Keresztény Versek

Mikor a delta a forrásra gondol...

A folyam fut az óceán felé,

S medre ijesztően kiszélesül,

Intenek néki messze fároszok,

Habján hajó ring és sirály repül,

Eltépett malmok ellebegnek rajta,

És úsznak bölcsők és úsznak koporsók

És úszik egy-egy fölborított sajka,

És úszik szenny és virág vegyesen.

S ahogy közelg az óceán felé:

Vize, a hajdan kristályos nedű

Nem édes már, de sós és keserű.

És keserűn és ádázul rohan,

S gúnynak érzi, ha valaki megáll,

S döbbenve szól: mi hatalmas folyam!

Akkor a delta a forrásra gondol,

Amely körül fekete fenyők állnak,

És csend van és csak a juhnyáj kolompol.

Nincs vad meder és nincs pocsolyás árok,

A fűben szivárog egy halk erecske

És azt hinnéd, hogy mindjárt elszivárog.

A forrás mellett ül egy kisfiú,

Tiszta kezét a tiszta vízbe tartja, -

És ezt a folyam a deltáig érzi,

S a boldogságtól megremeg a partja.

Reményik Sándor

Vizek ha találkoznak

Harsogva jő két vadpatak,

Egy harmadik, egy negyedik,

Külön kis völgyből mindenik, -

De egymás felé tartanak.

Alább a sodruk sebesebb,

Alább már malmot hajtanak,

Fűrészt lendítnek rönköt vágni.

Mennek - és nem fognak megállni!

A forráspontjuk messze-messze

Rejlik az Ünőkő alatt,

Egyiké itt, a másiké amott.

De álmukban már látják társukat,

Akihez vágy ragadja őket,

S a testvér felé küzdik magukat.

Vadul birkóznak fával, kővel. -

És győznek - egyesült erővel.

Reményik Sándor

Sürgess, tűnő nap! 

A déli napban és az alkonyatban

még annyi szent és szorgos munka vár.

Aratásra fehérlik a határ.

Kalászok mennek krába énmiattam,

ha perceimmel magvuk elpereg,

és számonkéri majd a Gazda mindet,

minden percét napomnak, éveimnek,

s minden miattam kárbament szemet.

Sürgess, tűnő nap, - nőnek már az árnyak! –

fényével minden bágyadó sugárnak

künn hajladozni még a földeken!

Boldog, aki egy kalászért se restell

aláhajolni ... nem számol a testtel.

Sürgess, tűnő nap, múló életem!

Túrmezei Erzsébet (Hozsannázó napok, II. 358)