Tavasz felé
Barna még az erdő,
de az avaron
áttör már a győztes,
ifjú hatalom:
ibolya, fűszálak...
és a mogyoró
barkája a szélben
vidám lobogó...
Tavasz tűzte oda:
harcos akarat.
És mozdul az élet
fában, föld alatt...
Bár barna az erdő,
kopár a jelen:
amit még nem látok,
azt énekelem.
Kertek néma hantja
titokzatosan
hallgat arról, ami
alatta fogan.
Millió magocskát
ölel, rejteget,
rá a szürke felleg
könnyet ejteget.
Esőcsepp leperdül,
a kis maghoz ér,
kemény burkot pattant...
kihajt a gyökér.
Bár barnák a kertek,
kopár a jelen:
amit még nem látok,
azt énekelem.
Kihajt a legszentebb
mag, az Ige is.
Kizsendül a szívek
halott kertje is,
s Krisztus tavaszában
új élet terem!
Amit nem látok,
azt énekelem!
Túrmezei
Erzsébet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése