Református énekek

70. Siess, ments meg, Uram Isten

Uram, ne késlekedjél!
Bourgeois L., Genf, 1551

1. Siess, ments meg, Uram Isten, Mert benned bízom teljes szívvel, A-zért hamar légy segítséggel Minden ellenségim ellen! Akik törnek én életemre, Mind megszégyeníttessenek; Kik nyavalyámon örülnek, Térjenek meg nagy szégyenükre!
2. Nyomorult és szegény vagyok, Tarts meg azért, ó, én Istenem, Mert csak te vagy én segedelmem: Ne késsél, mert majd elfogyok! Hogy azok benned örvendjenek, Kik segedelmedet várják És magukat reád bízzák, Ezt mondván: dicsőség Istennek! 
Béza T., 1519–1605

71. Tebenned bízom, én Istenem

Ne hagyj el engem agg koromban!
Bourgeois L., Genf, 1551

1. Tebenned bízom, én Istenem, Kérlek, oltalmazz meg, Gyalázattól ments meg, Hogy örök szégyenbe ne essem! A te nagy jóvoltodból Tarts meg minden gonosztól!
2. Hajtsd hozzám füled, tarts meg engem, Nyújtsad segítséged, Amint megígérted, Hogy segítségül léssz énnékem; Légy azért én kősziklám És én erős kőváram! 
3. Ments ki a hamisnak kezéből, És annak markábul, Aki él csalárdul; Oltalmazz meg a kegyetlentől! Benned bíztam, Uramba’, Gyermekségemtől fogva. 
4. Hogy származám anyám méhéből, Legottan énnékem Valál reménységem. Anyám méhéből engem kivől, Azért neked éneklek És szüntelen dicsérlek. 
5. Ez én nyavalyás vén koromban, Erőtlenségemben Ne vess el, Úr Isten! Ne hagyj el én sok nyavalyámban, Midőn szegény testemben Semmi erősség nincsen!
6. Gyermekségemtől fogva engem Híven tanítottál Csuda dolgaiddal. És hogy immáron megvénhedtem, És a hajam megőszül: Légy most is segítségül! 
7. A te hűségedet, Úr Isten, Hirdetem, éneklem, Mindennek beszélem. Dicsérlek lantnak zengésében, Ó, szentek dicsősége, Izráelnek szentsége!
8. Ajkaimmal vígan dicsérem A te hatalmadat És nagy irgalmadat. Lelkemet hozzád fölemelem: Megtartád életemet, Hogy dicsérjelek téged! 
Béza T., 1519–1605

72. Uram, a te ítéletedet

Áldáskívánás a béke fejedelmére
Bourgeois L., Strasbourg, 1545

1. Uram, a te ítéletedet Adjad a királynak, És igazságodnak értelmét A király fiának, Hogy ő a te nagy seregedet Igazán ítélje, És a te sok szegény népedet Törvénynyel vezérlje. 
2. Nagy alázatosan imádják Őt minden királyok; :/: Minden népek őtet szolgálják, És ő lészen urok, Mert ő a szegényt megsegíti, Aki őtet hívja, És a nyomorultat megmenti, Kinek nincs gyámola:
3. A szűkölködőket megszánja Nagy kegyességében, :/: És a szegényt hozzá fogadja, Megőrizvén híven. Megtartja erőszaktól őket, És a csalárdságtól, Nagyra becsüli ő véröket, Megmenti gonosztól. 
4. E földön minden nemzetségek Őtet áldják vígan, :/: És szívük szerint dicsekednek E kegyes királyban. A pogányok is így dicsérik: Dicsőség Istennek, Aki nagy csudát cselekeszik, Ura Izráelnek. 
Marot K., 1496–1544

73. Bizonyára jó az Isten

Jó nékem az Isten közelsége
Bourgeois L., Genf, 1551

1. Bizonyára jó az Isten, Híveihez kivált képpen, Akik szívüket tisztán tartják, Az ő jóvoltát azok látják. De én már csaknem elhajlék, Úgy megtántorodék lábam, Járásomban úgy megbotlám, Hogy csaknem szörnyen ledűlék.
2. Mert bosszankodom e népre, Kinek nagy esztelensége, Midőn látom, hogy a hitlenek Jó szerencsében, vígan élnek; A halállal nem bajlódnak, Semmi fájdalmat nem látnak, És kövérek ő testükben, Élnek nagy jó egészségben. 
3. Mit használ tehát énnékem, Hogy tisztán tartom én szívem? És micsoda hasznom van abban, Hogy kezem mosom tisztaságban? Ímé, mind hiába marad, Hogy én így kesergettetem, Ottan marad büntetésem Reggel, mihelyen megvirrad. 
4. De én mindig nálad vagyok, És közeledben maradok, Mert te megtartál jobb kezeddel, Nagy ínségemben nem hagyál el. Tanácsoddal vezérlj engem, És igazgass ösvényedre, Aztán végy fel dicsőségre, Tégy ily kegyesen énvelem!
5. A mennyekben te vagy nekem Csak egyedül én Istenem; Ez egész földön senki nincsen, Kit kívüled lelkem kedveljen. Ha elfogy testem és lelkem, Mégis vigasztalsz szívedben; Egyéb részem nekem nincsen Tenáladnál, én Istenem!
6. Mert kik tőled eltávoznak, Azok elvesznek, romlanak; Elveszted azokat hirtelen, Kik bíznak bálvány-istenekben. Azért én néked ezt mondom: Közelséged oly jó nékem, Mert te vagy én menedékem, És jótéted magasztalom!
Béza T., 1519–1605

74. Miért vetsz minket így el

Az ellenség a templomban
Genf, 1562

1. Miért vetsz minket így el, Úr Isten? Mire haragszol mireánk enynyire? Míglen gerjed föl haragodnak tüze Juhaidnak nyájára ily igen?
2. Emlékezzél meg te seregedről, Melyet régente magadnak szerzettél; Felvett örökségedről emlékezzél, A Sion hegyén lakóhelyedről!
3. Kelj föl, és végre jövel, Úr Isten: Szent templomodat rútul összedönték, Mindent elrontott benne az ellenség, Pusztaságot tőn te szent helyeden!
4. De az Isten én királyom régen, Aki engemet bírt és jól vezérlett. Hatalmát jelentvén e világ előtt, Hogy segedelmem ő mindenekben. 
5. Te isteni nagy bölcsességeddel Bizonyos határt vetettél a földnek, És különbségét a nyártól a télnek Elosztád hévséggel és hideggel. 
6. Ne engedd hátra térni szégyennel A te nyomorult szegény szolgáidat; Fordítsd hozzájuk te nagy jóvoltodat, Hogy nevedet dicsérjék víg szívvel!
Béza T., 1519–1605

75. Dicsérünk téged, Isten

Isten megítéli a kevélyeket
Genf, 1562

1. Dicsérünk téged, Isten, Dicséret légyen neked, Mert a te dicső neved Hozzánk közel jött híven, Mi azért csudáidat, Hirdetjük jó voltodat.
2. Mert a tiszt és az erő Nem a napkelet felől, Sem a napenyészetről, Sem nem a pusztából jő: Minden az Istenen áll, Ő aláz, ő magasztal. 
3. Én örökké dicsérem A Jákóbnak Istenét, Hirdetem dicsőségét, És szarvukat megszegem Az istenteleneknek, Hogy a jók felkeljenek. 
Béza T., 1519–1605

76. Ismeretes az Úr Isten

A mennyei Bíró dicsérete
Bourgeois L., Genf, 1551

1. Ismeretes az Úr Isten A Júdában és szent neve Az Izráelnek földében; Meszsze terjed dicsősége, A Sálemben szép ő sátora, A Sionon lakó hajléka. 
2. Ott meglátja minden ember, Hogy isteni hatalmával Megtörik íj, paizs, fegyver, Hadat megállít azonnal. Nagyobb felségednek ereje, Hogynem az ellenség fegyvere. 
3. Ki állhatna meg előtted, Aki ily rettenetes vagy, Midőn haragod felgerjed? Mennybéli szentenciád nagy, Melyet hallatsz az emberekkel, A föld megrémül csendességgel. 
4. Midőn felkél az Úr Isten, Tartván kemény ítéletit, Hogy a szegényeket itten, E földön megtartsa népit: Dicséretedre fordul néked, Ha a nép haragszik ellened. 
5. Még egyszer nyilván elveszted E maradék dúlót-fúlót. Jer, dicsérjük Istenünket, Megállván fogadástokat, Kik mindenkor vagytok ővéle, És el nem távoztok őtőle!
6. Adjatok szép ajándékot E rettenetes Istennek, Ki megtöri hatalmukat A gonosz fejedelmeknek! A nagy királyok itt e földön Előtte lesznek rettegésben. 
Béza T., 1519–1605

77. Az Istenhez az én szómat

Jelen, múlt és jövendő
Bourgeois L., Strasbourg, 1545

1. Az Istenhez az én szómat, Emelém kiáltásomat; Hogy felkiálték hozzá, Be-szédem meghallgatá. Mindennémű szükségemben Reménységem csak az Isten; Éjjel kezem feltartom, Az égre hozzá nyújtom.
2. Lelkem nagy bánatba esett, :/: Minden vigasztalást megvet, Az Isten rettent engem, Ha róla emlékezem. Noha Istennek szívemben :/: Panaszlok nagy ínségemben, Lelkem mégsem találhat Semmiben nyugodalmat. 
3. Szemeimet nyitva tartod, :/: Aludni éjjel sem hagyod; Erőmben úgy elfogyék, Hogy egy szót sem szólhaték. Gondolám a régi időt, :/: És forgatám szemem előtt Az elmúlt esztendőket, Hányám és vetém őket. 
4. Ó, erős és kegyes Isten, :/: Szent vagy cselekedetidben, És sehol senki nincsen Hozzád hasonló Isten. Csuda, Isten, a te dolgod, :/: Amint gyakran megmutatod, Minden népek jól látják, Nagy voltát hatalmadnak. 
Béza T., 1519–1605