Református énekek

66. Örvendj, egész föld, az Istennek

Hálaének Isten csodálatos szabadításáért
Bourgeois L., Strasbourg, 1545

1. Örvendj, egész föld, az Istennek, És énekelj szép zengéssel! Nagy dicsőségét szent nevének Mindenek dicsérjék széjjel. Mondjátok ezt az Úr Istennek: Csudálatosak dolgaid, Erősséged nagy, hozzád esnek Hízelkedvén ellenségid.
2. A te isteni felségedet E földön mindenek áldják, És dicsőséges szent nevedet Énekléssel magasztalják. Jertek, és ezt jól meglássátok, Minden jól ide figyelmezz: Istennek mily csudálatosak Dolgai az emberekhez. 
3. Áldjátok a mi Istenünket, E földön minden emberek, Dicsérjétek az ő szent nevét Nagy zengéssel, minden népek. Mert életünket ő megadá Az ő nagy kegyességéből, Lábainkat meggyámolítá, Oltalmazván eleséstől. 
4. Mi fejünkre népet ültetél, Mint a barmok, terhelteténk; Nagy árvizeket ránk eresztél, Sebes tűzön általmenénk. De te kihoztál, Uram, minket, Megenyhítél, megnyúgotál, Templomodban azért tégedet Dicsérlek szép áldozattal. 
5. Jertek, halljátok, hadd beszéljem Tinéktek, istenfélőknek, Amiket Isten tett énvélem, Mily kegyesen tett lelkemnek! Hogy szájammal hozzá kiálték, Ottan meghallgata engem, Azért beszédével nyelvemnek Mindenkor őtet dicsérem. 
Béza T., 1519–1605

67. Úr Isten, áldj meg jóvoltodból

Isten a népek Ura
Bourgeois L., Strasbourg, 1545

1. Úr Isten, áldj meg jóvoltodból És kegyesen fordulj hozzánk, Oltalmazz meg minden gonosztól, Szent színedet fordítsd reánk, Hogy e földön minden Megismerje szépen A te utadat, És a pogány népek Téged tiszteljenek, Megtartójukat.
2. És akkoron dicsérnek téged, Dicsérnek téged a népek, :/: Nagy tisztességet tesznek néked. A pogányok is örülnek, Midőn mindeneket :/: És a pogány népet Szent igazsággal Bírod és ítéled És jóra vezérled Nagy hatalmaddal. 
3. Dicsérjen téged minden nemzet, Úr Isten, téged dicsérjen! :/: A föld teremjen bő gyümölcsöt, Áldjon meg minket az Isten! Adja szent malasztját, :/: Nyújtsa áldomását, És ő felségét Félje és rettegje E föld kereksége, Mint ő Istenét. 
Béza T., 1519–1605

68. Hogyha felindul az Isten

Diadalének (A hugenották harci zsoltára)
Greiter M., Strasbourg, 1525 (1539) után

1. Hogyha felindul az Isten, Elkergettetnek szertelen Minden ő ellenségi. És elfutamodnak széjjel Ő haragos színe elől Minden ő gyűlölői. Úgy elűzetnek hirtelen, Mint a füst semmivé leszen, Elvész minden ő dolgok; Mint viasz olvad a tűztől, Úgy az ő kemény színétől El-vesznek a gonoszok.
2. De az igazak mindnyájan Örvendeznek nagy hívságban A kegyes Isten előtt; :/: És víg szívvel énekelnek, Hogy ő kevély ellenségek Megszégyenült, elveszett. Nagy örömmel az Istennek, :/: Énekeljetek nevének, Dicsérjétek, áldjátok; Ki puszta földeken megyen, Kinek neve erős Isten: Őtet magasztaljátok! 
3. Énekeljetek Istennek, Ki lakója az egeknek, Kiket teremtett régen. :/: Holott nagy hatalmával ül, Honnan szava úgy megdördül, Hogy zeng és harsog minden. Dicsérjétek nagy hatalmát, :/: Ki felséges méltóságát Izráelen láttatja! Kinek nagy erejét ott fönn, Az égen és a felhőkön Senki sem tagadhatja. 
Béza T., 1519–1605

69. Úr Isten, segíts és tarts meg engem

Kiáltás a mélységből
Bourgeois L., Genf, 1551

1. Úr Isten, segíts és tarts meg engem, Mert a vizek szinte lelkemig érnek, Közepén vagyok a sáros mélységnek, Amelyben csaknem elsülylyed fejem! Az árvizek öszszeütnek rajtam, A kiáltás miatt torkom elrekedt, Én szemeimben megfogyatkoztam, Mi-dőn várom a te segedelmedet. 
2. Én hajam szálánál többen vagynak, Akik engemet ok nélkül gyűlölnek; Én ellenségim szertelen erősek, És engem eltörleni akarnak. Noha semmit nem vettem senkitől, De mégis énnékem kell megfizetnem; Nincs, Uram, elrejtve színed elől Én bolondságom és minden én vétkem. 
3. Úr Isten, nagy a te kegyességed, Hallgasd meg azért, amit tőled kérek: Irgalmas szemeid reám nézzenek, Hadd láthassam nagy kegyelmességed! Ne rejtsd el, Uram, kegyes orcádat Szegény szolgádtól, mert szorongattattam; Ne késsél, halld meg kiáltásomat, Add meg kérésem, vigasztalj meg, Uram!
Béza T., 1519–1605

. Fölkelt immár a szép hold, A csillagezres égbolt

Schulz J.A. Péter, 1790

1. Fölkelt immár a szép hold, A csillagezres égbolt Oly tisztán tündököl; Az erdő áll sötéten, S fehér köd künn a réten Csodásan száll a légbe föl.(10)
2. Mély csend borult a földre, S mit alkony leple föd be, Meghitten integet, Mint nyájas, tiszta hajlék, Hol nappalodnak terhét Kialhatod, feledheted.
3. Nem látod-é a holdat? Fél arca int, mosolyg csak, Pedig kerek, egész. Van sok, mit itt az ember nem lát jól földi szemmel, És oktalan nevetni kész.
4. Mint gyenge, földi férgek, Kik bűn útjára tértek, Mi nem sokat tudunk, Sok csalfa képet űzünk, Sok furfangot kifőzünk, S a céltól csak messzebb jutunk.
5. Ó, add, üdvöd keressük, Ne a mulandót lessük, Ne kössön fénye meg; Hagyj egyszerűvé válni S előtted élni, járni, Mint vidám, boldog gyermekek.
6. Ha jő a végső óra, Fordítsd a kínt is jóra. És adj szelíd halált; Ha innen elvezetsz te, Ó, hadd jutunk egedbe, Úr Istenünk és jó Atyánk!
Claudius Mátyás, 1740-1815
F.: Vargha Gyuláné

Már nyugosznak a völgyek, Az erdők s minden földek

Isaac H. (kb. 1490) után

1. Már nyugosznak a völgyek, Az erdők s minden földek, Már alszik a világ, De míg eljő az álom, A szívemet kitárom, S az Úr-hoz küldök hő imát.(10)
2. Ó, nap, hová tűnél el, Hová űzött az éjjel, Mely harcban áll veled? Te nem ragyogsz az égen, De más napom van nékem: Betölti Jézus szívemet.
3. Már rám borul az éjjel, De biztatnak reménnyel Ott fenn a csillagok, Hogy engem is a mennybe Felvisz az Úr kegyelme, Ha a földtől megválhatok.
4. A test nyugalmat áhít, És leveti ruháit, Halandóság jelit, De Jézusom az égbe’ Öltöztet dicsőségbe, Ha végórám elközelít.
5. Ti, fáradt tagok, mostan Tegyétek le nyugodtan A napnak terheit. Vigadj, szívem, te is majd Levetheted a bút, bajt S a bűn terhét, mely keserít.
6. Már álom jő szememre; Ki vigyáz életemre, Ha most elszunnyadok? Izráel őrizője Lesz házamnak védője: Nem érhetnek károk, bajok.
7. Te légy, Jézus, oltalmam, Nálad lesz jó jutalmam, Hű szárnyaid alatt. Te vigyázz csak, Uram, rám, Nem árt akkor a Sátán: Testem-lelkem békén marad.
8. Ti is távol s közelben, Akik szerettek engem: Békén pihenjetek; A sötét éjszakába’ Az Úr világossága Őrködjék hűn fölöttetek.
Gerhardt Pál, 1607-1676; F.: Sántha Káro

A nap immár elenyészett

Bourgeois L., Genf, 1551

1. A nap immár elenyészett, Az ég besötétedik, Nyugvóra vált a természet, És minden csendesedik; Engemet is az álom Megújít, feltalálom Fáradt testemnek nyugvását, Elmémnek megvidulását.
2. Míg hát fejem lehajtanám A szükséges álomra, :/: Gondjaim elbocsátanám, Menvén nyugodalomra: Gondviselőm, táplálóm! Jóságodat hálálom; Aki ma is úgy szerettél, Hogy sok jóban részeltettél.
3. Adtál erőt, tehetséget, Adtál ösztönt a jóra, :/: De vajon bennem készséget Talált-e minden óra? Magam is jól érezem, Hogy sokra nem érkezem, A lélek kész, ámde a test Sokszor tehetetlen és rest.
4. Kegyelmednek köszönhetem E nagy ajándékot is, :/: Hogy a jóra érezhetem Már csak a szándékot is. Amit azért kezdettél, Bennem felélesztettél, Kérlek, hogy félbe ne hagyjad, Sőt gyarapodását adjad.
5. Bocsássad meg hibáimat, Melyeket ma ejtettem, :/: Szaporítsad javaimat, Melyeket tőled vettem. Engedjed, hogy halálom, melynek a csendes álom Kiábrázoló példája: Légyen idvesség órája.
Dr. Szentgyörgyi József orvos, 1765-1832

Adjunk hálát megtartó Istenünknek!

Bourgeois L., Strasbourg, 1545

1. Adjunk hálát megtartó Istenünknek! Ismét egy napját eltölténk éltünknek, Melyen ő nékünk békességet adott, Gondviselő oltalmába fogadott; Megadá mindennapi kenyerünket, Megtartá erőnket, egészségünket.
2. Ajánljuk magunk ismét oltalmába A már bekövetkező éjszakába’, Mert nem lehet annak semmi félelme, Akinek a Mindenható védelme; Az övéinek ő ád nyugodalmat, Akik csak benne keresnek oltalmat.
3. Köszönjük, Uram, hogy mirajtunk ma is Gondviselésed volt hűséges paizs, Hogy megmentetted veszélytől éltünket, Szánkat panasztól, sírástól szemünket; Munkánkra áldást s elég erőt adtál, És az estére békében juttattál.
4. Hányan, kik hosszú életet reméltek Reggel tetőled: még estét sem értek; És egészségért sokan esedeztek, Kiket fájdalmak ágyukba szegeztek; Árvákká lettek sokan s özvegyekké, Vagy gazdagokból váltak szegényekké.
5. Mennyivel voltunk mi ezeknél jobbak, Hű védelmedre mennyivel méltóbbak? Mégis te minket ím külön választál, Ránk semmi romlást, kárt, veszélyt nem hoztál; Hordozott ingyen nagy kegyelmességed: Áldunk örökké ezért, Uram, téged!
6. Kérünk, ez éjjel is tartsd meg éltünket, Csendes álommal újíts meg bennünket, Több örvendetes reggelre virrassz fel, Új életre új napoddal támassz fel, Hogy új erővel tégedet szolgáljunk: Az Úrnak éljünk és az Úrnak haljunk.
Háló Kovács József, 1761-1830

. Ne jöjjön addig szememre álom

Genf, 1562

1. Ne jöjjön addig szememre álom, Míg Teremtőmnek és Gondviselőmnek, Kitől minden jó adományok jőnek, Jótéteményit meg nem hálálom.
2. Ha elgondolom, mennyi jót vettem Tetőled, Atyám, méltatlan létemre: Csudálom, mint vigyázol életemre, Ki csak eltűrést sem érdemlettem!
3. Áldalak, hogy e megrepedezett Nádszálat ma eltörni nem engedted; Gyarló életem híven vezérelted, Melyet sok veszély megkörnyékezett.
4. Számnak mind étele, mind itala, Az ép elme az egészséges testben, Az öröm és a békesség szívemben: Ingyen való adományod vala.
5. Kihez menjek több kegyelmet kérni? Szemem és szívem tehozzád emelem, Mert a tenálad lakozó kegyelem Mélységeit nem lehet megmérni.
6. Bizton hajtom le fejem ez éjjel, Ha te, hű pásztor, tartasz engem szemmel, Így szemem nem lát s nem hallok fülemmel: Nem bánthat senki semmi veszéllyel.
7. Légy hát őrállóm ez éjszakában! Hogyha tőreit útaimba hányja, Aki vagy vesztem, vagy károm kívánja: Ne menjen elő rossz szándékában.
8. Adjad, hogy véghezvivén munkáim, Lelkem és testem újra erőt végyen, És nyugodalmam mértékletes légyen, Hogy munkára szánhassam óráim.
9. Nem bocsátlak el, Atyám, tégedet, Míg meg nem áldasz engemet, fiadat: Dicsőítsd meg hát bennem irgalmadat, És én magasztalom Felségedet.
Lengyel József, 1770-1822