Keresztény versek

„KÉRJETEK  -  ADATIK’’  

Igérted, Uram: Kérjetek adatik.

Nem mindig azt kaptam, amit kértem,

De mindig kaptam Tőled valamit,

a legtöbbet: magadat adtad nékem.

Imádkozó szívem oly oktalan!

Köszönöm, hogy Lelked kérni oktat.

Köszönök sok meghallgatott imát

s az irgalmadból meg nem hallgatottat.

Sikári kútnál kérdezte az asszony:

Istent imádni vajon hol lehet?

- Vannak Uram, szép kőtemplomaid

és lelki templomod: a gyülekezet.

Drága ajándék a belső szoba.

Ott térdre hullok s beszélgethetünk.

Lehull az álarc, karod átölel,

bevallhatom - eldobhatom a bűnt.

De a mindenség is templomod!

Forró imádság a napfényes réten,

- áldás zuhatagért felhőszakadáskor,

alföldi tanyán, erdő sűrűjében.

Te vagy az útitárs, ha vontat zakatol,

oltalmaz hű kezed, míg száll a gép velem.

Nem fárasztó az út. Jól elbeszélgetünk

Benned erőre kap csüggedt lelkem.

Magas sziklafal: hófödte hegyormok,

s a holland tengerparton: az óceán . . .

Míg bámulom az alkotás csodáit,

az Alkotó arca tekint reám.

Milyen nagy Művész, kinek műhelyében

pacsirta terem és orchideák.

Mily nagy az Isten, ha hegyormai

és tengerei is ekkorák . . .

Hívtalak pesti csúcsforgalomban

s útitársként velem gyalogoltál.

Könyörögtem iskolák folyosóján

s a hű Barát és súgó: Te voltál.

Mellettem voltál műtőasztalon,

s míg virrasztottam, a kórházi ágyon.

Úszás közben felismertem: vársz rám

bent a mély vízben Balatonbogláron.

Friss sírhant emlékek sorát idézi.

Porló csontokat takarnak rögök.

Uram, a csöndben jó veled beszélni.

Emléket - reményt Néked köszönök.

Kezemre lepke száll s imádni késztet,

zsoltárt fakaszt a csillagfényes ég.

Sejteti minden részlet az Egészet,

a meghitt Otthont - a nagy messzeség.

Istenhez szálló, lélegzésnyi sóhaj

- s újul az erő, éled a remény.

Hol van az Isten? - kérdik sokan tőlem.

Hol nincs az Isten? - válaszolom én.

              Siklós József

Szeretnék példát venni... 

Szeretnék példát venni Tőle,

Aki virágot ültet a mezőre,

S elrejti arcát a virág mögé.

Szeretnék példát venni Tőle,

Aki viharban száll a hegytetőre,

És rejti arcát fergeteg-palást.

Szeretnék példát venni Tőle,

Ki a nevét írja minden fára, kőre,

De arcát nem látta még senki sem.

Szeretnék példát venni Tőle,

Akinek soha sincsen pihenője,

S munkája mégis, olyan zajtalan,

Aki mikor a csend susogni kezd,

S hulló fenyőtoboz ver síri neszt,

E tompa, síri nesz mögött is van.

Akinek nem kell sok-sok buja szín

Hogy alkosson, és teremtményein

Megmutassa végtelen hatalmát.

Kinek a gyér, havasi fű, az árva,

S a kopár-kemény bazaltszirt is drága,

S tán drágább, mint a forró trópusok.

Szeretnék példát venni Tőle.

 Reményik Sándor    

Érthetetlen értelem

Ó érthetetlen örök Értelem,

Te mindenre kiáradsz végtelen

jósággal s vonzással felségesen.

Teremtő és fenntartó Hatalom,

az ujjnyomodat kitapogatom

a jelenségekben s az anyagon.

Amit Te alkotsz, mindaz műremek,

Te kormányozod a csillagrendszerek

suhanását, világegyetemet.

S a harmatcsepp, ahogy ring tüzesen

lombon, fűszálon, rózsalevélen,

Téged hirdet, s az csupa kegyelem.

Ölbey Irén

(Hozsannázó napok I. kötet 59. old)