101. Mindennek előtte irgalmasságról
Uralkodó tüköre (Messiási zsoltár)
Bourgeois L., Strasbourg, 1545
1. Mindennek előtte irgalmasságról, Lészen éneklésem az igazságról, És dicséretet mondok szüntelen Néked, Isten.
2. Okossággal járok minden utamban, Vajon mikor jössz már el, Isten, hozzám? Hogy házamat híven vezérlhessem, Igyekezem.
3. Én semmi gonosz dolgot nem kedvelök, De minden csalárdságot én gyűlölök, Ezekre semmiképpen nem vetem Az én kezem.
4. A hamis szívű távol menjen tőlem, A gonosz emberhez nem lészen kedvem, Nem jön a csalárd ember előmben Semmi helyen.
5. Titkon ki ő feleit rágalmazza, Nem lészen nálam annak maradása, A fuvalkodó kevélyt előttem Nem szenvedem.
6. Szemeim inkább azokra nézzenek, Akik e földön igazságban élnek, Lakjanak nálam, és mint hű szolgák, Szolgáljanak.
Marot K., 1496–1544
Bourgeois L., Strasbourg, 1545
1. Mindennek előtte irgalmasságról, Lészen éneklésem az igazságról, És dicséretet mondok szüntelen Néked, Isten.
2. Okossággal járok minden utamban, Vajon mikor jössz már el, Isten, hozzám? Hogy házamat híven vezérlhessem, Igyekezem.
3. Én semmi gonosz dolgot nem kedvelök, De minden csalárdságot én gyűlölök, Ezekre semmiképpen nem vetem Az én kezem.
4. A hamis szívű távol menjen tőlem, A gonosz emberhez nem lészen kedvem, Nem jön a csalárd ember előmben Semmi helyen.
5. Titkon ki ő feleit rágalmazza, Nem lészen nálam annak maradása, A fuvalkodó kevélyt előttem Nem szenvedem.
6. Szemeim inkább azokra nézzenek, Akik e földön igazságban élnek, Lakjanak nálam, és mint hű szolgák, Szolgáljanak.
Marot K., 1496–1544
102. Hallgasd meg, Uram, kérésem
Imádság Sion helyreállításáért (Ötödik bűnbánati zsoltár)
Genf, 1562
1. Hallgasd meg, Uram, kérésem, Tekintsd meg esedezésem! Beszédem jusson hozzád, Ne rejtsd el tőlem orcád! Hajtsd énhozzám te füledet, Enyhítsd meg nagy ínségemet! Midőn kiáltok, Úr Isten, Siess, hallgass meg kegyesen!
2. Mert napjai életemnek Oly hirtelen elkelének, Mint a füst és a pára, És mint a tűzhely pora. Minden csontom úgy elszáradt, Szívem, mint a fű, elhervadt, Úgy, hogy az én ételemet, Elfelejtem kenyeremet.
3. Porhamu kenyerem nékem, Melyet étel gyanánt észem; Italom könnyeimmel Elegyítem, mint vízzel, A te nagy haragod miatt, Melynek tüze úgy fellobbant, Hogy engemet fölemeltél, Ismét a földhöz ütöttél.
4. Az én időm úgy elmúlék, Mint az árnyék, elenyészék; Minden testem elasza, Mint a lekaszált széna, Amely meg nem éled többé; De te megmaradsz örökké, És a te emlékezeted, Mindörökre megtart híred.
Béza T., 1519–1605
Genf, 1562
1. Hallgasd meg, Uram, kérésem, Tekintsd meg esedezésem! Beszédem jusson hozzád, Ne rejtsd el tőlem orcád! Hajtsd énhozzám te füledet, Enyhítsd meg nagy ínségemet! Midőn kiáltok, Úr Isten, Siess, hallgass meg kegyesen!
2. Mert napjai életemnek Oly hirtelen elkelének, Mint a füst és a pára, És mint a tűzhely pora. Minden csontom úgy elszáradt, Szívem, mint a fű, elhervadt, Úgy, hogy az én ételemet, Elfelejtem kenyeremet.
3. Porhamu kenyerem nékem, Melyet étel gyanánt észem; Italom könnyeimmel Elegyítem, mint vízzel, A te nagy haragod miatt, Melynek tüze úgy fellobbant, Hogy engemet fölemeltél, Ismét a földhöz ütöttél.
4. Az én időm úgy elmúlék, Mint az árnyék, elenyészék; Minden testem elasza, Mint a lekaszált széna, Amely meg nem éled többé; De te megmaradsz örökké, És a te emlékezeted, Mindörökre megtart híred.
Béza T., 1519–1605
103. Áldjad, lelkem, Uradat,
Istenedet
A könyörülő Isten
(1539) Bourgeois L., Genf, 1542
1. Áldjad, lelkem, Uradat, Istenedet, Minden énbennem dicsérje szent nevét És az ő mondhatatlan jóvoltát! No, dicsérd, lelkem, és az Urat áldjad, Feledékenységben el ne hallgassad Ő jótéteményinek sok voltát.
2. Adj hálát néki, aki bűneidet Megbocsátja, gyógyítja sérelmidet, Kiment minden nagy bajodból híven, És életedet veszélytől megmenti, A halál veszedelmitől megőrzi: Irgalmával megkoronáz szépen.
3. Aki lelkedet kegyesen táplálja, Ami kell szádnak, bőséggel megadja; Mint a sast, megifjít és megújít. És akik méltatlanságot szenvednek, Tőle kegyesen azok megmentetnek, Hozzájuk nyújtja az ő jókedvit.
4. Mint az atya fiaihoz kegyelmes, Ő is azokhoz igen engedelmes, Kik őt igazán félik, tisztelik, Mert jól tudja, mily gyarló a mi voltunk, És hogy mi oly romlott emberek vagyunk, Mint a por, mely a széltől hintetik.
5. Ember élete a fűhöz hasonló, Felnő és zöldül, de hamar elmúló, Mint a gyenge virág a sík mezőn, Melyet mihelyt megfúval a meleg szél, Elhull és hervad, ékessége elkél, Ember nem tudja, hol volt, hova lőn.
6. De az Úr kegyelme örökké megáll Azokon, kik őt félik igazsággal, És firól fira terjed irgalma Azokon, kik megtartják ő kötésit, Akik gyakran megemlítik törvényit, És azok szerint járnak mindenha.
7. Dicsérjétek őt, minden ő seregi, Kik a mennyekben szolgáltok őnéki És cselekszitek szent akaratját! Áldjátok az Urat, minden állatok, És birodalmát fenn magasztaljátok, Örökké áldjad, lelkem, az Urat!
Marot K., 1496–1544
(1539) Bourgeois L., Genf, 1542
1. Áldjad, lelkem, Uradat, Istenedet, Minden énbennem dicsérje szent nevét És az ő mondhatatlan jóvoltát! No, dicsérd, lelkem, és az Urat áldjad, Feledékenységben el ne hallgassad Ő jótéteményinek sok voltát.
2. Adj hálát néki, aki bűneidet Megbocsátja, gyógyítja sérelmidet, Kiment minden nagy bajodból híven, És életedet veszélytől megmenti, A halál veszedelmitől megőrzi: Irgalmával megkoronáz szépen.
3. Aki lelkedet kegyesen táplálja, Ami kell szádnak, bőséggel megadja; Mint a sast, megifjít és megújít. És akik méltatlanságot szenvednek, Tőle kegyesen azok megmentetnek, Hozzájuk nyújtja az ő jókedvit.
4. Mint az atya fiaihoz kegyelmes, Ő is azokhoz igen engedelmes, Kik őt igazán félik, tisztelik, Mert jól tudja, mily gyarló a mi voltunk, És hogy mi oly romlott emberek vagyunk, Mint a por, mely a széltől hintetik.
5. Ember élete a fűhöz hasonló, Felnő és zöldül, de hamar elmúló, Mint a gyenge virág a sík mezőn, Melyet mihelyt megfúval a meleg szél, Elhull és hervad, ékessége elkél, Ember nem tudja, hol volt, hova lőn.
6. De az Úr kegyelme örökké megáll Azokon, kik őt félik igazsággal, És firól fira terjed irgalma Azokon, kik megtartják ő kötésit, Akik gyakran megemlítik törvényit, És azok szerint járnak mindenha.
7. Dicsérjétek őt, minden ő seregi, Kik a mennyekben szolgáltok őnéki És cselekszitek szent akaratját! Áldjátok az Urat, minden állatok, És birodalmát fenn magasztaljátok, Örökké áldjad, lelkem, az Urat!
Marot K., 1496–1544
104. Áldjad, lelkem, az Urat és tisztöld
A teremtő dicsősége
Bourgeois L., Genf, 1542
1. Áldjad, lelkem, az Urat és tisztöld, Dicsőségével rakva menny és föld. A te felséged, Uram, nagy és erős, A te ékességed nagy szép és fényös. Te öltözeted ékes és tiszta, Szép világosság származik róla. Az egeket szélesen kiterjesztéd, Mint egy kárpitot, úgy felékesítéd.
2. A vizet körüled, mint kamarát, Jól megépítéd, mint szép palotát. A felhőkön úgy jársz, mint egy szekéren, A szelek szárnyukon hordoznak szépen. Angyalidat sebes széllé teszed, Száguldó postáidként kiküldöd; Mennydörgés, tűzláng, villámlás előtted, Mint kész szolgáid, úgy függnek tetőled.
3. A föld fundámentomát megvetéd, Amelyre erősen helyeztetéd, Hogy azon mindenkoron megállana, És helyéből soha ki nem mozdulna. Mely azelőtt a nagy mélységekben Vízzel mint ruhával volt elfödvén; Őrajta a nagy vizek felül folytak, Kik a nagy hegyeken is felülmúltak.
4. De mihelyen te megfeddéd őköt, Megfutamának feddésed előtt; Hogy meghallák mennydörgését te szódnak, A földről sietvén elszaladának. A nagy hegyek fölemelkedének, És a mély völgyek mind kitetszének; Minden megtartja ő tulajdon helyét, Melyet Felséged nékiek engedett.
5. Az Úrnak légyen örök tisztesség, És övé légyen minden dicsőség! Örvend az Úr ő csuda dolgaiban, Gyönyörködik ő minden munkáiban. Tekintésétől a föld megrémül, És az ő haragjától megrendül; Reszketvén a nagy hegyek füstölögnek, Hogyha az Úrtól ők megillettetnek.
6. Dicséretet az Úrnak éneklek, Valamíg én e világon élek; Az Úr Istent én egész életemben Dicsérem és áldom szép éneklésben. De viszontag azt kérem őtőle, Hogy éneklésem jókedvvel vegye, És aztán teljes szívből örvendezek, Szép énekeket mondván szent nevének.
Marot K., 1496–1544
Bourgeois L., Genf, 1542
1. Áldjad, lelkem, az Urat és tisztöld, Dicsőségével rakva menny és föld. A te felséged, Uram, nagy és erős, A te ékességed nagy szép és fényös. Te öltözeted ékes és tiszta, Szép világosság származik róla. Az egeket szélesen kiterjesztéd, Mint egy kárpitot, úgy felékesítéd.
2. A vizet körüled, mint kamarát, Jól megépítéd, mint szép palotát. A felhőkön úgy jársz, mint egy szekéren, A szelek szárnyukon hordoznak szépen. Angyalidat sebes széllé teszed, Száguldó postáidként kiküldöd; Mennydörgés, tűzláng, villámlás előtted, Mint kész szolgáid, úgy függnek tetőled.
3. A föld fundámentomát megvetéd, Amelyre erősen helyeztetéd, Hogy azon mindenkoron megállana, És helyéből soha ki nem mozdulna. Mely azelőtt a nagy mélységekben Vízzel mint ruhával volt elfödvén; Őrajta a nagy vizek felül folytak, Kik a nagy hegyeken is felülmúltak.
4. De mihelyen te megfeddéd őköt, Megfutamának feddésed előtt; Hogy meghallák mennydörgését te szódnak, A földről sietvén elszaladának. A nagy hegyek fölemelkedének, És a mély völgyek mind kitetszének; Minden megtartja ő tulajdon helyét, Melyet Felséged nékiek engedett.
5. Az Úrnak légyen örök tisztesség, És övé légyen minden dicsőség! Örvend az Úr ő csuda dolgaiban, Gyönyörködik ő minden munkáiban. Tekintésétől a föld megrémül, És az ő haragjától megrendül; Reszketvén a nagy hegyek füstölögnek, Hogyha az Úrtól ők megillettetnek.
6. Dicséretet az Úrnak éneklek, Valamíg én e világon élek; Az Úr Istent én egész életemben Dicsérem és áldom szép éneklésben. De viszontag azt kérem őtőle, Hogy éneklésem jókedvvel vegye, És aztán teljes szívből örvendezek, Szép énekeket mondván szent nevének.
Marot K., 1496–1544
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése