Keresztény versek

Gadarában

(Mk 5,1-20)

Innen mindenki csak menekül,

félelmes sziklák, barlangok közül.

Egy ember üvölt, őrjöng, tombol itt,

ha megkötik, szaggatja láncait.

Pőrén bolyong a sírboltok között,

Belé seregnyi ördög költözött.

Innen a környék népe menekül.

Valaki itt száll partra, egyedül.

Az őrjöngő fetreng lába előtt.

- Eredj ki, tisztátalan lélek, hagyd el őt!

Az szól, Kinek hatalma van!

(Egy disznónyáj a tengerbe rohan.)

Emberséget – ruhát felöltve már

egy gyógyult ember ül lábainál.

De városszerte keserű vád:

- Jövevény, távozz, hagyd el Gadarát!

Hadd tomboljanak nálunk démonok.

Míg itt vagy: disznónk veszélyben forog!

És a megújult ember útrakelt.

Vallotta: Benne helyreállt a Rend.

Tíz városon át hallatszott szava.

(De hogy veled mi lesz, Gadara?)

Siklós József (Szádhoz a kürtöt! c. kötetből, 82.old.)

  

Mi Atyánk!

Mennybéli felséges Isten,

Akinek dicsőséged fenn,

Boldog lelkek seregitül

Láttatik véghetetlenül:

E teljes világ általad

Teremtetett, áll és marad.

Te, noha oly felséges vagy,

És erőd, méltóságod nagy,

De föld porait megtartasz,

És minket arra méltóztatsz,

Hogy fiaidnak hivassunk,

És Atyánknak imádhassunk.

Fiúi bizodalomban

Teeléd járulunk mostan

Szívbéli imádságunkkal

És hálaáldozatunkkal.

MI ATYÁNK, tiszteletünket,

Vedd kegyesen kérésünket!

A TE NEVED SZENTELTESSÉK,

Miközöttünk imádtassék!

Ó, Atyánk, velünk azt tegyed,

Hogy megismerjük szent neved;

Bölcs munkáidban szemléljünk,

Csak téged féljünk, tiszteljünk!

Gondolatunk és beszédünk,

Sőt, a mi egész életünk

Úgy folyjék, s úgy tündököljék,

Hogy mindenek megismerjék,

Hogy te vagy, szent Isten, Atyánk,

És minékünk te vagy példánk!

JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD,

Töltse bé uralkodásod,

Ó, mi királyunk, e földet;

És szaporítsad sereged!

Drága Igédnek kész szállást,

Adj mindenütt szabad folyást!

Ha egyházad ellenségi

Azt igyekeznek rontani,

Te szállj egy táborba velünk,

És erősségünk légy nekünk,

Szégyenítsd ellenséginket,

Bírj és vezérelj minket!

A TE AKARATOD LEGYEN

E FÖLDÖN, MINT A MENNYEKBEN;

Sőt a mi akaratunkat

Tetszésed szerint hordozzad,

Hogy szeressük, amit szeretsz,

De gyűlöljük, mit te megvetsz!

Engedjünk néked mindenben,

Te tudod, hogy jól mint legyen;

Ha velünk bánsz is keményen,

Szenvedjük azt is békében!

Mert tiéd testünk és lelkünk,

Nem hagysz te kétségben esnünk.

ADD MEG NÉKÜNK KENYERÜNKET.

MINDENNAP eledelünket;

És viselj gondot éltünkről,

E mi halandó testünkről,

Szolgáltass jó egészséget,

Termő időt, békességet!

Áldásod szálljon mireánk,

Minden mi munkánkat te áldd;

A te javaiddal nékünk

Addj mértékletesen élnünk,

Rád nézve háládatosan,

És másokra irgalmasan!

ÉS BOCSÁSD MEG BŰNEINKET,

Minden mi álnok vétkünket,

De nékünk azt is megbocsásd,

Mi örökségül reánk szállt;

Mind, amely rossz gyümölcsöket

A rossz fa bosszúdra termett!

Nézz szent Fiadnak vérére,

Minket ne vonj ítéletre,

És bűneinkért meg ne feddj,

Sőt mindenekben megengedj,

AMINT MI IS MEGENGEDÜNK,

HA KIK VÉTETTEK ELLENÜNK!

ÉS NE VÍGY MINKET KÍSÉRTÉSBE,

Mely rajtunk erőt vehetne!

Jól tudod, mily gyarlók vagyunk,

Sőt könnyen eltántorodunk.

SZABADÍTS MEG A GONOSZTÓL,

Mely lest hány nékünk akárhol!

Ha néked nagy dicsőséges,

Nékünk pedig épületes

A kísértőt ránk bocsátni,

Így hitünk próbára vonni,

Add nékünk a győzedelmet,

Megkoronázván hitünket!

Hogy tőled kérjük ezeket,

Ily okok indítnak minket:

MERT TIÉD AZ ORSZÁG:

Néped vagyunk mi és örökséged,

Jó Királyunkhoz szükségben

Hogyne folyam’nánk merészen?

Velünk jót tenni akarván,

Arra tehetséged is van:

TIÉD A teljes HATATALOM,

Égi s földi birodalom;

Jót tenni méltó is hozzád,

DICSŐSÉG  tér ebből reád.

Aki kérésében haboz,

Az tőled üres választ hoz.

De mi, Krisztus érdeméből

Nyugodt szívvel lévén erről,

Hogy megadsz, valamit kérünk,

Kérésünkhöz ÁMEN-t teszünk.

(Legyen néked magasztalás

És tőlünk nagy hálaadás,

Mert tiéd az ország, tiéd

A hatalom és dicsőség,

E földön és a mennyekben,

Most és örökké. Ámen.)

   Ismeretlen szerző

URAM, SZABADÍTS MEG A GONOSZTÓL

Kísért a bűn. A lelkem beteg, fáradt…

Uram, építs nagy kegyelmedből várat

Remegő szívem, zord életem körül,

Mert a Sátán, gonosz; csábít és örül

Ha tőrbe csalhat, s vadul bűnbe ejthet.

S ímé – Uram, én – én a Te gyermeked

Vagyok; Gyalázni Neved nem akarom.

Szégyen reám nézve, de gyenge a karom

Megvívni minden bűnnel, kísértéssel.

Pokol hada békémet tépi széjjel.

De Te erős vagy, segíthetsz, tudom jól.
Uram, szabadíts meg a gonosztól.

Kemény a harcom, sötét felhők jönnek.

Tűnik a fény, az árnyak nőttön nőnek.

Keresztülszőttek félelmes pokolhálók,

Lábaimon már alig-alig állok.

Hiába gát, hiába korlát, törvény,

Mégis benyel a mélység, bűn, örvény.

Nagy Hatalom, hogy álljak ezzel szembe?...

Lelkem remeg, szívem össze van törve.

A nagy árat Te értem megfizetted,

A Golgotán értem repedt meg a szíved.

S elhagyjalak? Félek a gondolattól.

Uram, szabadíts meg a gonosztól.

Szívem gonosz, s indulatom, vágyam,

A bűneim, a szemem, kezem – lábam….

Ó emberem… minden, minden mi bennem régi…

A lelkemet is a Sátán csalja, kéri.

Gonosz a had, mely kísért, kerget támad,

Tönkre tesz, és sorsom a pokol marad.

Elkárhozni, óh, jaj, én nem akarok!

Feléd nyúlnak hát a reszkető karok,

Megragadlak mentsváram, erősségem!

Beléd vetem parányi tört reményem!

Hogy ment legyek bűntől, pokoltól, jajtól:

Uram, szabadíts meg a gonosztól!

(számomra ismeretlen szerző,

 -  Szeredai László[Zilah] szavalatos füzetéből másoltam, 1984)

„NEM TEST ÉS VÉR ELLEN VAN TUSAKODÁSUNK…” 

Viaskodunk fehér ördögökkel,

Kik miként az ég villáma, gyorsak,

S miként a szélvész, lankadatlanok.

Tüzet okádnak, kegyetlen dühvel,

S a szívbe vetik a konkoly magot,

Félelmet, gyanakvást, haragot.

Viaskodunk hazug ördögökkel,

Mint mérgezett nyíl, megsebbzett szavunk,

Hullnak a gyanútlan áldozatokra.

Hű Jézusunk, csak Te ne hagyj el!

Oltsd el hamar a gyűlölet tüzét,

Fékezd meg a démonok bősz seregét!

  Gerő Sándor (Harangláb)

Ne mondj le rólam!

Én mindennap újra kezdek,

mert mindennap csatát vesztek

a Sátán ellen, Istenem.

De mindennap meg is bánom,

Sőt mindennap megutálom,

mi foltot ejt a lelkemen.

Míg mindennap újra kezdek

és mindennap bűnöm bánom,

sóhajtások és keservek

között fakad imádságom:

Míg tart bennem e küzdelem,

ne mondj le rólam, Istenem’!

                   Békefi Pál

Keresztény énekek, HIT HANGJAI

A testvéri szent egység

Ó, mily kedves, ó, mily szép A testvéri szent egység;

Őt dicsérjük lelkesen És testvéri egységben!

2. Fű, fa, virág megújul, Mikor reá harmat hull:

Így üdít fel bennünket A testvéri szeretet.

3. Oszlik harag, irigység, Minden szeretetlenség,

Hogyha néped egybegyűl, Nagy Király, trónod körül.

4. Testvér, fogjunk össze hát, Áldjuk mind az ég Urát!

Szívünk, lelkünk egy legyen Szándékunkban, tettünkben!

5. Hálatelten hódolunk, Míg csak élünk, hű Urunk.

Legyen áldva szent Neved, Mindig és minden felett!

(*BGyÉ. 409. HH. 616)

 Nevelj minket szent egységre!

Isten szívén megpihenve Forrjon szívünk egybe hát,

Hitünk karja úgy ölelje Édes Megváltónkat át!

Ő fejünk, mi Néki teste, Ő a fény, mi színei;

Mi a hívek, Ő a Mester, Ő miénk, mi Övéi.

2. Szeretetben összeforrva Egy közös test tagjai,

Tudjuk egymásért harcolva, Ha kell, vérünk ontani!

Úgy szerette földi nyáját, S halt meg értünk jó Urunk:

Fájna Néki, látva minket, Hogy szeretni nem tudunk.

3. Nevelj minket szent egységre, Mint Atyáddal egy Te vagy,

Míg eggyé lesz Benned végre Minden szív az ég alatt;

Míg Szentlelked tiszta fénye Lesz csak fényünk és napunk,

S a világ meglátja végre, Hogy tanítványid vagyunk!

(*BGyÉ. 411. HH. 319)

Áldott legyen az Úrnak népe!

Az Úrhoz szálljon fel a hála, Dicsének messze hangozzék!

Mert irgalmának nincs határa, És hozzánk kedves lett az ég.

Ó, hívő lélek, áldjad Istent, Őt dicsérd minden percedben,

Mert Nála leltél üdvöt itt lent, S kegyelme él a szívedben!

2. Az Isten üdvünk, erősségünk, Jóvolta hozzánk végtelen,

Ki érdem nélkül szerzett nékünk Megváltást, ó, mily kegyelem!

Fel, Isten népe, zengő dalra, Az Úrnak hálát énekelj,

Mert véled harcol erős karja, És megsegít, hogy pálmát nyerj!

3. Az Isten jobbja mily hatalmas! Az Ő szent karja mindig győz.

Ne félj hát, hívő, nem ártalmas Az ellen többé, bár erős!

Nem halok én meg, mert ím élek Azáltal, aki engemet

A bűnhaláltól védve védett. Őnéki mondok éneket.

4. Áldott légyen az Úrnak népe, Mely itt előtte térdepel:

Legyen egész Néki szentelve, Kiket magához fölemel!

Az Úr az Isten, Hozzá vágyunk, Ki hozzánk eljön csak hamar.

Áldozzuk fel hát Néki magunk, És azt tegyük, mit Ő akar! (*BGyÉ. 29. HH.72)

Egyesít minket a hit!

Áldott legyen a frigy, Mely minket összeköt

Krisztus által szeretetben! Szilárd ez és örök.

2. Atyánk trónja előtt Együtt esengeni

Örömben, búban közösen, Az kedves Őneki.

3. A sújtottak terhét Megosztjuk szívesen,

És folynak részvétkönnyeink Urunkhoz közösen.

4. Ha testben válni kell, Az mélyen fáj nekünk;

De egyesít minket a hit, És menny felé megyünk.

(*BGyÉ. 437.  HH.98)

Napi áhítat

Napi áhítat Ma Január 3. Vasárnap, Genovéva, Benjámin napja van.

Máshogy, de mégis hatékonyan


Olvasmány: Mt 4,18–22

Ne csak dönts Jézus mellett, de vágyj arra, hogy követhesd!
18Amikor a Galileai-tenger partján járt, meglátott két testvért, Simont, akit Péternek hívtak, és testvérét, Andrást, amint hálójukat a tengerbe vetették, mivel halászok voltak. 19Így szólt hozzájuk: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” 20[Ők pedig azonnal otthagyták hálóikat, és követték őt.] 21Miután tovább ment onnan, meglátott két másik testvért, Jakabot, a Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hajóban atyjukkal, Zebedeussal együtt rendezték hálóikat, és őket is elhívta. 22Ők pedig azonnal otthagyták a hajót és atyjukat, és követték őt.
Könyörögjünk gyülekezeteink békességéért!
 (Jn 14,27)

Magyarázat:
Történetünkben Jézus két testvérpárt, Simont (Pétert) és Andrást, illetve Jakabot és Jánost hívja el tanítványainak. Mindezt nyilvános szolgálata kezdetén teszi. Jézus idejében rendszerint a jövendő tanítvány nézte ki magának a rabbit, akitől tanulni szeretett volna, és megkérdezte, elfogadja-e tanítványául. A rabbi ekkor kikérdezte, megvizsgálta a jelöltet. Vajon képes lesz-e ez a fiatalember arra, amire én képes vagyok? Olyan lesz-e, amilyen én vagyok? És ha úgy látta, hogy az illetőben megvan a teljes odaadás, valamint minden képessége adott ehhez, akkor azt mondta neki: kövess engem!
Jézus máshogy tesz, mint a korabeli rabbik, és máshogy, mint a mai vezetők. Nem volt pályázati kiírás az állásra. Nem volt nagy tömeg, ami bizonyos szempontok alapján szűkítve lett, hogy kiderüljön, ki a legalkalmasabb a tanítványi poszt betöltésére. Nem akkor szólította meg őket, amikor már azok bizonyítottak. Nem nézte, hogy mit értek el eddig, milyen életrajzuk van. Nem volt alkalmassági vizsga, felvételi elbeszélgetés sem.
Nem Simon, András, Jakab és János voltak a legjobbak legjobbjai. De a legjobb Mestert követték. A Mester pedig úgy döntött, hogy őket hívja el. Légy hálás az elhívásodért!

(Sinka Csaba)

Igésképeim

A három fa legendája

A három fa legendája 
Norvég mese

Hol volt. hol nem volt, volt egyszer hegycsúcs. ahol három kis fácska állt és arról álmodozott, mi lesz majd belőle, ha megnő.

Az első fácska vágyakozva nézett fel a csillagokra, amelyek úgy szikráztak fölötte, akár a gyémánt. „Szeretnék kincsesláda lenni!” kiáltott fel. „Beborítva arannyal és telve gyönyörű drágakövekkel. Én leszek a legcsodálatosabb kincsesláda az egész világon!”

A második tekintetével követte a kis patakot, ami szokott útján csörgedezett a tenger felé. „Jó volna büszke hajónak lenni” – sóhajtotta – „átszelni a viharos tengert, hatalmas királyokat vinni egyik parttól a másikig! Belőlem lesz a legerősebb tengerjáró az óceánokon!”

A harmadik kicsi fa lenézett a völgybe. Férfiak és nők sietősen tették a dolgukat a forgalmas kisvárosban. „Én egyáltalán nem akarok elmozdulni erről a helyről” – mondta. „Szeretnék olyan magasra nőni, hogy amikor az emberek megállnak, hogy megnézzenek, felemeljék tekintetüket az ég felé és Istenre gondoljanak. Én leszek a legmagasabb fa a Földön!”

Múltak az évek. Eső jött és sütött a nap s a három kis fa nagyra és magasra nőtt.

Egy szép napon három favágó ballagott fel a hegyoldalon. Egyikőjük megpillantotta az első fát és azt mondta: „Csodálatos ez a fa! Éppen erre van szükségem.” És a fa eldőlt a fényesen csillogó fejsze csapásai alatt. „Most lesz belőlem az a szép kincsesláda” – gondolta a fa – „csodás kincseket kapok majd.”

A másik favágó a második fát szemelte ki. „Ez a fa erős. Pontosan ilyen kell nekem.” És eldőlt a második fa is a fejsze ütéseire. „Végre átszelem a tengert!” – gondolta. „Büszke hajó leszek, királyoknak való!”

A harmadik fa úgy érezte. hogy egy pillanatra a szíve is megáll, amikor az utolsó favágó ránézett. Ott állt egyenesen és magasan, büszkén mutatva az égre. De a favágó nem nézett fel oda. „Nekem bármelyik fa megteszi” – mormogta.

Az első fa egy asztaloshoz került. De az öreg asztalos nem gondolt kincsesládára. Gyakorlott kezei alól egy jászol került ki. A szép fa nem gyémánttal és drágakövekkel lett tele, hanem fűrészporral és szénával az éhes állatok számára.

A második fa mosolygott, amikor a favágó elvitte a hajóépítőhöz. De nem valami nagy és erős tengerjáró hajó készült belőle, hanem a fűrészelés és kalapácsolás után egy egyszerű halászbárka állt a víz partján. Mivel túl kicsi és gyenge volt ahhoz, hogy tengerre szálljanak vele, ezért egy tavon hajóztak rajta egyik parttól a másikig. Minden nap átható halbűz töltötte be és lassan beivódott a hajó deszkáiba, gerendáiba.

A harmadik nagyon meglepődik, amikor a favágó gerendákra hasította és otthagyta egy farakásban. „Soha nem akartam más lenni, csak állni a hegytetőn és Isten felé mutatni.”

Sok-sok nap telt el és sok-sok éjszaka. A három fa már majdnem elfelejtette egykori álmát.

De egy éjjel egy fénylő csillag gyúlt ki éppen afölött az istálló fölött, amelyikben a jászol állt. Vándorok érkeztek és egy fiatal nő fektette gyermekét a jászol puha szalmájára. „Bárcsak jobb helyet készíthetnék néki!” – sóhajtott fel a férfi, aki mellette volt. Az anya megszorította a kezét és mosolygott. A csillag rásütött a fényes és erős fára. „Ez a jászol a legjobb hely neki” – mondta a asszony. És az első fa rájött, hogy most nála van a világ legnagyobb kincse.

Évek múltán egy este fáradt utasok szálltak fel a halászhajóra. Egyikük azonnal elaludt, ahogy a hajó kifutott a tóra. Éjjel hirtelen feltámadt a szél és a víz fölött hatalmas vihar kerekedett. A hajó hánykódott az óriási hullámok tetején. Tudta, hogy nem elég erős ahhoz, hogy az utasokat ilyen nagy szélben és esőben épségben a partra vigye. Ekkor felébredt a fáradt vándor. Felállt, kinyújtotta karját és annyit mondott: „Csend!” – és a vihar elült. Olyan gyorsan, mint ahogy kezdődött. A második fa tudta, hogy a leghatalmasabb király volt ott azon az éjszakán.

Egy péntek reggel előhúzták az utolsó fából készült gerendákat is a rég elfelejtett rakásból. Összeácsolták, majd egy tomboló és gúnyolódó tömegen hurcolták keresztül. Megborzongott, amikor néhány katona egy ember kezeit szögezte gerendáihoz. Rútnak és kegyetlennek érezte magát. De vasárnap reggel, amikor a Nap sugaraival fellármázta a levegőt és a Földről az öröm áradt, tudta a harmadik fa, hogy Isten szeretete mindent megváltoztatott.

Ez tette gyönyörűvé az első fát.

Ettől lett erős a második.

És ha valaki valamikor a harmadik fára gondolt, annak Istenre kellett gondolnia.

Fordította: Szabó Ági

Az igazak és a bűnösök sorsa

Zsoltárok 1

ELSŐ KÖNYV

Az igazak és a bűnösök sorsa

¹Boldog ember az, aki nem jár

a bűnösök tanácsa szerint,

nem áll a vétkesek útjára,

és nem ül a csúfolódók székére,

²hanem az Úr törvényében gyönyörködik,

és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal.

³Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa,

amely idejében megtermi gyümölcsét,

és nem hervad el a lombja.

Minden sikerül, amit tesz.

⁴Nem így járnak a bűnösök,

hanem úgy, mint a pelyva,

amelyet szétszór a szél.

⁵Ezért nem állhatnak meg

a bűnösök az ítélet idején

és a vétkesek az igazak közösségében.

⁶Mert ismeri az Úr az igazak útját,

a bűnösök útja pedig semmibe vész.