2018. november 30., péntek
Napi áhítat - Szilárd hit
Szilárd hit
2018 - Áhítat, 2018. november 30. péntek , Andor, András névnap
van.
Születésnap és Névnapjukat ünneplőknek sok Boldogságot
kívánok!
Hét témája: Hitben növekedni
1Pt 5,8–11
A legerősebb támadásokkal szemben a legerősebb hittel
veheted fel a harcot. Isten képessé tesz erre a tántoríthatatlan szilárdságra.
„Legyetek
józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár
szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok neki ellen a hitben szilárdan,
tudva, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken e világban. A
minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök
dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni,
megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni. Övé a dicsőség és a hatalom
örökkön-örökké. Ámen.”
Magyarázat
Hitfejlődésünk
során az Istennel való kapcsolatunk erősödik, az ördöggel való kapcsolatunk
ezzel szemben gyengül. Mármint hogy egyre kevesebb közünk lesz az ördöghöz. S
neki is hozzánk. Nem a tőle jövő támadások száma és erőssége csökken, hanem
mivel felismerjük azokat, egyre biztosabban tudunk nekik ellenállni. A hitbeli
szilárdság állapotában még a testi szenvedések sem tántorítanak el hitünk
lényegétől, Krisztustól. Általa kaptuk Istentől a kegyelmet, és majd ő hozza el
számunkra dicsőségét is.
Hja, könnyű ezt mondani a jól fűtött szoba kényelmes karosszékében békésen kávézgatva! Meg még a reggelit bekapkodva, és a ködös ősz lehangoló didergésébe kilépve munkába, iskolába menet is. Hiszen nem zaklatnak, nem üldöznek, nem gyilkolnak a hitünk miatt! Könyörögjünk azokért a testvéreinkért, akik mai világunkban mégiscsak ilyen testi szenvedéseket hordoznak!
Mert sajnos van, aki mint a prédáját már becserkészett oroszlán, a bömbölésével halálra dermeszti és mancsa közé kaparintja, összeroppantja áldozatát – talán miránk is így vadászik?! Igen, ő a „kezdettől embergyilkos”, az ördög.
Egy esélyed van: ha sziklaszilárd hittel megállsz. Akkor falnak ütközik. S csábszava is csak falra hányt borsó... Ha meghallod, állj ellen!
Hja, könnyű ezt mondani a jól fűtött szoba kényelmes karosszékében békésen kávézgatva! Meg még a reggelit bekapkodva, és a ködös ősz lehangoló didergésébe kilépve munkába, iskolába menet is. Hiszen nem zaklatnak, nem üldöznek, nem gyilkolnak a hitünk miatt! Könyörögjünk azokért a testvéreinkért, akik mai világunkban mégiscsak ilyen testi szenvedéseket hordoznak!
Mert sajnos van, aki mint a prédáját már becserkészett oroszlán, a bömbölésével halálra dermeszti és mancsa közé kaparintja, összeroppantja áldozatát – talán miránk is így vadászik?! Igen, ő a „kezdettől embergyilkos”, az ördög.
Egy esélyed van: ha sziklaszilárd hittel megállsz. Akkor falnak ütközik. S csábszava is csak falra hányt borsó... Ha meghallod, állj ellen!
(Papp
Dániel)
5 Hit és remény (Love's Long Journey)
A Szelíd szerelem című filmmel
kezdődött sorozat folytatódik. A felülről kapott szerelem és ragaszkodás szép
példáját mutatja be a film. "Tégy engem, mint pecsétet a szívedre, mint
pecsétet a karodra! Bizony, erős a szeretet, mint a halál, legyőzhetetlen a
szenvedély, akár a sír. Úgy lobog, mint a lobogó tűz, mint az ÚRnak lángja. Sok
víz sem tudja eloltani a szeretetet, folyók sem tudják elsodorni. De ha valaki
háza minden kincsét kínálná is a szeretetért, csak megvetnék érte."
(Énekek Éneke 8,6-7)
Keresztény történet- Karácsony várása
Karácsony várása
Nézz fel a csillagos égre és
mindig látsz egy fényesebb csillagot,
mely ragyogóbban ragyog, mint a többi,
s gondolj tiszta szívvel a három királyra,
akik hittek az Üdvözítő születésében.
Vezette őket a csillag, szívük melege
és a szeretet öröme, mert
Megváltó született Nyugaton.
Higyjél az ő hitükkel, amit
nekik adott az Isten, hogy
egyetlen fiát lássák, érezzék,
imádják és hirdessék, hogy él
a Teremtő, ki szereti az embereket.
Amíg gyermeki szeretettel tudod
szeretni egyetlen Megváltódat,
addig az életed boldog és gazdag.
Ne hagyd elveszni szívedben élő
Istenedet, ne törölje ki senki. Énekelj,
mert ő mindennél nagyobb hatalom.
Így várjad minden évben Isten egyszülött
gyermekét, az értünk megszületett Jézust.
Nézz fel a csillagos égre és
mindig látsz egy fényesebb csillagot,
mely ragyogóbban ragyog, mint a többi,
s gondolj tiszta szívvel a három királyra,
akik hittek az Üdvözítő születésében.
Vezette őket a csillag, szívük melege
és a szeretet öröme, mert
Megváltó született Nyugaton.
Higyjél az ő hitükkel, amit
nekik adott az Isten, hogy
egyetlen fiát lássák, érezzék,
imádják és hirdessék, hogy él
a Teremtő, ki szereti az embereket.
Amíg gyermeki szeretettel tudod
szeretni egyetlen Megváltódat,
addig az életed boldog és gazdag.
Ne hagyd elveszni szívedben élő
Istenedet, ne törölje ki senki. Énekelj,
mert ő mindennél nagyobb hatalom.
Így várjad minden évben Isten egyszülött
gyermekét, az értünk megszületett Jézust.
Keresztény vers- Adventi utakon
Adventi utakon
Nem
vártam csillagos csodát,
és sorsom pénzesőt sem ád.
Nem kellett arany sem, minek?
De vártam Istengyermeket!
Ám szólt és felhevült szívem,
elvinném elé mindenem.
Kincseim porrá omlanak,
megváltott éltem már szabad!
Az úton, szegények között,
az Úr is belém költözött.
Nem volt csak reményem, mi más
kell, ha itt van a Messiás?
Ballagtunk csillagéj alatt,
megosztott kenyér, jó falat,
ha száraz nekem, az se baj,
nincsen rá se mézem, se vaj.
De mosoly érik számtalan,
örül a sok otthontalan,
hiszen hozzájuk érkezik
a gyermek, kinek jöttét lesik.
A csillag nappal is ragyog,
mindannak, aki nem halott,
meglátják őszinte szemek,
emeljétek fel fejetek!
és sorsom pénzesőt sem ád.
Nem kellett arany sem, minek?
De vártam Istengyermeket!
Ám szólt és felhevült szívem,
elvinném elé mindenem.
Kincseim porrá omlanak,
megváltott éltem már szabad!
Az úton, szegények között,
az Úr is belém költözött.
Nem volt csak reményem, mi más
kell, ha itt van a Messiás?
Ballagtunk csillagéj alatt,
megosztott kenyér, jó falat,
ha száraz nekem, az se baj,
nincsen rá se mézem, se vaj.
De mosoly érik számtalan,
örül a sok otthontalan,
hiszen hozzájuk érkezik
a gyermek, kinek jöttét lesik.
A csillag nappal is ragyog,
mindannak, aki nem halott,
meglátják őszinte szemek,
emeljétek fel fejetek!
Kőszeghy Miklós
Keresztény vers- A lámpás
A lámpás
Fekete az ég: mély és végtelen,
A csillagok sziporkázva égnek,
- Nehéz a várás, nehéz idelenn,
Üres, komor, vajúdó az élet.
- Egyedül vagyunk. Dúlt idegekkel
Hallgatózunk.
- De lüktet már a csend:
- Te jössz, Te jössz áldott lépteiddel
A Vőlegény! A megígért! A szent!
Tartsátok hát magasra mécsetek,
És a sötét eloszlik legott.
- Mi ez? – Nekem nem ég a mécsesem!
- Uram! – Az én olajom elfogyott!
... Én magam meg töredező nádszál –
A szélfúvásra is megremegek...
- Ha azt mondod most: hiába vártam,
Mécs nélkül Eléd én nem mehetek...
Akkor... akkor... miért éljek én tovább?
Nálad nélkül mit ér az életem?
- Uram! Te... hát Te lehajolsz hozzám?
Te érinted meg remegő kezem?
- Jól hallottam? Indulhatok én is?
Erőtlen lábam Te egyengeted?
Üres lámpás van kezemben, - mégis...
A mennyegzőre Veled mehetek?
Ó, ha egykor a nagy számadáson
Az atomok ropogva bomlanak,
Kő-kövön nem marad a világon,
Az ég és a föld mind összeomlanak,
- A Te dicséreted akkor szárnyra kel!
Négy égtáj felől zengi majd a szél:
A pislogó kis mécset nem oltottad el,
S a megtört nádnak megkegyelmeztél!
Lukátsi
Vilma
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)