Keresztény versek

Újesztendő 

Eltűnt egy esztendő az élet ködében, 
Haladnak az évek, mint vándor az éjben. 
Haladnak, szaladnak, velük együtt én is, 
De a határkőnél most megállok mégis!
Megállok csendesen, s fölnézek az égre. 
Felhők szép fodrára, esthajnali fényre, 
S úgy nyitok utat a rohanó időnek, 
Úgy mondok búcsút az öreg esztendőnek!

Eredj, vén Szilveszter… Új év, jöttöd várom, 
Jövőmet, utamat immár veled járom. 
De ahogy te elmúlsz, elmúlik majd minden. 
Állandó és örök itt a földön nincsen. 
Mert elszáll az illat és lehull a virág. 
Napok múlásával változik a világ, 
Lehull a falevél, elhordják a szelek, 
S én, ki porból lettem, ismét porrá leszek!

Csak egy az állandó, csak egy, az Úr Isten, 
Aki van odafenn és aki itt van lenn, 
Akinek kegyelme letörli a könnyet, 
S elhaló kebelbe életerőt önthet. 
Vándor vagyok én is, te is jó barátom, 
A célt itt a földön sohasem találom. 
De te sem találod, hiába keresed. 
Ha csak a Megváltód: Jézust meg nem leled!

Jézus Krisztus az Út, Igazság és Élet, 
Benne a halál is új erőre éled, 
Ha hisszük, a sátán tőlünk visszaretten, 
S feltámadunk egykor új, szellemi testben. 
Jöjj hát újesztendő! Szívemet kitárom, 
Ünnepi imával Megváltómat várom… 
S földi vándorpályám bármikor ér véget, 
„Názáreti Jézus! Én követlek Téged!”
Emericus

ERŐRŐL   ERŐRE      
(Zsolt 84,8)

Hányszor hittem már, hogy elfogyott erőm!
Vége, nincs tovább...
Megtántorodtam, már-már elestem,
elborított a nyomorúság.
Szóltam: saját erőmből nem telik több,
nem bírom tovább!

És akkor új erő jött.
Csendben és észrevétlen.
Nem a győztesek hódító ereje,
nem az erők világrengető serege,
csak épp annyi, amire szükségem volt,
csak épp annyi, amennyi fölemelt,
megiszamodott lábam lépésre bírta,
s nyomorúságom rengetegéből
a kivezető utat megmutatta.
Csak épp annyi.
S ha elfogy?
Akkor újra küldi Ő,
a kifogyhatatlan, örök, szent Erő!

Csak mindig annyit.
És épp eleget!
Eleget ahhoz, hogy el ne essem,
ne zuhanjak le a szörnyű mélybe,
e szent erővel általlépjem,
s csak a túlparton roskadjam össze.
Aztán megint ad új erőt.
Naponként kinyújtom kezem
a napi mannáért, és Ő ad.

„Erőről  erőre jutok“,
világlik már a szent titok!
Az ínség földjén új forrás fakad,
amerre bizakodó lábam elhalad.
Tekintetem a célt kutatja már,
nem révedek erőtlen magamra,
végtelenné tárult a láthatár.

Mindig csak előre, előre,
át a völgyön, - a hegytetőre!
Kőről kőre, erőről erőre...
Átmenvén a siralom völgyén,
erőről erőre jutok,
míg fenn a Sionon megállhatok.
                   Oláh Lajosné


ELSŐ ÉS UTOLSÓ           

Mintha minden napom a legelső volna, 
új feladatokba vezetne, sodorna;
hisz a tegnap útja már mögöttem maradt,
vétke, mulasztása Jézus vére alatt. 
Előre siettet mindig új kegyelme,
mintha minden napom a legelső lenne!

És mintha utolsó lenne minden napom,
végső lehetőség, utolsó alkalom...
Úgy váljék valóra, legyen terve tetté,
mintha soha többé holnap nem követné.

Hadd nézzek Istenem, minden új napomra:
mintha első lenne és utolsó volna. 
                         Túrmezei Erzsébet