Keresztény versek

Tóth Árpád: Isten oltó-kése

 

Pénzt, egészséget és sikert
Másoknak, Uram, többet adtál,
Nem kezdek érte mégse pert,
És nem mondom, hogy adósom maradtál.

Nem én vagyok az első mostohád;
Bordáim közt próbáid éles kését
Megáldom, s mosolygom az ostobák
Dühödt jaját és hiú mellverését.

Tudom és érzem, hogy szeretsz:
Próbáid áldott oltó-kése bennem
Téged szolgál, mert míg szívembe metsz,
Új szépséget teremni sebez engem.

Összeszorítom ajkam, ha nehéz
A kín, mert tudom, tiéd az én harcom,
És győztes távolba néz
Könnyekkel szépült, orcád-fényű arcom

Könyörgés

Tág szemmel már csak engemet figyel,
mint néma tó a néma csillagot,
nem mer beszélni, szólni hozzám, mégis
ha megölném is, hinné: jó vagyok.

Szegényt, csak egyszer tudnám még szeretni!
az övé lenni, ha nem is egészen;
megváltanám egy futó, tiszta csókkal,
hisz egyek voltunk rég a drága mélyben.

Csak egyszer engedd még magamhoz vonnom,
éreznem újra félszeg, gyenge vállát,
irgalmazz meg szegénynek és nekem,
szivemben nincs már más, mint durva dárdák.

Szerelmem, lásd meg ősz haját a szélben,
kis békezászló, oltalmat keres,
oldj fel maró, magányos bánatomból,
ha senkiért, az anyámért szeress. 

Kulcsár Ágnes

Létszükséglet

Halott volnék, ha nem lennél
Érzéketlen, mozgó halott
Ha nem kezedből etetnél
Valószínű, éhen halok

Benned élek, s te élsz bennem
Mennyei teremtő jóság
Ha nem itatatnád meg a lelkem
Megölne már a szomjúság

Nélküled már értelmetlen
Minden, mi a világon van
Értelem vagy életemben
Szívem is miattad dobban

Lelkem halálra rémül,
Ha szereteted nem óvja
Élő leheleted nélkül
A levegőm is elfogyna

Hálás vagyok Uram, neked
Hogy Szentlelkedet nekem adtad
Új szívet formáltál kezeddel
S kongó mellkasomba raktad

Lévay József

GONDVISELŐ JÓ ATYÁM VAGY

                                                         

Gondviselő jó Atyám vagy

Ó, én édes Istenem!

Látom én, hogy minden elhagy

E világon csak Te nem,

Hozzád vágyom, benned élek,

Üdvöt mástól nem remélek.

Mint az alélt bús virágra

Megújító harmatot;

Vérző szívem fájdalmára

Csak te hintesz balzsamot,

Könnyű sorsom terhe rajtam,

Ha imára nyílik ajkam.

Rám-rám derült ismeretlen

Utamon egy kis öröm:

Azt is a te véghetetlen

Jóságodnak köszönöm,

Hálakönnyem tündöklése

A te neved hirdetése.

Gyenge vagyok, lankadoznak

Buzgóságom szárnyai,

Bármily híven vágyakoznak

Színed elé szállani,

Ó, adj erőt, hogy míg élek,

egyedül csak nékem éljek!

Ó, add, hogyha majd bevégzem

E múlandó életet,

Lelkem tisztán és egészen

egyesüljön Teveled:

El ne vonjon semmi többé,

Tied legyek mindörökké!

M. Fische

Szeretet

Láttam a szeretetet. Láttam.
Rózsák közt járni a nyárban,
Aranygyűrűjére nap nevetett,
S olyan szép volt a szeretet.

Aztán láttam a szeretetet útközben.
Nehéz terhet vett fel. Mások terhét.
Játszó kisgyerekhez hajolt le.
S meglepett, hogy egyre szebb lesz.

Ott is találkoztam vele,
Ahol hull a fák sárga levele.
Betegségben, ínségben, szenvedésben.
Mindenütt boldog szolgálatra készen.

És láttam a fekete, fényvesztett napon.
Hordozta a keresztet,
Mert már barátja veszélybe tévedt.
Utána ment, nem latolt, kérdett,

És nem maradt ideje semmi
szennytől, mélytől visszarettenni.
Ment, amerre tövisek téptek.
Soha nem láttam olyan szépnek.



 Molnár Jakab

Nem mindegy

Nem mindegy hogyan követem Krisztust,
tétován bátortalanul.
Meg-meglankadva
a hűség nyílegyenes útjáról
a hűtlenség vargabetűket
író útjára tévedezve,
vagy elkötelezve mindhalálig,
hithősök örök lobogásával
járva Urunk lábnyomában,
vállalva nemcsak a sugártiszta
egeket nyitogató örömöt,
( mely a Krisztust követők 
biztos jutalma,)
de a szenvedések pörölycsapásait is
( mely az elkötelezettek hűségpróbája.)

Nem mindegy hogyan követem Krisztust,
mert ő nem elégszik meg a 
langymeleg szívvel,
közönybe hűtött lelkesedéssel,
üszkös, kihunyó gyertyacsonkkal,
rút, álnok köpenyforgatással.
Ő nyílt színvallást követel tőlünk
hű szívvel kell vállalnunk az utat,
célig tartó futásunkat.
Egész lényünket kívánja Krisztus,
nem osztozik lelkünkön senkivel,
az ő fénye nem tűrhet
baljós árnyakat;
tanítványságodban ne légy 
soha ingatag!
 

Nemes Erzsébet

LUTHER

A terem tömve, feszült csend van.

A viharvert wormsi falak

Lélekdermesztő komolyságban

Zord vádaktól visszhangoznak.

Istenkáromlás! Eretnekség!

Szörnyű szók csattogva szállnak…

A tömeg izgatott, lázban ég:

Ennyi bűn csak halált várhat.

Luther áll és keményen hallgat.

Lélekharcát már megvívta.

Vallani ő csak egyet vallhat,

Kár minden szó, minden vita.

Jöjjön börtön, és jöjjön halál.

Száz veszély és ezer örvény:

Ott fenn az ormon, ahol ő áll

Más a rend és más a törvény!

Nem ember írta, hanem Isten,

Abból elvenni nem lehet.

És nem tehet hozzá senki sem,

Ez az amit ő hirdetett.

S körülte tovább dúl a szóharc,

Záporoz a szitkok nyila.

Gyűlölködve nézi száz meg száz arc

S kiáltja, hogy „vonja vissza!”

Tovább hallgatni nem lehetett,

S szólt Luther hős-szerényen:

„Itt állok… másként nem tehetek!

Isten engem úgy segéljen!”

           

Oliphantné Schoch Celesztina

,,KÉT VEREBET EGY FILLÉRÉRT’’  

Két kis veréb repült, repült,

míg egy virágos ágra ült.

Ringatta lágyan ott magát

s hallatta víg ,,csip-csip’’ szavát.

Oly gondtalan csevegtek ott, -

engem meg súlyos gond nyomott.

,,Mondd csak, te kedves kis madár,

feléd csak vidám tréfa jár?

A verébsors nem mostoha?’’

,,Csip-csip csirip; nem, nem soha!

Vidáman kelünk szárnyra, mi,

Isten kicsiny madarai.

Ha így szólnánk: gond terhe nyom,

hálátlanok lennénk nagyon.

Atyánk olyan nagy és olyan

jó, hogy még ránk is gondja van.

Halálba egy veréb se hull,

hogy ne tudna róla az Úr!

Ha jön a tél, édes Atyánk

jó meleg subát ad reánk,

pehelysubát, selyempuhát,

szegények hogy volnánk mi hát?!

Megélünk télbe-nyárba’ mi,

Isten kicsiny madarai.’’

,,Nem vagytok-e, ti kis bohók,

túlságosan bizakodók?

Kellene mégis félnetek:

lesz-e miből megélnetek,

ha mindent hólepel borít?

Hisz’ éhenvesztek akkor itt’’

"Igaz, csűrünk nincs is nekünk,

Atyánk kezében ételünk.

De nincs is annál semmi szebb,

mint Benne, Benne bízni meg;

terített asztal várja itt

Isten kicsiny madarait."

Csak ámultak, bámultak rám.

,,Csip-csip, te nem tudod talán:

ki követheti Mesterét,

drágább az, mint sok kis veréb?

Ne restellj hát ezért te  sem

az Úrban bízni csendesen!’’

És ezzel elröpültek, el...

,,Engem mért nyomna még teher?

Mit most tanultam, mondom azt:

rávetem minden gondomat,

hisz’ Ő Atyám; Atyám pedig

rólam el nem feledkezik!’’

             ford.: Podmaniczky Pálné