Keresztény versek

ÖREG  BOTOK  A  KAPUBAN 

                                    

Két bot feküdt az Ékes-kapunál,

két megkopott, elhasznált mankó.

Szembetűnő és szinte prédikál,

szívdobogtató, könnyet fakasztó.

Beszél sok-sok év szörnyű nyomoráról,

s az új elképzelhetetlen örömről,

hogy szökdel és ujjong, ki sánta volt,

mert minden kincsnél ma többet kapott.

Lehullt nyomora súlyos bilincse,

mert az Úr szolgája jött el erre,

a Lélek erejével felvértezve,

az imádkozás órájára, kilencre...

                        *

Mikor a vasárnapi harangszó

szent vágyat ébreszt a szívemben,

és az imádkozás órájára

elindulok én is csendesen,

az Úr házának ajtajában

áhítattal réved rá szemem

a kívül hagyott öreg botokra.

Drága, öreg testvérek támasza!

Ismerem mind. Símára koptatta

gazdájuk ráncos, reszkető keze,

mely az életet átrobotolta.

Nézem és szívem hálával tele,

mert még itt vannak, itt várnak sorban,

míg nincs szükség rájuk itt pihennek,

s a kedves öregek bent a padokban.

Ott, hol elfedi a test nyomorát

a lélek öröme, mely ujjongva kiált,

szárnyakat ad és szökdelni tanít,

bátor a szív és kín nem lakik itt.

Terítve vár az Ige asztala,

dicséret zeng és hála szava,

erőtlen testben az erős lélek

szárnyakat adó diadala.

A botok megint kézbe kerülnek,

ha elhangzik végül az áldás.

Kip-kop! Róják újra az utat,

mint egy-egy hűséges segítőtárs.

S ha helytálltak a hétköznapokban,

vasárnap itt pihennek újra.

Hányszor látjuk, mielőtt belépünk

az imádkozás órájára!

De jaj! Ha a botoknak híja van,

akkor szemünk forró könnyet ejt,

s szívünkbe fájón beledobban,

hogy egy öreg szív végleg hazament.

                   Oláh Lajosné

AZ ÉKES KAPU ELŐTT. . .  

Ap. Csel. 3: 1-10.

Egy sánta az Ékes kapu előtt.

Ünnep s nyomor oly közel vannak itt...

A templom égi fénybe öltözött.

A sánta hordja koldus-rongyait;

Körülte emberfolyam kavarog.

Vallásosak és vallástalanok,

Közömbösek, hívők, hitetlenek,

Ünnep s nyomor oly megszokott nekik,

Ki-ki hordja baját vagy örömét.

A sánta vár és tártja a kezét:

Jó emberek, pár fillért adjatok,

Gyógyulás nincs, de élni akarok!

Nincs gyógyulás, földhözragadt szegény?

Az emberfolyam kellős közepén

Megáll a sor.  Hangzik Péter szava:

Tekints reánk, te fájdalmak fia!

Nincsen nekünk ezüstünk, aranyunk,

De van mennyben feltámadott Urunk!

Az Ő nevében mondom én neked:

Kelj fel és járj! Ő gyógyítód neked.

S míg megfogja a remegő kezet,

Átjárja a reszkető térdeket

Jézustól jött, szent, gyógyító erő;

Feláll, ujjong a régi szenvedő.

Első útja a templomba vezet,

Lássa, hallja a nagy gyülekezet,

Hogy míg ott benn a szertartás folyik:

Ott kinn Jézus gyógyít, munkálkodik.

Nem halott már. Él és uralkodik,

S kit kézbe vett, az hozzá tartozik.

Így történt az Ékes kapu előtt.

S mi még itt ülünk, hívjuk, várjuk Őt,

Gyermekünk, magunk terhét hordozók,

Százak, ezrek, sírók, imádkozók.

Jártunk mi már orvostól orvosig,

De a nagy baj mind Őrá tartozik.

Uram Jézus! Áraszd ki az erőt!

Mint egykor az Ékes kapu előtt!

                Győri József

Az ékes kapu árnyékában

Béna lábam magam alá húzva,

Fáradtan ültem az Ékes kapunál,

Reszkető kezem könyörgőn nyújtva

Nap mint nap csak egy pár fillér után.

Keserű falat a kolduskenyér!

Könnyel öntözött, száraz, sós darab.

Társtalan élet, hiányos fedél,

Ahol már csak a fájdalom arat.

Az Ékes árnyékában nincs öröm!

Ott csak jaj van. – Meghúzom magam.

Tépett rongyokba lassan öltözöm;

Minek sietni? Úgyis hasztalan...

Mindig várni, mindig elfogadni;

Koldusbatyuval mért élek? Minek?

Mindig csak kapni, mindig csak koldulni,

Nem adni soha semmit, senkinek...

... Akkor két halász megállt előttem.

Szegények, mint én, s majd oly kopottak.

Tekintetük megállt épp fölöttem:

Vajon ezek nekem mit adhatnak?

S szólt az egyikük: aranyam nincsen,

De amim van, azt mind odaadom.

Názáreti Jézus neve kincsem!

E név neked is erő s hatalom.

Kelj fel és járj! Szegény, beteg lélek,

E hely többé már nem otthonod! –

Béna lábamra ujjongva lépek:

Jézus neve előtt porba hullok!

Csodás öröm lett az osztályrészem.

Fényben élek, a Jézus fényében!

Jó volt sorsom szent kezébe tennem,

És hinni az Ő segítségében

Demeter Gyuláné

(A szolgálat útján c. kötetből)