|
Máshogy, de mégis hatékonyan
Olvasmány: Mt 4,18–22
Ne csak dönts Jézus mellett, de vágyj arra, hogy követhesd!
18Amikor a Galileai-tenger partján járt, meglátott két testvért, Simont, akit Péternek hívtak, és testvérét, Andrást, amint hálójukat a tengerbe vetették, mivel halászok voltak. 19Így szólt hozzájuk: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” 20[Ők pedig azonnal otthagyták hálóikat, és követték őt.] 21Miután tovább ment onnan, meglátott két másik testvért, Jakabot, a Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hajóban atyjukkal, Zebedeussal együtt rendezték hálóikat, és őket is elhívta. 22Ők pedig azonnal otthagyták a hajót és atyjukat, és követték őt.
Könyörögjünk gyülekezeteink békességéért!
(Jn 14,27)
Magyarázat:
Történetünkben Jézus két testvérpárt, Simont (Pétert) és Andrást, illetve Jakabot és Jánost hívja el tanítványainak. Mindezt nyilvános szolgálata kezdetén teszi. Jézus idejében rendszerint a jövendő tanítvány nézte ki magának a rabbit, akitől tanulni szeretett volna, és megkérdezte, elfogadja-e tanítványául. A rabbi ekkor kikérdezte, megvizsgálta a jelöltet. Vajon képes lesz-e ez a fiatalember arra, amire én képes vagyok? Olyan lesz-e, amilyen én vagyok? És ha úgy látta, hogy az illetőben megvan a teljes odaadás, valamint minden képessége adott ehhez, akkor azt mondta neki: kövess engem!
Jézus máshogy tesz, mint a korabeli rabbik, és máshogy, mint a mai vezetők. Nem volt pályázati kiírás az állásra. Nem volt nagy tömeg, ami bizonyos szempontok alapján szűkítve lett, hogy kiderüljön, ki a legalkalmasabb a tanítványi poszt betöltésére. Nem akkor szólította meg őket, amikor már azok bizonyítottak. Nem nézte, hogy mit értek el eddig, milyen életrajzuk van. Nem volt alkalmassági vizsga, felvételi elbeszélgetés sem.
Nem Simon, András, Jakab és János voltak a legjobbak legjobbjai. De a legjobb Mestert követték. A Mester pedig úgy döntött, hogy őket hívja el. Légy hálás az elhívásodért!
(Sinka Csaba)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése