Az Úr Isten az ő lakó hajlékát
A szent város dicsérete
Genf, 1562
1. Az Úr Isten az ő lakó hajlékát Az ő szentséges hegyén helyezi, És a Siont ő inkább szereti, Hogynem Jákóbnak akármely sátorát.
2. Azért ott énekelnek szép éneket, Mond az Isten, és itt örvendeznek, Mert én dicsőségére e helynek Támasztok nagy-szép élő kútfejeket.
Béza T., 1519–1605
Genf, 1562
1. Az Úr Isten az ő lakó hajlékát Az ő szentséges hegyén helyezi, És a Siont ő inkább szereti, Hogynem Jákóbnak akármely sátorát.
2. Azért ott énekelnek szép éneket, Mond az Isten, és itt örvendeznek, Mert én dicsőségére e helynek Támasztok nagy-szép élő kútfejeket.
Béza T., 1519–1605
88. Úr Isten, én idvességem
Könyörgés halálos veszedelemben
Genf, 1562
1. Úr Isten, én idvességem, Éjjelnappal kiáltok hozzád! Könyörgésemet meghallgassad, És tekintsd meg nagy ínségem! Kegyesen hajtsd hozzám füledet, Értsd meg én esedezésemet!
2. Az én lelkem nyavalyákkal Teljességgel eláradt, eltölt: Mint aki már a sírba készült, És a pokolra alászáll, Vagyok ahhoz szinte hasonló, Akinek már kész a koporsó.
3. Megfosztattam életemtől, Mint akiket agyonvertenek, Kik a halottak közt hevernek, Kikről már nem emlékezel. Kik eltemettetvén feküsznek, És te kezedből kiestenek.
4. A koporsóba től engem, Bévetél a setét mélységben, Holott haragod nyom keményen; Elborítád szegény fejem Nagy árvizednek habjaival, Mik rám rohannak nagy zúgással.
5. Engem te megutáltatál, És tőlem én ismerőimet Elvitted, elhagytak engemet, És a tömlöcbe taszítál, Holott kemény fogságban vagyok, Melyből ki nem szabadulhatok.
6. Uram, miért vetsz el engem, Miért rejted el szemeidet? Szegény vagyok, erőm elveszett, Jaj, mely igen gyötrettetem! Ez én régi nagy ínségemben Előtted vagyok rettegésben.
7. Nagy haragod reám borult. Nagy rettegés engem körülvett, És teljességgel elmerített, Mint az árvíz, reám tódult. Sanyargat engem minden dolog, Valamely énkörültem forog.
Béza T., 1519–1605
Genf, 1562
1. Úr Isten, én idvességem, Éjjelnappal kiáltok hozzád! Könyörgésemet meghallgassad, És tekintsd meg nagy ínségem! Kegyesen hajtsd hozzám füledet, Értsd meg én esedezésemet!
2. Az én lelkem nyavalyákkal Teljességgel eláradt, eltölt: Mint aki már a sírba készült, És a pokolra alászáll, Vagyok ahhoz szinte hasonló, Akinek már kész a koporsó.
3. Megfosztattam életemtől, Mint akiket agyonvertenek, Kik a halottak közt hevernek, Kikről már nem emlékezel. Kik eltemettetvén feküsznek, És te kezedből kiestenek.
4. A koporsóba től engem, Bévetél a setét mélységben, Holott haragod nyom keményen; Elborítád szegény fejem Nagy árvizednek habjaival, Mik rám rohannak nagy zúgással.
5. Engem te megutáltatál, És tőlem én ismerőimet Elvitted, elhagytak engemet, És a tömlöcbe taszítál, Holott kemény fogságban vagyok, Melyből ki nem szabadulhatok.
6. Uram, miért vetsz el engem, Miért rejted el szemeidet? Szegény vagyok, erőm elveszett, Jaj, mely igen gyötrettetem! Ez én régi nagy ínségemben Előtted vagyok rettegésben.
7. Nagy haragod reám borult. Nagy rettegés engem körülvett, És teljességgel elmerített, Mint az árvíz, reám tódult. Sanyargat engem minden dolog, Valamely énkörültem forog.
Béza T., 1519–1605
89. Az Úrnak irgalmát örökké éneklem
Isten ígéretei beteljesednek (A
Messiás-királyról)
Genf, 1562
1. Az Úrnak irgalmát örökké éneklem, És hűséges voltát mindenkor hirdetem, Mert mondom, hogy megáll mindörökké irgalma, Me-lyet úgy megépít, hogy megálljon mindenha, És hogy mind az égig erősíted, megtartod Te szent igazságod és a te fogadásod.(10)
2. Az egek hirdetik sok csuda dolgodat, :/: A szent gyülekezet te igazságodat, Mert vajon kicsoda volna ott fenn az égben, Ki nagy hatalommal hozzád hasonló légyen? Az erős angyalok seregében vagyon-e, Ki e dicső Úrhoz hasonlatos lehetne?
3. Igen rettenetes e fölséges Isten, :/: Őtet féli minden a szent gyűlésekben, Ó, seregek Ura, minden enged tenéked, Te nagy erős Isten, vajon ki érne véled? Tenálad lakozik a te nagy igazságod, Soha el nem múlik a te igaz mondásod!
4. Boldog a nép, amely tenéked örvendez, :/: Minden dolgát, Uram, ez viszi jó véghez. Fényes orcád előtt ezek járnak merészen, És a te nevedben örvendeznek szüntelen, Mert nagy dicsőségre őket felmagasztalod, És jótéteményed rajtuk megszaporítod.
5. Te vagy ékessége az ő erejüknek, :/: Minden hatalmukat te adtad nékiek. A te kegyelmedből orcánkat fölemeljük, Tetőled, Úr Isten, mi paizsunkat vettük, És a mi királyunk a te fegyvered nélkül, Ó, Izráel Ura, nem lehet segítségül!
6. Gondold szolgáidnak nagy gyalázatjukat, :/: És hogy sok népeknek iszonyú szidalmát Keblemben hordozom, kik tégedet bosszantnak, Gyalázván homlokát fölkenett királyodnak. Dicsőség tenéked és áldassál, Úr Isten, Melyre minden néptől mondassék: Ámen, ámen!
Béza T., 1519–1605
Genf, 1562
1. Az Úrnak irgalmát örökké éneklem, És hűséges voltát mindenkor hirdetem, Mert mondom, hogy megáll mindörökké irgalma, Me-lyet úgy megépít, hogy megálljon mindenha, És hogy mind az égig erősíted, megtartod Te szent igazságod és a te fogadásod.(10)
2. Az egek hirdetik sok csuda dolgodat, :/: A szent gyülekezet te igazságodat, Mert vajon kicsoda volna ott fenn az égben, Ki nagy hatalommal hozzád hasonló légyen? Az erős angyalok seregében vagyon-e, Ki e dicső Úrhoz hasonlatos lehetne?
3. Igen rettenetes e fölséges Isten, :/: Őtet féli minden a szent gyűlésekben, Ó, seregek Ura, minden enged tenéked, Te nagy erős Isten, vajon ki érne véled? Tenálad lakozik a te nagy igazságod, Soha el nem múlik a te igaz mondásod!
4. Boldog a nép, amely tenéked örvendez, :/: Minden dolgát, Uram, ez viszi jó véghez. Fényes orcád előtt ezek járnak merészen, És a te nevedben örvendeznek szüntelen, Mert nagy dicsőségre őket felmagasztalod, És jótéteményed rajtuk megszaporítod.
5. Te vagy ékessége az ő erejüknek, :/: Minden hatalmukat te adtad nékiek. A te kegyelmedből orcánkat fölemeljük, Tetőled, Úr Isten, mi paizsunkat vettük, És a mi királyunk a te fegyvered nélkül, Ó, Izráel Ura, nem lehet segítségül!
6. Gondold szolgáidnak nagy gyalázatjukat, :/: És hogy sok népeknek iszonyú szidalmát Keblemben hordozom, kik tégedet bosszantnak, Gyalázván homlokát fölkenett királyodnak. Dicsőség tenéked és áldassál, Úr Isten, Melyre minden néptől mondassék: Ámen, ámen!
Béza T., 1519–1605
Tebenned bíztunk eleitől fogva
Isten az örökkévaló hajlék
Bourgeois L., Genf, 1551
1. Tebenned bíztunk eleitől fogva, Uram, téged tartottunk hajlékunknak! Mikor még semmi hegyek nem voltanak, Hogy még sem ég, sem föld nem volt formálva, Te voltál és te vagy, erős Isten, És te megmaradsz minden időben.
2. Az embereket te meg hagyod halni, És ezt mondod az emberi nemzetnek: Légyetek porrá, kik porból lettetek! Mert ezer esztendő előtted annyi, Mint a tegnapnak ő elmúlása És egy éjnek rövid vigyázása.
3. Kimúlni hagyod őket oly hirtelen, Mint az álom, mely elmúlik azontól, Mihelyt az ember felserken álmából, És mint a zöld füvecske a mezőben, Amely nagy hamarsággal elhervad, Reggel virágzik, estve megszárad.
4. Midőn, Uram, haragodban versz minket, Ottan meghalunk és földre leesünk, A te kemény haragodtól rettegünk, Ha megtekinted mi nagy bűneinket, Titkos vétkünket ha előhozod És színed eleibe állítod.
5. Haragod miatt napja életünknek Menten elmúlik nagy hirtelenséggel, Mint a mondott szót elragadja a szél. A mi napink, miket nekünk engedtek, Mintegy hetven esztendei idő, Hogyha több, tehát nyolcvan esztendő.
6. És ha kedves volt is valamennyire, De többnyire volt munka és fájdalom; Elkél éltünknek minden ékessége, Elmúlik, mint az árnyék és az álom. De ki érti a te haragodat? Csak az, aki féli hatalmadat.
7. Taníts meg minket azért kegyelmesen, Hogy rövid voltát életünknek értsük, És eszességgel magunkat viseljük! Ó, Úr Isten, fordulj hozzánk ismétlen! Míg hagyod, hogy éltünk nyomorogjon? Könyörülj már a te szolgáidon!
8. Tölts bé minket reggel nagy irgalmaddal, Hogy jókedvvel vigyük véghez éltünket, Ne terheltessünk nyomorúságokkal! Vigasztalj minket és adj könnyebbséget, És haragodat fordítsd el rólunk, Mellyel régóta ostoroztatunk!
9. Szolgáidon láttassad dolgaidat, Dicsőségedet ezeknek fiain! Add értenünk felséges hatalmadat, Mi kegyes Urunk, ó, irgalmas Isten! Minden dolgunkat bírjad, forgassad, Kezeink munkáit igazgassad!
Béza T., 1519–1605
Bourgeois L., Genf, 1551
1. Tebenned bíztunk eleitől fogva, Uram, téged tartottunk hajlékunknak! Mikor még semmi hegyek nem voltanak, Hogy még sem ég, sem föld nem volt formálva, Te voltál és te vagy, erős Isten, És te megmaradsz minden időben.
2. Az embereket te meg hagyod halni, És ezt mondod az emberi nemzetnek: Légyetek porrá, kik porból lettetek! Mert ezer esztendő előtted annyi, Mint a tegnapnak ő elmúlása És egy éjnek rövid vigyázása.
3. Kimúlni hagyod őket oly hirtelen, Mint az álom, mely elmúlik azontól, Mihelyt az ember felserken álmából, És mint a zöld füvecske a mezőben, Amely nagy hamarsággal elhervad, Reggel virágzik, estve megszárad.
4. Midőn, Uram, haragodban versz minket, Ottan meghalunk és földre leesünk, A te kemény haragodtól rettegünk, Ha megtekinted mi nagy bűneinket, Titkos vétkünket ha előhozod És színed eleibe állítod.
5. Haragod miatt napja életünknek Menten elmúlik nagy hirtelenséggel, Mint a mondott szót elragadja a szél. A mi napink, miket nekünk engedtek, Mintegy hetven esztendei idő, Hogyha több, tehát nyolcvan esztendő.
6. És ha kedves volt is valamennyire, De többnyire volt munka és fájdalom; Elkél éltünknek minden ékessége, Elmúlik, mint az árnyék és az álom. De ki érti a te haragodat? Csak az, aki féli hatalmadat.
7. Taníts meg minket azért kegyelmesen, Hogy rövid voltát életünknek értsük, És eszességgel magunkat viseljük! Ó, Úr Isten, fordulj hozzánk ismétlen! Míg hagyod, hogy éltünk nyomorogjon? Könyörülj már a te szolgáidon!
8. Tölts bé minket reggel nagy irgalmaddal, Hogy jókedvvel vigyük véghez éltünket, Ne terheltessünk nyomorúságokkal! Vigasztalj minket és adj könnyebbséget, És haragodat fordítsd el rólunk, Mellyel régóta ostoroztatunk!
9. Szolgáidon láttassad dolgaidat, Dicsőségedet ezeknek fiain! Add értenünk felséges hatalmadat, Mi kegyes Urunk, ó, irgalmas Isten! Minden dolgunkat bírjad, forgassad, Kezeink munkáit igazgassad!
Béza T., 1519–1605
91. Aki a felséges Úrnak
Isten szárnyainak árnyékában
(1539) Bourgeois L., Genf, 1542
1. Aki a felséges Úrnak Lakozik oltalmában, És e nagy hatalmasságnak Nyúgoszik árnyékában, Az ilyen nyilván mondhatja: Isten az én kővárom, Ő életemnek oltalma, És csak őbenne bízom.
2. A vadásznak ő tőritől Téged megment féltedben; :/: A pusztító betegségtől Megoltalmaz kegyesen; Téged ő kedves szárnyával Takargat és béfedez, És az ő igazságával Mint paizzsal védelmez.
3. Azért egyedül Istenben Vetem hiedelmemet, :/: Aki ül a magas mennyben, Abban vesd reménységed, És semmi kár téged nem ér, Sem nem esel veszélyben, És minden gonosz hátra tér, Házad felé sem mégyen.
4. Mert az ő szent angyalinak Megparancsolta nyilván, :/: Hogy téged oltalmazzanak Minden te utaidban. Tégedet ezek nagy szépen Ő kezükben hordoznak, Hogy lábad meg ne üsd kőben, Oly híven igazgatnak.
5. Sárkányon és oroszlánon Minden kár nélkül járhatsz, :/: Oroszlánkölykön és kígyón Lábaiddal tapodhatsz. Mond Isten: őtet megtartom, Mert engem szívből szeret; Én őtet megoltalmazom, Mert ismeri nevemet.
6. Mihelyt hív könyörgésében, Őtet menten segítem; :/: Véle leszek ínségében, Melyből hamar kivészem; És nagy dicsőségre őtet Emelem, magasztalom, És az én segedelmemet Őneki megmutatom.
Marot K., 1496–1544
(1539) Bourgeois L., Genf, 1542
1. Aki a felséges Úrnak Lakozik oltalmában, És e nagy hatalmasságnak Nyúgoszik árnyékában, Az ilyen nyilván mondhatja: Isten az én kővárom, Ő életemnek oltalma, És csak őbenne bízom.
2. A vadásznak ő tőritől Téged megment féltedben; :/: A pusztító betegségtől Megoltalmaz kegyesen; Téged ő kedves szárnyával Takargat és béfedez, És az ő igazságával Mint paizzsal védelmez.
3. Azért egyedül Istenben Vetem hiedelmemet, :/: Aki ül a magas mennyben, Abban vesd reménységed, És semmi kár téged nem ér, Sem nem esel veszélyben, És minden gonosz hátra tér, Házad felé sem mégyen.
4. Mert az ő szent angyalinak Megparancsolta nyilván, :/: Hogy téged oltalmazzanak Minden te utaidban. Tégedet ezek nagy szépen Ő kezükben hordoznak, Hogy lábad meg ne üsd kőben, Oly híven igazgatnak.
5. Sárkányon és oroszlánon Minden kár nélkül járhatsz, :/: Oroszlánkölykön és kígyón Lábaiddal tapodhatsz. Mond Isten: őtet megtartom, Mert engem szívből szeret; Én őtet megoltalmazom, Mert ismeri nevemet.
6. Mihelyt hív könyörgésében, Őtet menten segítem; :/: Véle leszek ínségében, Melyből hamar kivészem; És nagy dicsőségre őtet Emelem, magasztalom, És az én segedelmemet Őneki megmutatom.
Marot K., 1496–1544
92. Ékes dolog dicsérni, Uram, Felségedet
Az igazságos Isten dicsérete
Genf, 1562
1. Ékes dolog dicsérni, Uram, Felségedet, És a te nevedet Énekkel magasztalni. Hogy ember áldja reggel Te nagy jó voltodat, És igazságodat Dicsérje minden éjjel.
2. Lantban és hegedűben És szép cimbalmokban, Hangos citerákban, Dicsértessél zengésben! Dolgaidon örvendek Hatalmadat látván; Kezednek csudáján Örömömben éneklek.
3. Sok és nagy csudálatos Te cselekedeted, Mélység bölcsességed, Beszéded drágalátos, E dolgot az esztelen Egy szálnyit sem érti, És meg sem tekinti, Hogy ez miképpen légyen.
4. Hogy a gonoszok nőnek, Mint a fű a mezőn; Virágoznak szépen A sok istentelenek, Hogy örökké essenek A veszedelemben. Te vagy örök Isten Fölötte mindeneknek.
5. Virágoznak a hívek, Mint a szép pálmafák, És mint a cédrusfák, Mik Libánonon nőnek. És az Úr hajlékában Ezek plántáltatnak, Szépen virágoznak Az Isten tornácában.
6. Ámbátor megőszülnek, De mindazonáltal Nagy szaporasággal Szép gyümölcsöt teremnek, Hogy igazságát híven Mindenütt hirdessék Az én Istenemnek, Kiben hamisság nincsen.
Béza T., 1519–1605
Genf, 1562
1. Ékes dolog dicsérni, Uram, Felségedet, És a te nevedet Énekkel magasztalni. Hogy ember áldja reggel Te nagy jó voltodat, És igazságodat Dicsérje minden éjjel.
2. Lantban és hegedűben És szép cimbalmokban, Hangos citerákban, Dicsértessél zengésben! Dolgaidon örvendek Hatalmadat látván; Kezednek csudáján Örömömben éneklek.
3. Sok és nagy csudálatos Te cselekedeted, Mélység bölcsességed, Beszéded drágalátos, E dolgot az esztelen Egy szálnyit sem érti, És meg sem tekinti, Hogy ez miképpen légyen.
4. Hogy a gonoszok nőnek, Mint a fű a mezőn; Virágoznak szépen A sok istentelenek, Hogy örökké essenek A veszedelemben. Te vagy örök Isten Fölötte mindeneknek.
5. Virágoznak a hívek, Mint a szép pálmafák, És mint a cédrusfák, Mik Libánonon nőnek. És az Úr hajlékában Ezek plántáltatnak, Szépen virágoznak Az Isten tornácában.
6. Ámbátor megőszülnek, De mindazonáltal Nagy szaporasággal Szép gyümölcsöt teremnek, Hogy igazságát híven Mindenütt hirdessék Az én Istenemnek, Kiben hamisság nincsen.
Béza T., 1519–1605
93. Nagy hatalmával regnál az Isten
Isten a világ dicsőséges királya
Genf, 1562
1. Nagy hatalmával regnál az Isten, Öltözvén felséges erejében, E föld kerekségét úgy helyezte, Hogy mozdulása nem lesz nékie.
2. Királyi széked kezdettől megvolt, Istenséged örökké országolt. A folyóvizek erősen zúgnak, A magas habok igen harsognak.
3. És bár a tenger zúgjon erősen, És a habok hánykódjanak fennen, De ők mind semmik az Isten ellen, Mert ő hatalmasb a magas mennyben.
4. Uram, megmarad a te mondásod, Merő hűség a te tudományod, Házadnak szentség ő ékessége, Melynek örökké nem leszen vége.
Béza T., 1519–1605
Genf, 1562
1. Nagy hatalmával regnál az Isten, Öltözvén felséges erejében, E föld kerekségét úgy helyezte, Hogy mozdulása nem lesz nékie.
2. Királyi széked kezdettől megvolt, Istenséged örökké országolt. A folyóvizek erősen zúgnak, A magas habok igen harsognak.
3. És bár a tenger zúgjon erősen, És a habok hánykódjanak fennen, De ők mind semmik az Isten ellen, Mert ő hatalmasb a magas mennyben.
4. Uram, megmarad a te mondásod, Merő hűség a te tudományod, Házadnak szentség ő ékessége, Melynek örökké nem leszen vége.
Béza T., 1519–1605
94. Ó, erős boszszúálló Isten
Az igazság
diadala
Genf, 1562
1. Ó, erős boszszúálló Isten, Ki bűnünkért büntetsz erősen: Jelentsd meg már hatalmadat! Mind e világnak bírája, Támadj fel, add meg valóba' A kevélyeknek jutalmát!
2. Míglen marad ez büntetetlen, Míg fuvalkodnak föl kevélyen A gonosz istentelenek? Míg élnek ily vigassággal, És az ő gonoszságukkal Vajon meddig dicsekednek?
3. Uram, a te népedet rontják, És örökséged sanyargatják Minden irgalmasság nélkül. Özvegyet, árvát megölnek, Szegényt, jövevényt elvesztnek; Ezt mondják szentségtelenül:
4. Az Isten e dolgot nem látja, A Jákób Istene nem tudja, Amiket mi szerzünk mostan. Én csudálkozom rajtatok, Hogy ily oktalanok vagytok! Fontoljátok meg valóban:
5. Aki a fület teremtette, És a látó szemet szerzette, Hogy ne látna, sem hallana? A pogányok büntetője Titeket hogy ne büntetne: Ki mást tanít, hogy ne tudna?
6. Az Isten minden szívnek titkát, Jól tudja minden gondolatját: Semmirekellők, jól látja. Boldog, akit te pirongatsz, És törvényedre tanítasz, És kinek vagy oktatója.
7. Mert nem hagyja Isten ő népét, El nem taszítja örökségét, Sőt vagyon rájok nagy gondja. És midőn ideje eljő, Mindent igazán ítél ő, És a híveket megtartja.
8. Ki ment meg a gonosztól engem? És ki támad fel énmellettem E gonosztévő nép ellen? Ha Isten nem őrzött volna, Már régen meghaltam volna, És most feküdném a sírban.
9. Midőn mondom: ím, el kell esnem, Legottan megsegítesz engem Te nagy irgalmasságoddal. Mikor nagy bánatban volnék, És szívemben kesergenék, Megvigasztalál azonnal.
10. Ítéletedhez hogy férhetne Az istentelenek törvénye, Kik jót hamisra fordítnak? Nagy sereggel összegyűlnek, Hogy az igazat megöljék És ártatlan vért ontsanak.
11. De én csak az Istenben bízom, Ő énnékem erős kővárom, És ezeket megbünteti, Az ő számtalan bűnükért És gonosztéteményükért Az Isten őket elveszti.
Béza T., 1519–1605
Genf, 1562
1. Ó, erős boszszúálló Isten, Ki bűnünkért büntetsz erősen: Jelentsd meg már hatalmadat! Mind e világnak bírája, Támadj fel, add meg valóba' A kevélyeknek jutalmát!
2. Míglen marad ez büntetetlen, Míg fuvalkodnak föl kevélyen A gonosz istentelenek? Míg élnek ily vigassággal, És az ő gonoszságukkal Vajon meddig dicsekednek?
3. Uram, a te népedet rontják, És örökséged sanyargatják Minden irgalmasság nélkül. Özvegyet, árvát megölnek, Szegényt, jövevényt elvesztnek; Ezt mondják szentségtelenül:
4. Az Isten e dolgot nem látja, A Jákób Istene nem tudja, Amiket mi szerzünk mostan. Én csudálkozom rajtatok, Hogy ily oktalanok vagytok! Fontoljátok meg valóban:
5. Aki a fület teremtette, És a látó szemet szerzette, Hogy ne látna, sem hallana? A pogányok büntetője Titeket hogy ne büntetne: Ki mást tanít, hogy ne tudna?
6. Az Isten minden szívnek titkát, Jól tudja minden gondolatját: Semmirekellők, jól látja. Boldog, akit te pirongatsz, És törvényedre tanítasz, És kinek vagy oktatója.
7. Mert nem hagyja Isten ő népét, El nem taszítja örökségét, Sőt vagyon rájok nagy gondja. És midőn ideje eljő, Mindent igazán ítél ő, És a híveket megtartja.
8. Ki ment meg a gonosztól engem? És ki támad fel énmellettem E gonosztévő nép ellen? Ha Isten nem őrzött volna, Már régen meghaltam volna, És most feküdném a sírban.
9. Midőn mondom: ím, el kell esnem, Legottan megsegítesz engem Te nagy irgalmasságoddal. Mikor nagy bánatban volnék, És szívemben kesergenék, Megvigasztalál azonnal.
10. Ítéletedhez hogy férhetne Az istentelenek törvénye, Kik jót hamisra fordítnak? Nagy sereggel összegyűlnek, Hogy az igazat megöljék És ártatlan vért ontsanak.
11. De én csak az Istenben bízom, Ő énnékem erős kővárom, És ezeket megbünteti, Az ő számtalan bűnükért És gonosztéteményükért Az Isten őket elveszti.
Béza T., 1519–1605
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése