Istennek semmi sem lehetetlen. Elmúlt az aratás, és véget ért a nyár? Neki ez nem számít. Halottat tud támasztani, mennyei eledellel laktat, vizet fakaszt a kősziklából, mégsem teszi ezt mindennap. Hallgat, hogy észrevegyük jelenlétének, cselekvésének fájdalmas hiányát. Sokszor nem értjük Istent, de nem is kell. Elég, ha tudjuk, van egy Atyánk a mennyben, akinek a kezébe letehetjük összetört lelkünket. Talán ezért fáj olyan sokszor az élet, hogy ezt megtanuljuk.
Amikor „Isten dicsőségének kisugárzása, lényének képmása” (Zsid 1,3), „az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van” (Jn 1,18) felkiált haláltusájában a kereszten: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” – a menny hallgat, Isten mélyen hallgat. Hogy tudott néma maradni, amikor szerelmes Fiát, akiben úgy gyönyörködött, igazságtalanul halálra ítélték, keresztre feszítették és megölték? Isten sohasem azért hallgat, mert tehetetlen. Mi van, ha azok a nehéz órák értünk vannak, és nem azért, mert Isten csodát akar tenni? Igen, hagyja, hogy ránk szakadjon annak a tudata, hogy kiszolgáltatottak és sérülékenyek vagyunk. Mit tehetünk olyankor, amikor Isten hallgat, amikor a lelkünk összetörik? Panaszkodjunk? Kérjük számon Istent? Embereket hibáztassunk? Az Úr Jézus abban a fájdalmas órában a kereszten ennyit mondott: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” (Lk 23,46) Istennek semmi sem lehetetlen. Elmúlt az aratás, és véget ért a nyár? Neki ez nem számít. Halottat tud támasztani, mennyei eledellel laktat, vizet fakaszt a kősziklából, mégsem teszi ezt mindennap. Hallgat, hogy észrevegyük jelenlétének, cselekvésének fájdalmas hiányát. Sokszor nem értjük Istent, de nem is kell. Elég, ha tudjuk, van egy Atyánk a mennyben, akinek a kezébe letehetjük összetört lelkünket. Talán ezért fáj olyan sokszor az élet, hogy ezt megtanuljuk.
(Nagy Kasza Dániel)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése