Keresztén versek

Tisztítsd meg szíved!

Tisztítsd meg szíved, Jeruzsálem népe,

Hogy megtartassál, mosódj hófehérre;

Karmazsin színű bűneidből tisztulj,

Hogy ki ne pusztulj!

Szeplőtelen légy a Krisztus napjára,

Mert igen nagy volt váltságodnak ára;

Ártatlan omlott Királyodnak vére -

Térj meg kedvére!

Nem járhatsz folyvást annyi undokságban,

Részed így nem lesz mennyek országában!

Vedd fel a harcot, vedd fel a keresztet –

Vagy üdvöd veszted!

Élj botlás nélkül, szentül, feddhetetlen,

Vizsgáld a törvényt lelkiismeretben;

Inkább fonj gyarló tested ellen ostort,

Semhogy bemocskold!

Tisztítsd meg ajkad oltárról vett szénnel,

Rútat ne illes, mit a lelked szégyell;

Jót cselekedjél mindenekkel bőven,

Minden idődben!

Új teremtés vagy: vetkezd le a régit!

Ördög ha üldöz, e világ ha rémít,

Csak meg ne hátrálj, maradj meg az újban,

Véled az Úr van!

Tisztítsd meg szíved, Krisztus szent egyháza,

Urunk miattad pogány ne gyalázza;

S hogy megtartassál, nosza újulj végre,

Szent papi népe!

                Scholz László 1955.

KRISZTUS  

Lelkem fehér vászon, mely a hit

Keretére feszül, készen állva,

Hogy az ige csodás színeivel

Ecsetem mindennap pingálja...

Nincs modellem. Festékpalettám

Mégis élő színeket adott...

Életem legszebb műve ez.

Lelkem vásznán: Krisztusom ragyog!

               Somogyi János

Imádságom

Úgy nem tudlak szolgálni mint a szentek,

akik előttem hozzád égbe mentek.

Mert míg felettük ragyog a glória

én nem vagyok csak bűnös ember fia.

Szavam nem zeng, mint angyal hárfahúrja,

mit visszaver az égbolt kék azúrja,

pacsirtaszóval sohasem versenyez.

Dalom csak emberi ajakról csergedez.

Szívem nem zeng mint éjben az enyhe szél,

mely dalról, csókról, fészekről beszél;

csak zakatol mint ócska szerkezet,

mely várja rég az szorgos mesterkezet.

Bennem minden az örök emberi:

a nyelv, a szív, az ész, mely keveri

életkártyáim rikító lapjait,

hogy kiszínezze a jövő napjait.

Bennem minden emberi, csak Te nem,

Ki teremtettél, édes Istenem!

Add, hogy mire utam végére megyen,

mi bennem emberi, krisztusi legyen.

               Békefi Pál

Református énekek

66. Örvendj, egész föld, az Istennek

Hálaének Isten csodálatos szabadításáért
Bourgeois L., Strasbourg, 1545

1. Örvendj, egész föld, az Istennek, És énekelj szép zengéssel! Nagy dicsőségét szent nevének Mindenek dicsérjék széjjel. Mondjátok ezt az Úr Istennek: Csudálatosak dolgaid, Erősséged nagy, hozzád esnek Hízelkedvén ellenségid.
2. A te isteni felségedet E földön mindenek áldják, És dicsőséges szent nevedet Énekléssel magasztalják. Jertek, és ezt jól meglássátok, Minden jól ide figyelmezz: Istennek mily csudálatosak Dolgai az emberekhez. 
3. Áldjátok a mi Istenünket, E földön minden emberek, Dicsérjétek az ő szent nevét Nagy zengéssel, minden népek. Mert életünket ő megadá Az ő nagy kegyességéből, Lábainkat meggyámolítá, Oltalmazván eleséstől. 
4. Mi fejünkre népet ültetél, Mint a barmok, terhelteténk; Nagy árvizeket ránk eresztél, Sebes tűzön általmenénk. De te kihoztál, Uram, minket, Megenyhítél, megnyúgotál, Templomodban azért tégedet Dicsérlek szép áldozattal. 
5. Jertek, halljátok, hadd beszéljem Tinéktek, istenfélőknek, Amiket Isten tett énvélem, Mily kegyesen tett lelkemnek! Hogy szájammal hozzá kiálték, Ottan meghallgata engem, Azért beszédével nyelvemnek Mindenkor őtet dicsérem. 
Béza T., 1519–1605

67. Úr Isten, áldj meg jóvoltodból

Isten a népek Ura
Bourgeois L., Strasbourg, 1545

1. Úr Isten, áldj meg jóvoltodból És kegyesen fordulj hozzánk, Oltalmazz meg minden gonosztól, Szent színedet fordítsd reánk, Hogy e földön minden Megismerje szépen A te utadat, És a pogány népek Téged tiszteljenek, Megtartójukat.
2. És akkoron dicsérnek téged, Dicsérnek téged a népek, :/: Nagy tisztességet tesznek néked. A pogányok is örülnek, Midőn mindeneket :/: És a pogány népet Szent igazsággal Bírod és ítéled És jóra vezérled Nagy hatalmaddal. 
3. Dicsérjen téged minden nemzet, Úr Isten, téged dicsérjen! :/: A föld teremjen bő gyümölcsöt, Áldjon meg minket az Isten! Adja szent malasztját, :/: Nyújtsa áldomását, És ő felségét Félje és rettegje E föld kereksége, Mint ő Istenét. 
Béza T., 1519–1605

68. Hogyha felindul az Isten

Diadalének (A hugenották harci zsoltára)
Greiter M., Strasbourg, 1525 (1539) után

1. Hogyha felindul az Isten, Elkergettetnek szertelen Minden ő ellenségi. És elfutamodnak széjjel Ő haragos színe elől Minden ő gyűlölői. Úgy elűzetnek hirtelen, Mint a füst semmivé leszen, Elvész minden ő dolgok; Mint viasz olvad a tűztől, Úgy az ő kemény színétől El-vesznek a gonoszok.
2. De az igazak mindnyájan Örvendeznek nagy hívságban A kegyes Isten előtt; :/: És víg szívvel énekelnek, Hogy ő kevély ellenségek Megszégyenült, elveszett. Nagy örömmel az Istennek, :/: Énekeljetek nevének, Dicsérjétek, áldjátok; Ki puszta földeken megyen, Kinek neve erős Isten: Őtet magasztaljátok! 
3. Énekeljetek Istennek, Ki lakója az egeknek, Kiket teremtett régen. :/: Holott nagy hatalmával ül, Honnan szava úgy megdördül, Hogy zeng és harsog minden. Dicsérjétek nagy hatalmát, :/: Ki felséges méltóságát Izráelen láttatja! Kinek nagy erejét ott fönn, Az égen és a felhőkön Senki sem tagadhatja. 
Béza T., 1519–1605

69. Úr Isten, segíts és tarts meg engem

Kiáltás a mélységből
Bourgeois L., Genf, 1551

1. Úr Isten, segíts és tarts meg engem, Mert a vizek szinte lelkemig érnek, Közepén vagyok a sáros mélységnek, Amelyben csaknem elsülylyed fejem! Az árvizek öszszeütnek rajtam, A kiáltás miatt torkom elrekedt, Én szemeimben megfogyatkoztam, Mi-dőn várom a te segedelmedet. 
2. Én hajam szálánál többen vagynak, Akik engemet ok nélkül gyűlölnek; Én ellenségim szertelen erősek, És engem eltörleni akarnak. Noha semmit nem vettem senkitől, De mégis énnékem kell megfizetnem; Nincs, Uram, elrejtve színed elől Én bolondságom és minden én vétkem. 
3. Úr Isten, nagy a te kegyességed, Hallgasd meg azért, amit tőled kérek: Irgalmas szemeid reám nézzenek, Hadd láthassam nagy kegyelmességed! Ne rejtsd el, Uram, kegyes orcádat Szegény szolgádtól, mert szorongattattam; Ne késsél, halld meg kiáltásomat, Add meg kérésem, vigasztalj meg, Uram!
Béza T., 1519–1605

. Fölkelt immár a szép hold, A csillagezres égbolt

Schulz J.A. Péter, 1790

1. Fölkelt immár a szép hold, A csillagezres égbolt Oly tisztán tündököl; Az erdő áll sötéten, S fehér köd künn a réten Csodásan száll a légbe föl.(10)
2. Mély csend borult a földre, S mit alkony leple föd be, Meghitten integet, Mint nyájas, tiszta hajlék, Hol nappalodnak terhét Kialhatod, feledheted.
3. Nem látod-é a holdat? Fél arca int, mosolyg csak, Pedig kerek, egész. Van sok, mit itt az ember nem lát jól földi szemmel, És oktalan nevetni kész.
4. Mint gyenge, földi férgek, Kik bűn útjára tértek, Mi nem sokat tudunk, Sok csalfa képet űzünk, Sok furfangot kifőzünk, S a céltól csak messzebb jutunk.
5. Ó, add, üdvöd keressük, Ne a mulandót lessük, Ne kössön fénye meg; Hagyj egyszerűvé válni S előtted élni, járni, Mint vidám, boldog gyermekek.
6. Ha jő a végső óra, Fordítsd a kínt is jóra. És adj szelíd halált; Ha innen elvezetsz te, Ó, hadd jutunk egedbe, Úr Istenünk és jó Atyánk!
Claudius Mátyás, 1740-1815
F.: Vargha Gyuláné

Már nyugosznak a völgyek, Az erdők s minden földek

Isaac H. (kb. 1490) után

1. Már nyugosznak a völgyek, Az erdők s minden földek, Már alszik a világ, De míg eljő az álom, A szívemet kitárom, S az Úr-hoz küldök hő imát.(10)
2. Ó, nap, hová tűnél el, Hová űzött az éjjel, Mely harcban áll veled? Te nem ragyogsz az égen, De más napom van nékem: Betölti Jézus szívemet.
3. Már rám borul az éjjel, De biztatnak reménnyel Ott fenn a csillagok, Hogy engem is a mennybe Felvisz az Úr kegyelme, Ha a földtől megválhatok.
4. A test nyugalmat áhít, És leveti ruháit, Halandóság jelit, De Jézusom az égbe’ Öltöztet dicsőségbe, Ha végórám elközelít.
5. Ti, fáradt tagok, mostan Tegyétek le nyugodtan A napnak terheit. Vigadj, szívem, te is majd Levetheted a bút, bajt S a bűn terhét, mely keserít.
6. Már álom jő szememre; Ki vigyáz életemre, Ha most elszunnyadok? Izráel őrizője Lesz házamnak védője: Nem érhetnek károk, bajok.
7. Te légy, Jézus, oltalmam, Nálad lesz jó jutalmam, Hű szárnyaid alatt. Te vigyázz csak, Uram, rám, Nem árt akkor a Sátán: Testem-lelkem békén marad.
8. Ti is távol s közelben, Akik szerettek engem: Békén pihenjetek; A sötét éjszakába’ Az Úr világossága Őrködjék hűn fölöttetek.
Gerhardt Pál, 1607-1676; F.: Sántha Káro

A nap immár elenyészett

Bourgeois L., Genf, 1551

1. A nap immár elenyészett, Az ég besötétedik, Nyugvóra vált a természet, És minden csendesedik; Engemet is az álom Megújít, feltalálom Fáradt testemnek nyugvását, Elmémnek megvidulását.
2. Míg hát fejem lehajtanám A szükséges álomra, :/: Gondjaim elbocsátanám, Menvén nyugodalomra: Gondviselőm, táplálóm! Jóságodat hálálom; Aki ma is úgy szerettél, Hogy sok jóban részeltettél.
3. Adtál erőt, tehetséget, Adtál ösztönt a jóra, :/: De vajon bennem készséget Talált-e minden óra? Magam is jól érezem, Hogy sokra nem érkezem, A lélek kész, ámde a test Sokszor tehetetlen és rest.
4. Kegyelmednek köszönhetem E nagy ajándékot is, :/: Hogy a jóra érezhetem Már csak a szándékot is. Amit azért kezdettél, Bennem felélesztettél, Kérlek, hogy félbe ne hagyjad, Sőt gyarapodását adjad.
5. Bocsássad meg hibáimat, Melyeket ma ejtettem, :/: Szaporítsad javaimat, Melyeket tőled vettem. Engedjed, hogy halálom, melynek a csendes álom Kiábrázoló példája: Légyen idvesség órája.
Dr. Szentgyörgyi József orvos, 1765-1832

Adjunk hálát megtartó Istenünknek!

Bourgeois L., Strasbourg, 1545

1. Adjunk hálát megtartó Istenünknek! Ismét egy napját eltölténk éltünknek, Melyen ő nékünk békességet adott, Gondviselő oltalmába fogadott; Megadá mindennapi kenyerünket, Megtartá erőnket, egészségünket.
2. Ajánljuk magunk ismét oltalmába A már bekövetkező éjszakába’, Mert nem lehet annak semmi félelme, Akinek a Mindenható védelme; Az övéinek ő ád nyugodalmat, Akik csak benne keresnek oltalmat.
3. Köszönjük, Uram, hogy mirajtunk ma is Gondviselésed volt hűséges paizs, Hogy megmentetted veszélytől éltünket, Szánkat panasztól, sírástól szemünket; Munkánkra áldást s elég erőt adtál, És az estére békében juttattál.
4. Hányan, kik hosszú életet reméltek Reggel tetőled: még estét sem értek; És egészségért sokan esedeztek, Kiket fájdalmak ágyukba szegeztek; Árvákká lettek sokan s özvegyekké, Vagy gazdagokból váltak szegényekké.
5. Mennyivel voltunk mi ezeknél jobbak, Hű védelmedre mennyivel méltóbbak? Mégis te minket ím külön választál, Ránk semmi romlást, kárt, veszélyt nem hoztál; Hordozott ingyen nagy kegyelmességed: Áldunk örökké ezért, Uram, téged!
6. Kérünk, ez éjjel is tartsd meg éltünket, Csendes álommal újíts meg bennünket, Több örvendetes reggelre virrassz fel, Új életre új napoddal támassz fel, Hogy új erővel tégedet szolgáljunk: Az Úrnak éljünk és az Úrnak haljunk.
Háló Kovács József, 1761-1830

. Ne jöjjön addig szememre álom

Genf, 1562

1. Ne jöjjön addig szememre álom, Míg Teremtőmnek és Gondviselőmnek, Kitől minden jó adományok jőnek, Jótéteményit meg nem hálálom.
2. Ha elgondolom, mennyi jót vettem Tetőled, Atyám, méltatlan létemre: Csudálom, mint vigyázol életemre, Ki csak eltűrést sem érdemlettem!
3. Áldalak, hogy e megrepedezett Nádszálat ma eltörni nem engedted; Gyarló életem híven vezérelted, Melyet sok veszély megkörnyékezett.
4. Számnak mind étele, mind itala, Az ép elme az egészséges testben, Az öröm és a békesség szívemben: Ingyen való adományod vala.
5. Kihez menjek több kegyelmet kérni? Szemem és szívem tehozzád emelem, Mert a tenálad lakozó kegyelem Mélységeit nem lehet megmérni.
6. Bizton hajtom le fejem ez éjjel, Ha te, hű pásztor, tartasz engem szemmel, Így szemem nem lát s nem hallok fülemmel: Nem bánthat senki semmi veszéllyel.
7. Légy hát őrállóm ez éjszakában! Hogyha tőreit útaimba hányja, Aki vagy vesztem, vagy károm kívánja: Ne menjen elő rossz szándékában.
8. Adjad, hogy véghezvivén munkáim, Lelkem és testem újra erőt végyen, És nyugodalmam mértékletes légyen, Hogy munkára szánhassam óráim.
9. Nem bocsátlak el, Atyám, tégedet, Míg meg nem áldasz engemet, fiadat: Dicsőítsd meg hát bennem irgalmadat, És én magasztalom Felségedet.
Lengyel József, 1770-1822

Áldott szép napot kívánok ! Kata

Napi áhítat

Ma Június 2. Csütörtök, Kármen, Anita napja van.

Az atyai fenyítés előnyei


Olvasmány: Zsid 12,4–11

Fiú, ne vesd meg és ne csüggedj!
„Mert a bűn ellen való harcban még nem álltatok ellen egészen a vérig, 5és elfeledkeztetek a bátorításról, amely nektek mint fiaknak szól: „Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, 6mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.” 7[Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít az apja?] 8Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak. 9Azután: testi apáink fenyítettek minket, és tiszteletben tartottuk őket, nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk? 10Mert ők rövid ideig, a saját elgondolásuk szerint fenyítettek, ő pedig javunkra teszi ezt, hogy szentségében részesüljünk. 11Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa.”

Magyarázat:
A Rejtekhely című filmben van egy jelenet a ravenscbrucki német koncentrációs táborból. Corrie ten Boom és testvére, Betsy együtt van tízezer más nővel, akiket szörnyen meggyaláztak és kegyetlen körülmények közt gyötörtek. Egy este összejöttek néhány asszonnyal a barakkjukban az ágyak közepén, fázva, éhesen és tetvesen. Betsy vezette a „házicsoportot”. Egy másik nő csúfolkodva bújt ki rongyai közül, és kigúnyolta az istentiszteletet. Beszélgetésbe elegyedtek, és ez az asszony a következő kérdést tette fel: „Ha Istenetek olyan jó Isten, miért engedi meg ezt a szenvedést?” Aztán drámai módon leszaggatta a rongyokat felkötött kezeiről, és bemutatta összetört, nyomorékká tett ujjait, és ezt mondta: „Én vagyok a szimfonikus zenekar elsőhegedűse. A ti Istenetek akarta ezt?” Egy pillanatig halálos csend ült a barakkra. Aztán Corrie ten Boom odalépett az asszony mellé, és így szólt: „Nem tudunk válaszolni erre a kérdésre. Csak azt tudjuk, hogy Isten lejött e földre, olyanná lett, mint mi, velünk együtt szenvedett, keresztre feszítették és meghalt. Mindezt szeretetből tette.”
Igen, fáj, amikor szenvedünk, de pont emiatt vallhatjuk, amit Dietrich Bonhoeffer, a náci érában megölt mártír: „Rajtam csak a szenvedő Isten segíthet!”
Amikor valami fáj, jusson eszünkbe, hogy Isten tudja, mi az a szenvedés, ezért is tud segíteni, és az is, hogy Isten gyermekének az életében nincs értelmetlen és céltalan szenvedés. Mindegyikből tanulhatunk valamit, és erősödhetünk általa. Ezt akkor se feledjük, amikor épp benne vagyunk egy próbában, ahogy azt se, hogy ő nemcsak tud róla, de velünk is van!

(Floch Gábor Barnabás)

Forrás: napiahitat@baptist.hu

Keresztény versek

Tóth Árpád: Isten oltó-kése

 

Pénzt, egészséget és sikert
Másoknak, Uram, többet adtál,
Nem kezdek érte mégse pert,
És nem mondom, hogy adósom maradtál.

Nem én vagyok az első mostohád;
Bordáim közt próbáid éles kését
Megáldom, s mosolygom az ostobák
Dühödt jaját és hiú mellverését.

Tudom és érzem, hogy szeretsz:
Próbáid áldott oltó-kése bennem
Téged szolgál, mert míg szívembe metsz,
Új szépséget teremni sebez engem.

Összeszorítom ajkam, ha nehéz
A kín, mert tudom, tiéd az én harcom,
És győztes távolba néz
Könnyekkel szépült, orcád-fényű arcom

Könyörgés

Tág szemmel már csak engemet figyel,
mint néma tó a néma csillagot,
nem mer beszélni, szólni hozzám, mégis
ha megölném is, hinné: jó vagyok.

Szegényt, csak egyszer tudnám még szeretni!
az övé lenni, ha nem is egészen;
megváltanám egy futó, tiszta csókkal,
hisz egyek voltunk rég a drága mélyben.

Csak egyszer engedd még magamhoz vonnom,
éreznem újra félszeg, gyenge vállát,
irgalmazz meg szegénynek és nekem,
szivemben nincs már más, mint durva dárdák.

Szerelmem, lásd meg ősz haját a szélben,
kis békezászló, oltalmat keres,
oldj fel maró, magányos bánatomból,
ha senkiért, az anyámért szeress. 

Kulcsár Ágnes

Létszükséglet

Halott volnék, ha nem lennél
Érzéketlen, mozgó halott
Ha nem kezedből etetnél
Valószínű, éhen halok

Benned élek, s te élsz bennem
Mennyei teremtő jóság
Ha nem itatatnád meg a lelkem
Megölne már a szomjúság

Nélküled már értelmetlen
Minden, mi a világon van
Értelem vagy életemben
Szívem is miattad dobban

Lelkem halálra rémül,
Ha szereteted nem óvja
Élő leheleted nélkül
A levegőm is elfogyna

Hálás vagyok Uram, neked
Hogy Szentlelkedet nekem adtad
Új szívet formáltál kezeddel
S kongó mellkasomba raktad

Lévay József

GONDVISELŐ JÓ ATYÁM VAGY

                                                         

Gondviselő jó Atyám vagy

Ó, én édes Istenem!

Látom én, hogy minden elhagy

E világon csak Te nem,

Hozzád vágyom, benned élek,

Üdvöt mástól nem remélek.

Mint az alélt bús virágra

Megújító harmatot;

Vérző szívem fájdalmára

Csak te hintesz balzsamot,

Könnyű sorsom terhe rajtam,

Ha imára nyílik ajkam.

Rám-rám derült ismeretlen

Utamon egy kis öröm:

Azt is a te véghetetlen

Jóságodnak köszönöm,

Hálakönnyem tündöklése

A te neved hirdetése.

Gyenge vagyok, lankadoznak

Buzgóságom szárnyai,

Bármily híven vágyakoznak

Színed elé szállani,

Ó, adj erőt, hogy míg élek,

egyedül csak nékem éljek!

Ó, add, hogyha majd bevégzem

E múlandó életet,

Lelkem tisztán és egészen

egyesüljön Teveled:

El ne vonjon semmi többé,

Tied legyek mindörökké!

M. Fische

Szeretet

Láttam a szeretetet. Láttam.
Rózsák közt járni a nyárban,
Aranygyűrűjére nap nevetett,
S olyan szép volt a szeretet.

Aztán láttam a szeretetet útközben.
Nehéz terhet vett fel. Mások terhét.
Játszó kisgyerekhez hajolt le.
S meglepett, hogy egyre szebb lesz.

Ott is találkoztam vele,
Ahol hull a fák sárga levele.
Betegségben, ínségben, szenvedésben.
Mindenütt boldog szolgálatra készen.

És láttam a fekete, fényvesztett napon.
Hordozta a keresztet,
Mert már barátja veszélybe tévedt.
Utána ment, nem latolt, kérdett,

És nem maradt ideje semmi
szennytől, mélytől visszarettenni.
Ment, amerre tövisek téptek.
Soha nem láttam olyan szépnek.



 Molnár Jakab

Nem mindegy

Nem mindegy hogyan követem Krisztust,
tétován bátortalanul.
Meg-meglankadva
a hűség nyílegyenes útjáról
a hűtlenség vargabetűket
író útjára tévedezve,
vagy elkötelezve mindhalálig,
hithősök örök lobogásával
járva Urunk lábnyomában,
vállalva nemcsak a sugártiszta
egeket nyitogató örömöt,
( mely a Krisztust követők 
biztos jutalma,)
de a szenvedések pörölycsapásait is
( mely az elkötelezettek hűségpróbája.)

Nem mindegy hogyan követem Krisztust,
mert ő nem elégszik meg a 
langymeleg szívvel,
közönybe hűtött lelkesedéssel,
üszkös, kihunyó gyertyacsonkkal,
rút, álnok köpenyforgatással.
Ő nyílt színvallást követel tőlünk
hű szívvel kell vállalnunk az utat,
célig tartó futásunkat.
Egész lényünket kívánja Krisztus,
nem osztozik lelkünkön senkivel,
az ő fénye nem tűrhet
baljós árnyakat;
tanítványságodban ne légy 
soha ingatag!
 

Nemes Erzsébet

LUTHER

A terem tömve, feszült csend van.

A viharvert wormsi falak

Lélekdermesztő komolyságban

Zord vádaktól visszhangoznak.

Istenkáromlás! Eretnekség!

Szörnyű szók csattogva szállnak…

A tömeg izgatott, lázban ég:

Ennyi bűn csak halált várhat.

Luther áll és keményen hallgat.

Lélekharcát már megvívta.

Vallani ő csak egyet vallhat,

Kár minden szó, minden vita.

Jöjjön börtön, és jöjjön halál.

Száz veszély és ezer örvény:

Ott fenn az ormon, ahol ő áll

Más a rend és más a törvény!

Nem ember írta, hanem Isten,

Abból elvenni nem lehet.

És nem tehet hozzá senki sem,

Ez az amit ő hirdetett.

S körülte tovább dúl a szóharc,

Záporoz a szitkok nyila.

Gyűlölködve nézi száz meg száz arc

S kiáltja, hogy „vonja vissza!”

Tovább hallgatni nem lehetett,

S szólt Luther hős-szerényen:

„Itt állok… másként nem tehetek!

Isten engem úgy segéljen!”

           

Oliphantné Schoch Celesztina

,,KÉT VEREBET EGY FILLÉRÉRT’’  

Két kis veréb repült, repült,

míg egy virágos ágra ült.

Ringatta lágyan ott magát

s hallatta víg ,,csip-csip’’ szavát.

Oly gondtalan csevegtek ott, -

engem meg súlyos gond nyomott.

,,Mondd csak, te kedves kis madár,

feléd csak vidám tréfa jár?

A verébsors nem mostoha?’’

,,Csip-csip csirip; nem, nem soha!

Vidáman kelünk szárnyra, mi,

Isten kicsiny madarai.

Ha így szólnánk: gond terhe nyom,

hálátlanok lennénk nagyon.

Atyánk olyan nagy és olyan

jó, hogy még ránk is gondja van.

Halálba egy veréb se hull,

hogy ne tudna róla az Úr!

Ha jön a tél, édes Atyánk

jó meleg subát ad reánk,

pehelysubát, selyempuhát,

szegények hogy volnánk mi hát?!

Megélünk télbe-nyárba’ mi,

Isten kicsiny madarai.’’

,,Nem vagytok-e, ti kis bohók,

túlságosan bizakodók?

Kellene mégis félnetek:

lesz-e miből megélnetek,

ha mindent hólepel borít?

Hisz’ éhenvesztek akkor itt’’

"Igaz, csűrünk nincs is nekünk,

Atyánk kezében ételünk.

De nincs is annál semmi szebb,

mint Benne, Benne bízni meg;

terített asztal várja itt

Isten kicsiny madarait."

Csak ámultak, bámultak rám.

,,Csip-csip, te nem tudod talán:

ki követheti Mesterét,

drágább az, mint sok kis veréb?

Ne restellj hát ezért te  sem

az Úrban bízni csendesen!’’

És ezzel elröpültek, el...

,,Engem mért nyomna még teher?

Mit most tanultam, mondom azt:

rávetem minden gondomat,

hisz’ Ő Atyám; Atyám pedig

rólam el nem feledkezik!’’

             ford.: Podmaniczky Pálné

Református énekek

Református énekek

65. A Sionnak hegyén, Úr Isten

Hálaadás lelki-testi jókért (Aratási ének)
Bourgeois L., Strasbourg, 1545

1. A Sionnak hegyén, Úr Isten, Tied a dicséret, Fogadást tesznek néked itten, Tisztelvén tégedet, Mert kérésüket a híveknek Meghallod kegyesen, Azért tehozzád az emberek Jönnek minde-nünnen.
2. Rajtam a bűn elhatalmazék, Terhelvén engemet, :/: De nagy volta kegyességednek Eltörli vétkünket. Boldog, akit te elválasztál, Fogadván házadba, Hogy előtted nagy buzgósággal Járjon tornácodba. 
3. Javaival a te házadnak Megelégíttetünk, :/: Szép dolgain te templomodnak Gyönyörködik szívünk. A te csuda igazságodból Megfelelsz minekünk, Hallgass meg, Isten, velünk tégy jól, Ó, mi segedelmünk! 
4. Tengeri habok nagy zúgását Te megcsendesíted, :/: A pogány nép zúgolódását Ottan elenyészted. Nagy félelmükben elbágyadnak Mindenek e földön, Nagy voltán a te csudáidnak, Miknek számuk nincsen. 
5. Megkoronázod az esztendőt Nagy sok javaiddal, :/: Lábaid nyoma kövérséget Csepegtet nagy zsírral. Lakóhelyei a pusztáknak Folynak kövérséggel, Hegyek és halmok vigadoznak Nagy bő termésekkel. 
6. A szép sík mezők ékeskednek Sok baromcsordákkal; :/: Villognak a szép szántóföldek Sűrű gabonákkal. A hegyoldalak, mezőföldek Szép búzanövéssel, Örvendeznek és énekelnek Nagy gyönyörűséggel. 
Béza T., 1519–1605

66. Örvendj, egész föld, az Istennek

Hálaének Isten csodálatos szabadításáért
Bourgeois L., Strasbourg, 1545

1. Örvendj, egész föld, az Istennek, És énekelj szép zengéssel! Nagy dicsőségét szent nevének Mindenek dicsérjék széjjel. Mondjátok ezt az Úr Istennek: Csudálatosak dolgaid, Erősséged nagy, hozzád esnek Hízelkedvén ellenségid.
2. A te isteni felségedet E földön mindenek áldják, És dicsőséges szent nevedet Énekléssel magasztalják. Jertek, és ezt jól meglássátok, Minden jól ide figyelmezz: Istennek mily csudálatosak Dolgai az emberekhez. 
3. Áldjátok a mi Istenünket, E földön minden emberek, Dicsérjétek az ő szent nevét Nagy zengéssel, minden népek. Mert életünket ő megadá Az ő nagy kegyességéből, Lábainkat meggyámolítá, Oltalmazván eleséstől. 
4. Mi fejünkre népet ültetél, Mint a barmok, terhelteténk; Nagy árvizeket ránk eresztél, Sebes tűzön általmenénk. De te kihoztál, Uram, minket, Megenyhítél, megnyúgotál, Templomodban azért tégedet Dicsérlek szép áldozattal. 
5. Jertek, halljátok, hadd beszéljem Tinéktek, istenfélőknek, Amiket Isten tett énvélem, Mily kegyesen tett lelkemnek! Hogy szájammal hozzá kiálték, Ottan meghallgata engem, Azért beszédével nyelvemnek Mindenkor őtet dicsérem. 
Béza T., 1519–1605

67. Úr Isten, áldj meg jóvoltodból

Isten a népek Ura
Bourgeois L., Strasbourg, 1545

1. Úr Isten, áldj meg jóvoltodból És kegyesen fordulj hozzánk, Oltalmazz meg minden gonosztól, Szent színedet fordítsd reánk, Hogy e földön minden Megismerje szépen A te utadat, És a pogány népek Téged tiszteljenek, Megtartójukat.
2. És akkoron dicsérnek téged, Dicsérnek téged a népek, :/: Nagy tisztességet tesznek néked. A pogányok is örülnek, Midőn mindeneket :/: És a pogány népet Szent igazsággal Bírod és ítéled És jóra vezérled Nagy hatalmaddal. 
3. Dicsérjen téged minden nemzet, Úr Isten, téged dicsérjen! :/: A föld teremjen bő gyümölcsöt, Áldjon meg minket az Isten! Adja szent malasztját, :/: Nyújtsa áldomását, És ő felségét Félje és rettegje E föld kereksége, Mint ő Istenét. 
Béza T., 1519–1605

68. Hogyha felindul az Isten

Diadalének (A hugenották harci zsoltára)
Greiter M., Strasbourg, 1525 (1539) után

1. Hogyha felindul az Isten, Elkergettetnek szertelen Minden ő ellenségi. És elfutamodnak széjjel Ő haragos színe elől Minden ő gyűlölői. Úgy elűzetnek hirtelen, Mint a füst semmivé leszen, Elvész minden ő dolgok; Mint viasz olvad a tűztől, Úgy az ő kemény színétől El-vesznek a gonoszok.
2. De az igazak mindnyájan Örvendeznek nagy hívságban A kegyes Isten előtt; :/: És víg szívvel énekelnek, Hogy ő kevély ellenségek Megszégyenült, elveszett. Nagy örömmel az Istennek, :/: Énekeljetek nevének, Dicsérjétek, áldjátok; Ki puszta földeken megyen, Kinek neve erős Isten: Őtet magasztaljátok! 
3. Énekeljetek Istennek, Ki lakója az egeknek, Kiket teremtett régen. :/: Holott nagy hatalmával ül, Honnan szava úgy megdördül, Hogy zeng és harsog minden. Dicsérjétek nagy hatalmát, :/: Ki felséges méltóságát Izráelen láttatja! Kinek nagy erejét ott fönn, Az égen és a felhőkön Senki sem tagadhatja. 
Béza T., 1519–1605

Áldott szép napot kívánok! Kata

Napi áhítat

Ma Június 1. Szerda, Tünde napja van.

Atyának kiálthatjuk


Olvasmány: Róm 8,12–18

Miközben így szólítod meg: „Atyám!”, vizsgáld meg, hogy mennyire élsz gyermeki engedelmességben!
„Ezért, testvéreim, adósok vagyunk, de nem a testnek, hogy test szerint éljünk. 13Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok. 14Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. 15[Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atya!”] 16Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. 17Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk. Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk.”

Magyarázat:
„Abbá!” Ez valóban az a megszólítás, ahogyan abban az időben egy gyermek megszólította az édesapját, de azt nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy ez abból az időből származik, amikor a szülőtisztelet mást jelentett, mint ma...
Semmiképp sem a mai „fater”, „öreg” megszólításra kell gondolnunk, sokkal inkább arra, amivel a kisebbik tékozló fiú köszönt édesapjának: „Atyám!”
Nagyon gazdag, jelentőségteljes ez a kifejezés, amivel Jézus Krisztus óta megszólíthatjuk az Örökkévalót. Atyánkká lett Jézus Krisztus miatt. Nem béresek és nem szolgák vagyunk, hanem fiak. A fiú nem szolgál, hanem örömmel engedelmeskedik, mint aki tudja, hogy apja a legjobbat akarja neki, éppen ezért megbízhat benne. Akiket Isten Lelke vezérelhet, azok Isten fiai. Olyan jó lenne jobban bízni abban az Istenben, aki mindenét odaadta már értünk. A legnagyobb ajándékot, az ő Fiát (mindannyian meghalnánk bizonyos emberekért, de gyermekünket senkiért sem adnánk oda), és vele együtt annyi mindent ad. Higgyünk jobban benne, és higgyünk jobban neki, amikor kér valamit, mert senki sincs, aki jobbat akarna nekünk nála!

(Floch Gábor Barnabás)

Református énekek

60. Minket, Úr Isten, elhagyál

Imádság nehéz időkben
Bourgeois L., Genf, 1562

1. Minket, Úr Isten, elhagyál, És reánk megharagudtál, Tőled széjjel eloszlatánk, Térj kegyesen ismét hozzánk! Mind e földet megindítád, Nagy hatalmaddal megrontád, Építsd meg az ő nagy romlását, Mert romlás miatt alig állhat.
2. Népedet keményen tartád, És igen megsanyargatád; Minket mintegy csípős borral, Itatál keserű búval, De akik tégedet félnek, :/: A zászlót adád nékiek, Hogy fölemelnék igazságban, Bízván a te szent oltalmadban.
3. Légy minékünk segítségül, Őrizz meg ellenséginktül, Mert az emberi segítség Hiábavaló epedség. Az Isten által minekünk :/: Lészen erős győzedelmünk, És megszabadít ő bennünket, Megtapodja ellenségünket.
Béza T., 1519–1605

61. Kiáltásom halld meg, Isten!

Kiáltás Istenhez az idegenben
Genf, 1562

1. Kiáltásom halld meg, Isten! Vedd füledbe Az én könyörgésemet, Mert én szívem nagy ínségből, Meszsze földről Kiáltja Felségedet!
2. Végy fel engemet kőszálra, Magasságra, Hol bátorságom legyen, Mert te vagy én erős tornyom, Vigasságom Én ellenségim ellen!
3. Te hajlékodban lakásom Én kívánom És óhajtom szüntelen; Szárnyaidnak árnyékába Kívánkozva Vagyok jó reménységben.
4. Meghallgatsz fogadásomban Engem, Uram, Nyújtván kegyességedet. Örökségüket megadod, És megáldod, Akik félik nevedet.
5. És aztán vígan éneklek Szent nevednek Mostan és mindörökké, És amely fogadást tettem, Megfizetem Naponként őnékie.
Béza T., 1519–1605

62.Az én lelkem szép csendesen

Csendes bizodalom Istenben
Bourgeois L., Lyon, 1547

1. Az én lelkem szép csendesen Nyugszik csak az Úr Istenben, Mert csak ő az én idvességem. Ő nékem erős kőváram, Megtartóm és én oltalmam, Minden gonosztól megment engem.
2. Azért, szívem, reménységed Csak az Úr Istenben vessed, Élj csak az ő segedelmével! Ő nekem magas kőszálam, Oltalmam és erős bástyám, Hogy soha ne tántorodjam el.
3. Az Isten én idvességem, Erősségem, dicsőségem; Bízzatok azért csak őbenne! Előtte ti szíveteket, töltsétek ki lelketeket, Ő legyen lelkünk hiedelme!
4. Ne bízzatok erőszakban, Hamis ragadozástokban, Mulandó dolgon ne kapjatok! Ha sokasul ti kincsetek, Ahhoz ne bízzék szívetek, Mert nem állandó gazdagságtok.
5. Az Isten egy szót szólt egyszer, Melyet én hallottam kétszer: Hogy nagy ereje vagyon néki. A kegyesség, Uram, tied, És te nyilván megfizeted, Akinek dolga mint érdemli.
Béza T., 1519–1605

63. Isten, te vagy én Istenem

Vágyódás Isten és a szent hajlék után
Bourgeois L., Genf, 1551

1. Isten, te vagy én Istenem, Jó reggel kereslek tégedet, Hozzád óhajtván, elepedett Szomjúság miatt én lelkem. Én testem hozzád áhítozik, Szomjúságban elhalt szintén E puszta és száraz földön, Hol semmi víz nem találtatik.
2. Mert látni igen kívánja A te nagy erős dicsőséged, És isteni tiszteletedet A te dicső templomodba’. Mert nekem kedvesb életemnél A te nagy kegyelmességed, Melyért én ajakim téged Dicsérjenek szép énekléssel.
3. Magasztallak én tégedet Életemnek minden rendiben, Én kezeimet fölemelvén Áldom te dicső nevedet. Örül, mintha drága étkekkel Jóllakott volna én szívem; Szent Fölségedet dicsérem, Éneklek rólad nagy örömmel.
4. Rólad el nem felejtkezem, Még ágyamban is emlegetlek, És midőn reggel én fölkelek, Csak terólad emlékezem. Mert te énvelem sokszor jól től, És megszabadítál engem, Azért most is én életem Szárnyaid árnyékában örül.
Béza T., 1519–1605