2016. május 29., vasárnap

Református énekek

44. Hallottuk, Isten, füleinkkel
Ne taszíts el örökre!
Bourgeois L., Genf, 1551

1.
 Hallottuk, Isten, füleinkkel, Amit régenten cselekedtél, Nékünk atyáink mon-dották, Kik nagy dolgaidat látták; A pogány népet kezeddel Elvesztéd, földét elpusztítád; Néped más helyre vitted el, Holott ismét megszaporítád.
2.
 Mert nem ő fegyverük által lett, Hogy ők megülték e jó földet; Nem az ő kezük, sem karjuk Volt nekik szabadítójuk, De te orcád tekintése És a te karod és jobb kezed őket így megsegítette, Mert őhozzájuk volt jó kedved. 
3.
 Úr Isten, te vagy én királyom És az én teljes vigasságom! Jákóbnak küldd segedelmed, Amint régenten mívelted. Általad ellenséginket Megökleldezzük és megrontjuk, És a mi gyűlölőinket A te nevedben letapodjuk. 
4.
 Mert én nem bízom kézívemben, Sem az én éles fegyveremben; Az engem meg nem szabadít, Ha az ellenség megszorít, De te tartasz meg bennünket Minden mi ellenségünk ellen, És a mi kergetőinket Elveszted, és ejted szégyenben. 
5.
 Azért az Istent magasztaljuk, És szent nevét örökké áldjuk; Mindennap dicsérvén őtet, Hirdessük nagy kegyességét! De minket te megvetettél, És juttattál nagy szégyenségben, A hadba velünk nem jövél, Hogy megtartottál volna épen. 
6.
 De mi teéretted naponkint, Üldöztetünk e világ szerint; Miként az ártatlan juhok, Kik a mészárszékre valók. Kelj fel azért, mit aluszol? És álmodból már serkenjél föl, Támadj föl, és hatalmadból Ments ki minket e nagy ínségből!
Béza T., 1519–1605

45. Egy szép dolgot hoz elő az én szívem
Az Isten Felkentjének menyegzője (dicsősége)
Bourgeois L., Genf, 1551

1.
 Egy szép dolgot hoz elő az én szívem, A dicső királyról lesz éneklésem, Kit nyelvem dicsér nagy szép felszóval, Mint egy deák az írópennával. Sokkal szebb vagy te minden embereknél, Mindent felülmúlsz te szép termeteddel, Ajakidnak nagy ő kedvessége, Mert megáldott az Isten örökké.
2.
 Te kegyes, erős vitéz, készüljél fel, Vedd fegyvered és oldaladra kösd fel, Úgy, mint királyi ékességedet, Ez ékességben végy győzedelmet! A jó igazság vezérlje utadat, Jóság, kegyesség bírja járásodat, És a te karodnak erejével Nagy csudákat téssz, megládd szemeddel!
3.
 Mert hegyesek a te sebes nyilaid, Mit megéreznek minden ellenségid, Szívüket midőn általszegezed, És őket hatalmad alá veted. Ó, Úr Isten, a te királyi széked, Megmarad mindörökké dicsőséged; Pálcája a te királyságodnak: Pálcája bizony igazságodnak. 
4.
 Az igazságot te igen szereted, A hamisságot viszontag gyűlölöd, Azért az Isten mindenek felett Víg olajjal megkenett tégedet. A te nevedet mindenkor hirdetem, Nemzetségről nemzetségre beszélem: És minden maradéki ezeknek Mindörökké tégedet dicsérnek. 
Marot K., 1496–1544

46. Az Isten a mi reménységünk
Erős vár a mi Istenünk!
Bourgeois L., Genf, 1551

1.
 Az Isten a mi reménységünk, Midőn reánk tör ellenségünk, Minden háborúságinkban Megtart erős hatalmában. Azért a mi szívünk nem félne, Ha az egész föld megrendülne, És a hegyek a tengernek Közepibe bedűlnének.
2.
 Ha a tenger szörnyen zúgna is, Minden víz felzavarodnék is, És ha a sebes szélvésszel A hegyek hányatnak széjjel: A szép folyóvíz mindazáltal :/: Az ő szép tiszta folyásával Az Istennek szent városát, Megvigasztalná hajlékát: 
3.
 Mert közepén lakik az Isten, Azértan romlása nem lészen; Semmi ínségbe nem ejti, Az Isten jókor megmenti. A pogány népek dúlnak-fúlnak, :/: Nagy sok országok feltámadnak, De az ő haragos szava Mind e földet elolvasztja. 
4.
 De az Isten minden időben Mivelünk vagyon ínségünkben; Jákób Istene oltalmunk, A Zebaóth erős várunk! Jertek, lássátok e nagy Úrnak, :/: Csuda dolgait hatalmának, Ki mind e föld kerekségét, Elpusztítja ékességét! 
5.
 E földön széjjel nagy hadakat, Ő megcsendesít háborúkat, Ívet, kopjákat megrontat, Társzekereket felgyújtat, Így szólván: mindnyájan halljátok, :/: Hogy erős Istenetek vagyok, És hogy birodalmam vagyon Minden népen e világon! 
Marot K., 1496–1544

47. No, minden népek, Örvendezzetek
Isten a világ királya
Bourgeois L., Genf, 1551

1.
 No, minden népek, Örvendezzetek És tapsoljatok, Istent áldjátok Szép hangossággal És nagy felszóval, Mert az Úr Isten Nagy felségében Ő királysága És nagy országa Kiterjed meszsze, Ez egész földre.
2.
 Hatalmunkba vet Nagy sok népeket, És meghódoltat sok pogányokat Minékünk végre Ő nagy ereje. Minket ő felvett, Örökévé tett, Nékünk engedte Ő kegyessége Jákóbnak tisztét, Kit igen szeret. 
3.
 Íme, az Isten Szépen felmegyen Nagy vigasságban, Trombitaszókban; Urunk felmegyen Nagy dicsőségben. Énekeljetek Az Úr Istennek Zengő verseket, Szép énekeket, E nagy királynak, Mint mi Urunknak!
4.
 Őnéki minden Jól énekeljen! Mert minden népek Néki engednek. Királyi székben Ül nagy kegyesen. A fejedelmek Őhozzá gyűlnek, Mint Ábrahámnak Istenét, áldják, Alázatosan Néki szolgálván. 
Béza T., 1519–1605

48. Nagy az Úr méltóságában
Sion zarándokainak éneke
Genf, 1562

1.
 Nagy az Úr méltóságában, Az Isten szent városában, Holott lakozik dicsősége, És dicsértetik ő szent neve. A szent Sionnak hegyén, Annak északi szélén, E gyönyörűséges helyen, Holott helyheztetett szépen A nagy királynak városa, Melynek nincs e földön mása.
2.
 Mit megerősített Isten, :/: Hogy romlása ne lehessen. Nézünk itt te kegyességedre :/: Szent templomodnak közepette. Dicsőséges szent neved Mind e földre kiterjed; Ekképp a te dicséreted :/: Nagy messzire kiterjeszted; Jobbod teljes igazsággal, Mindenben irgalmassággal. 
3.
 Örül a Sionnak hegyi :/: És a Judának leányi, Te igaz ítéleteiden :/: Szíve szerint örvendez minden. A Siont járjátok meg, Tornyait lássátok meg, Nézzétek meg ő bástyáit, :/: Szépen épített házait, Hogy ezt megbeszélhessétek A jövendő nemzedéknek. 
Béza T., 1519–1605

49. Hallgassátok meg, minden nemzetek

A gazdagságban bízni balgaság
Genf, 1562

1.
 Hallgassátok meg, minden nemzetek, E föld lakói, jól figyeljetek, Köznépek és a főrenden valók, Minden szegények és a gazdagok! Az én szájam szól nagy bölcses-séget, És elmém gondol jó értelmeket; E példára magam is figyelmezek, Hegedűszóban szép mesét jelentek.
2.
 Mit félnék én a gonosz időben, Hogy nyomorgatóm engem elejtsen, Ha ellenségem mind azon vagyon, Hogy engemet láb alá tapodjon? Némelyek igen bíznak pénzükben, És dicsekednek az ő kincsükben; De senki meg nem váltja atyjafiát, Nem adhatja meg Istennél váltságát. 
3.
 Mert drága a léleknek váltsága, Életét senki meg nem válthatja, Hogy a halált ő elkerülhesse, És a sírba menni ne kellene. Mert látja, hogy sem bolond, sem eszes, A halál ellen nincsen mentséges, És holtuk után minden gazdagságuk, Más emberre száll az ő sok jószáguk. 
4.
 Ez őnékiek fő gondolatjuk, Hogy mindörökké tartson szép házuk, Hogy el ne fogyjon az ő nemzetük, És megmaradjon örökké nevük. Mert noha vagyon pénzük és tisztük, De nem sokáig tartnak mindezek, Mert végre minden jóktól elszakadnak, Mint oktalan állatok, ők meghalnak. 
5.
 Mert oda lészen minden ő dolguk, A koporsó lészen ő hajlékuk, De a haláltól engem az Isten Megment, és hozzá vészen kegyesen. Annak okáért azzal ne gondolj, Hogy némely ember igen gazdagul, Mert minden kincset másoknak kell hagyni, A dicsőségtől meg kell néki válni. 
Béza T., 1519–1605



2016. május 28., szombat

Áldott szép napot kívánok!Kata



Napi áhítat

Ma Május 28. Szombat, Emil, Csanád napja van.


Milyen a hozzáállásod Jézushoz?


Olvasmány: 1Jn 2,22–25
Jézus Isten, a hozzáállásomtól függetlenül. Ezért fontos életemmel és szavaimmal annak vallani őt, aki!
„Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, mert tagadja az Atyát és a Fiút. 23[Aki tagadja a Fiút, azé nem lehet az Atya sem. Aki vallja a Fiút, azé az Atya is.] 24Amit tehát ti kezdettől fogva hallottatok, az maradjon meg bennetek! Ha megmarad bennetek az, amit kezdettől fogva hallottatok, akkor megmaradtok ti is a Fiúban és az Atyában. 25Az az ígéret pedig, amelyet ő maga ígért nekünk, az örök élet.”

Magyarázat:
Amint azt a héten láttuk, az Úr Jézus istensége nem függ a mi hitünktől, a mi hozzáállásunktól. Ő Isten, és az marad, bárhogy is viszonyulunk hozzá. A mi lelkünk üdvössége függ Istenhez való hozzáállásunktól.
Ahogy már említettük, voltak, akik nem vallották Jézust testben megjelent Istennek. Ezért mondja János, hogy nem lehet a Fiú személyét az Atyától elválasztani. Ugyanis az Atya a Fiúban jelent meg, jelentette ki magát. Az Úr Jézus Fülöpnek így fogalmaz: „Aki engem látott, látta az Atyát.” (Jn 14,9)
Számunkra ez nemcsak azt jelenti, hogy értelmünkkel és szánkkal valljuk, hogy az Úr Jézus Isten. Egész életünknek erről kell tanúskodnia, ugyanis, ő Isten lévén az egyetlen reális igazodási pontja életünknek. Fordított értelemben is igaz az ige: ha életemmel tagadom, hogy ő Úr, és nem rendelem alá magam neki, szóbeli hitvallásom üres frázissá silányul. Mi több, magamat is becsapom, mert miközben Istenről beszélek, nincs közöm hozzá! Akinek pedig itt nincs köze hozzá, egy örökkévalóságon át távol lesz tőle! Az Úr nem ezt akarja. Ma még nyitva az út az Atyához! Hivatásunk nem kevesebb, mint életünkkel és szavainkkal megvallani Jézust!

(Vékás Benjámin)

József Attila Versei

URAM!

Nagy bánatomnak égő csipkebokrán,
Ó én Uram, hogy megjelentél nékem,
Tán már nem is bús fájdalmam lobog,
Te tündökölsz e fonnyadt büszkeségen.
Átlátsz, tudom, a bűnök cifra gyolcsán,
Erény rongyán, bátorság mentebőrén,
Mégis mindent levetkezem, Uram,
S elődbe küldöm lelkem szűzi pőrén.
Dús életemnek ifju vára omlott
Mohos magánnyá szépült és ma benne
Csak csipkebokrok nőnek, ó pedig
Egy lánynak csókja mind liliom lenne.
Uram, ki küldtél büszke vár urának,
Engedd, már lelkem riadót ne fujjon.
Szelíd  remeteként az öregek
Szűk szíve odvas odujába bujjon.
1923. júl. 28.

A BŰN

Zord bűnös vagyok, azt hiszem,
  de jól érzem magam.
Csak az zavar e semmiben,
  mért nincs bűnöm, ha van.
Hogy bűnös vagyok, nem vitás.
  De bármit gondolok,
az én bűnöm valami más.
  Tán együgyű dolog.
Mint fösvény eltünt aranyát,
  e bűnt keresem én;
elhagytam érte egy anyát,
  bár szivem nem kemény.
És meg is lelem egy napon
  az erény hősein;
s hogy gyónjak, kávézni hivom
  meg ismerőseim.
Elmondom: Öltem. Nem tudom
  kit, talán az apám -
elnéztem, amint vére folyt
  egy alvadt éjszakán.
Késsel szúrtam. Nem szinezem,
  hisz emberek vagyunk
s mint megdöföttek, hirtelen
  majd mi is lerogyunk.
Elmondom. S várom (várni kell),
  ki fut, hogy dolga van;
megnézem, ki tünődik el;
  ki retteg boldogan.
És észreveszek valakit,
  ki szemmel, melegen
jelez, csak ennyit: Vannak itt
  s te nem vagy idegen...
Ám lehet, bűnöm gyermekes
  és együgyű nagyon.
Akkor a világ kicsi lesz
  s én játszani hagyom.
Én istent nem hiszek s ha van,
  ne fáradjon velem;
majd én föloldozom magam;
  ki él, segít nekem.
1935. aug.

(AZ ISTEN ITT ÁLLT A HÁTAM MÖGÖTT...)

Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot
..............................................
..............................................
Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.
Ugy segitett, hogy nem segithetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Ugy van velem, hogy itt hagyott magamra.
Gyönge a testem: óvja félelem!
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hűség van jelen
az üres űrben tántorgó világon.
1937. szept.-okt.

BAÁL

Vén Baál, te kapzsi, gyáva, rút gyászisten,
Fösvény aranykorcs, véres dalbakó!
Nem látsz elődbe csúszni szolgahitben,
Könnypocsolyában - még szűztiszta hó
A lelkem - hát imádjon béres-hadja
Pénzedre szomjas embereknek,
Én nem leszek soha vértrónod rabja,
Legyen bár torlasz álomfellegeknek!
Nagy a hatalmad? hát én megvetem,
Nem áldozom föl néked életem,
Hiába görnyedsz ott bután, henyén,
Papod soha nem leszek, nem én!
Tömjénezzen neked a nyomorúság,
Énbennem ég a bátor háborúság,
Daloló uri gőggel elöllek,
Te arany, buta Baál, be gyülöllek!
Dübörögve ha zúg az erő a szivemben,
Akkor sunyi két szemed észrevesz engem,
Fölemelt fejemet, korbács a kezemben,
Akkor, akkor, végnapodat, nyomorult, buta Baál,
Nagy-erős örömökkel, ihajjal zengem!
Száz éhes kis papod papolhat -
Tőled s tőlük - soha én nem félek,
Vén Baál, de akkor megrabollak!
(Aludj, aludj, nagy álmot aludj,
Koldúsból szökkent árva lélek!)
1922. aug.-szept.

CSÖNDES ESTÉLI ZSOLTÁR

Ó, Uram, nem birom rímbe kovácsolni dicsőségedet.
Egyszerű ajakkal mondom zsoltáromat.
De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.
Tudom, hogy zöldel a fű, de nem értem minek zöldel, meg kinek zöldel.
Érzem, hogy szeretek, de nem tudom, kinek a száját fogja megégetni a szám.
Hallom, hogy fú a szél, de nem tudom, minek fú, mikor én szomorú vagyok.
De ne figyelmezz szavamra, ha nem tetszik Neked.
Csak egyszerűen, primitíven szeretném most Neked elmondani, hogy én
  is vagyok és itt vagyok és csodállak, de nem értelek.
Mert Neked nincs szükséged a mi csudálásunkra, meg zsoltárolásunkra.
Mert sértik füledet talán a zajos és örökös könyörgések.
Mert mást se tudunk, csak könyörögni, meg alázkodni, meg kérni.
Egyszerű rabszolgád vagyok, akit odaajándékozhatsz a Pokolnak is.
Határtalan a birodalmad és hatalmas vagy meg erős, meg örök.
Ó, Uram, ajándékozz meg csekélyke magammal engem.
De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.
1922. júl.-aug.

FOHÁSZKODÓ ÉNEK

A szívem ócska, istenes, remek
Szelence s rajta nem fogott a rozsda.
Nyitott tenyéren nyujtom a magosba
S a hajnalbíbor ércén megremeg.
Isten, ha vagy - és benned hinni kell
Kifosztott, földre vert bús jómagamnak -
Ha vagy és vélem terveid is vannak,
Ó, add, a csókját ifjan érjem el!
Akkor nem szólnék többé nagy Nevedről,
Csak öklöm ütné kétkedők hadát
S ha nem teszed meg, bárha szeretetből,
Marokkal összecíbálom haját,
Úgy hogy sikolt, mint süllyedő naszád
Bús kürtje távol barna part felé.
1922. jún. 10.

IMÁDSÁG MEGFÁRADTAKNAK

Alkotni vagyunk, nem dicsérni.
Gyerekeink sem azért vannak,
Hogy tiszteljenek bennünket
S mi, Atyánk, a te gyerekeid vagyunk.
Hiszünk az erő jószándokában.
Tudjuk, hogy kedveltek vagyunk előtted,
Akár az égben laksz, akár a tejben,
A nevetésben, sóban, vagy mibennünk.
Te is tudod, hogyha mi sírunk,
Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja,
Akkor szívünkben zuhatagok vannak,
De erősebbek vagyunk gyönge életünknél,
Mert a fűszálak sose csorbulnak ki,
Csak a kardok, tornyok és ölő igék,
Most mégis, megfáradván,
Dicséreteddel keresünk új erőt
S enmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván:
Szabadits meg a gonosztól.
          Akarom.
1924 nyara

ISTEN

Hogyha golyóznak a gyerekek,
az isten köztük ott ténfereg.
S ha egy a szemét nagyra nyitja,
golyóját ő lyukba gurítja.
Ő sohase gondol magára,
de nagyon ügyel a világra.
A lányokat ő csinosítja,
friss széllel arcuk pirosítja.
Ő vigyáz a tiszta cipőre,
az utcán is kitér előre.
Nem tolakszik és nem verekszik,
ha alszunk, csöndesen lefekszik.
Gondolatban tán nem is hittem.
De mikor egy nagy zsákot vittem
s ledobván, ráültem a zsákra,
a testem akkor is őt látta.
Most már tudom őt mindenképpen,
minden dolgában tetten értem.
S tudom is, miért szeret engem -
tetten értem az én szívemben.
1928/1934

ISTEN

Én az Istenem úgy szeretem,
Hogy a szívemet földbe vetem,
Megérik, akkor learatom,
Fölösét pedig másnak adom.
Meg is köszöni, akárki az,
Akárha huncut, akár igaz,
Ha mindörökre, ha csak percre,
De az Isten fölébred benne.
Ha lány az, hozzákomolyodva
Rongyos kabátom megfoltozza,
Hogyha meg ember, csak megállít,
Ki is kisér az ajtajáig.
Ha éppen főzik az ebédet,
Ottan marasztnak várt vendégnek
S ahol az asszony sose hamis,
Meghínak ott még máskorra is.
Aztán csak amikor dolgoznak,
Rólam is el-elgondolkoznak.
S hogy munkaközben megpihennek,
Erejét érzik a szivemnek.
Nem csinálnak egymás közt mozit,
Bennük már Isten álmodozik,
Álmodik tágas, erős égről,
Kicsiny fiának nagy szivéről.
1925. máj.

Johann Sebastian Bach
Ébredjetek, szólít a hang

Dicsőséged énekelje
az emberek, angyalok nyelve
és hárfa zengje, cimbalom.
Tizenkét szem gyöngyből vannak
várkapuid; minden angyalnak
trónodnál társai vagyunk.
Nem látott szem soha,
nem hallott fül soha
ily örömöt:
Örülni jó,
io, io,
mindig in dulci Jubilo.

KIÁLTUNK ISTENHEZ

Isten!
Kiáltunk hozzád:
Légy a mi érző, meleg bőrünk,
Mert megnyúztak bennünket,
A fájdalomtól már semmit se látunk
És hiába, hiába tapogatózunk,
Nem érezzük meg a dolgokat,
Csak azt, hogy irtózatosan fájnak.
Mi haszna, ha tudjuk, de nem látjuk,
Hogy belőlünk lobbannak ki tavasszal a rügyek,
Hogy fáradságnál hősebb a karunk
S agyunk robbantóbb minden dinamitnál.
Szavunk gyapjúja megpörkölődik
És keserű füstként hordozza a szél,
Mert nem takarózik senki sem bele.
Mindenkiből kicsurog a lelkünk,
Mint rozsdalyukasztotta kannákból a tej.
Szeretetünkkel sajttá ojtjuk mégis,
Hogy legalább a fiaké legyen,
Mert most leaggathadd magadról a csillagokat,
Itt a garasok fénye maradandóbb.
S nem fogad az asztalához senki,
Hegyek barlangos gyökereit rágjuk,
Az égen sem nap - aranytallér ragyog,
A mezőkön kutyatej sem érik.
Ó, légy a mi érző, meleg bőrünk,
Hogy a fájás leperegjen rólunk,
Mint a ludak tolláról a víz,
Hogy végre egyszer megfaraghassuk már
A márványszobrot és a deszkalócát -
Nem akarjuk, hogy holnapra maradjon
S a vizeken már delelnek a felhők,
Eztán már az árnyak sokasodnak,
Dologvégzetlen kell, hogy hazatérjünk,
Meghálni lecsukódó szemeid alá.
1923. dec. 15.

LÁZADÓ KRISZTUS

"- Ó Uramisten, ne légy Te a Jóság!
Ne légy más, mint az Igazságos Úr.
Több kalászt adj, de azért el ne vedd a
Rózsát.
Vagy ne maradj vén Kozmosz-palotádba,
Gyere ki, nézd meg - szolgád mit csinál?
Ronggyá nem mosná élet-subád ember
Átka.
S Neked könnyű vón a tövist letörni.
Tanulhatnál még tőlem is, Uram -
Én töröm s nem lesz vacsorám, csak - föld: egy
Ölnyi.
A telked azért mégis tisztitom csak.
És már egy nagy, sajgó gerinc vagyok -
Sokat görnyedtem, ne kivánd, hogy eztán
Rontsak.
Azért ameddig csak birom, csinálom,
Bár kezemen csalánmart hólyag ül.
S ha vihar jönne, mint a korhadó fa,
Állom.
De add kölcsönbe legalább subádat:
Téged nem ér el átok és eső,
Szép úr-kastélyod van és nagyon gyors a
Lábad.
Ugysem fizetsz meg munkámért eléggé -
Testemnek ágyam is hideg, a Föld
S aranyszavad átváltozott rossz, kongó
Érccé.
S munkámban, Uram, érek annyit, mint Te
Nagy passziódban; és a lelkem is
Részed lesz nemsokára s a legszebb fényt
Hintve:
A szemed lesz, hogy mindent láss meg itten.
Bizony mondom, még nincsen is szemed,
Most nem látsz. Lennél immár igazságos,
Isten!"
Fáradt baromként reszket lelke, teste,
Félmunkát végző társak röhögik
S feszül, mert tudja - reá korábban jön
Este.
Nagy, roskadt lelke igéket emel még
S kilógatja fakult, sápadt szivét,
Mint akasztott ember szederjes, szürke
Nyelvét.
1923. ápr. 29.

LÁZADÓ SZENTEK

Ülök én újfent dögrovást a porban.
De gonoszok csontjából őrölt porban.
Uram, én is keresztelek újra.
De fejemet oda nem adom újra.
Én nem áldozom föl többé Izsákot.
Inkább magam, de soha Izsákot.
Szólok, hiába, Szodoma rám se hallgat.
Szólok, de annak, aki majd meghallgat.
Menyország kulcsát én a földre ejtem.
Vén szivemet is a földre ejtem.
Csak bennem legyen gonoszság helyettük.
Engem büntess meg tűzön őhelyettük.
Csak a szegények jutnak a pokolra.
Én nem vigyázok többet a pokolra.
Gyógyíthatót én meggyógyítok most is.
De halottakat nem keltek föl most is.
1924. jan. 28.

PAP A TEMPLOMBAN

Fejem forró, de büszke templom,
Nagy orgonája búgva zeng,
Sötét vér hull a kőre lent
Sötét oltárról, régi tempón.
Tömjének kába füstje leng
És nyöszörögve és sohajtón
Egy lélek sír a templomajtón
Bus éneket, istentelent.
Egy őrült festő rég-időbe
Arcképet festett - haja szőke -
Oltárképül a csonttemplomnak.
Előtte ott áll a Halál.
Nagy csönd lesz. És a vén, komor pap
Halkan, csudásan prédikál.
1922. okt.

Martin Luther
Erős vár a mi Istenünk

Erős vár a mi Istenünk,
Kemény vasunk és vértünk.
Inségben együtt van velünk,
Megvált és harcol értünk.
Kél az ősi rossz,
Bajvető gonosz,
Csel vad fegyvere,
Erőszak ővele,
A földön ő az első.
Önnön erőnk csak délibáb
És bizony esnénk esten.
De harcba küldte Egy Fiát
Értünk maga az Isten.
Kérded-é, ki az?
Jézus, az igaz.
Sok had, Egy a fő,
Nincs Isten más csak Ő,
Krisztus a Győzedelmes.
S ha földön ördög nyüzsgene
És elnyelni akarna,
Meg nem riadnánk - ellene
Győz hitünk diadalma.
A világi úr
Tombolhat vadul,
Semmit sem tehet,
Ő megítéltetett.
Megrendül egy szavunkra.
Él, áll az ige igazul,
Akárki vesse-hányja.
Táborainkra száll az Úr
Szent Lelke, adománya.
Jóhír, nő, család,
Jószág, test, világ
Veszhet, vihetik
Veszendő kincseik', -
Miénk marad az ország.

Mihail Codreanu
A Golgota követe

S egy este Jézus a szobámba lépett,
a nap leszállt titokban, kedvesen...
Nem volt velünk a házban senki sem...
Künn szőke tavasz ülte a vidéket.
Ő csengő hangon kezdte a beszédet -
Az emberek jók, sebbel ékesen
bár Golgotára vitték éhesen,
hogy jelét adja nagy szeretetének.
S azt mondta, békén gondoljunk Júdásra,
bár azért adta csókját árulásra,
hogy pénzét harminc ezüsttel növelje.
S a küszöbről, már távozóban, úgy
mondta: A kincs, mit rejt a szív s az elme,
ennyi - szeress, hogy megbocsátni tudj.

Johann Sebastian Bach
Ébredjetek, szólít a hang

Dicsőséged énekelje
az emberek, angyalok nyelve
és hárfa zengje, cimbalom.
Tizenkét szem gyöngyből vannak
várkapuid; minden angyalnak
trónodnál társai vagyunk.
Nem látott szem soha,
nem hallott fül soha
ily örömöt:
Örülni jó,
io, io,
mindig in dulci Jubilo.






Református énekek

40. Várván vártam a felséges Urat
A hit nemes harca
Bourgeois L., Genf, 1551

1.
 Várván vártam a felséges Urat, És íme, hozzám fordula, Kegyelmesen meghallgata, És rajtam megmutatá jó voltát. Kivőn a mély veremből, És a sáros fertőből, És én lábaimat Szép egyenes kőre Elfelhelyeztette, Vezérlvén utamat.
2.
 Ada én számba új énekeket Istenünk dicséretire, Hogy akik hallgatnak erre, Higgyék és féljék ő Istenüket. Boldog, aki az Úrban :/: Bízik, szemét elhajtván A kevély népektül, Kiknek minden dolgok :/: Hazugságra hajlók: Tőlük távol kerül. 
3.
 Csudatételidnek sok ő száma, És nagy bölcs gondolatidnak, Hozzánk való jóvoltodnak Sokságát senki meg nem mondhatja. Ha elkezdem számlálni, :/: Nem tudom kimondani, Mert te nem kívántad A sok áldozatot, :/: De hogy fogadjak szót, Fülemet alkottad. 
4.
 Égő áldozat nincsen kedvedben, A bűnért valók sem kellők. Akkor mondom: ím, eljövök, Rólam írás van a törvénykönyvben: Hogy akaratod tegyem, :/: Én kegyelmes Istenem! A te törvényedben Gyönyörködik lelkem :/: És örvendez szívem A te szent igédben. 
5.
 Már tebenned mind örvendezzenek, Akik keresnek tégedet, Kívánják idvességedet, Mondván: dicsőség légyen Istennek! Noha én szegény vagyok, :/: És én szükségim nagyok, De rám gondot visel Az Úr, én megtartóm, :/: Jövel, szabadítóm, Úr Isten, ne késsél! 
Béza T., 1519–1605
41. Boldog, aki a nyavalyást híven
Hűtelen barátok ellen
Bourgeois L., Genf, 1551

1.
 Boldog, aki a nyavalyást híven Szánja ínségében, Mert szükségében őtet ismétlen Megmenti az Isten, Megtartja éltét, és ez országba' Lesz jó állapotja, Ellenséginek kívánságába, Nem adja markába.
2.
 Fájdalmában az Isten megtartja, Szépen felgyógyítja; Betegágyát fordítja örömre, És jó egészségre. Azért így szólok neked, Istenem: Kegyelmezz meg nekem! Gyógyítsd meg, Uram, én betegségem, Mert igen vétkeztem. 
3.
 Tisztaságomban engem megtartasz, És megszabadítasz, És szemeid eleibe állatsz, Örökké el nem hagysz. Áldott légy, Izráelnek Istene, Most és mindörökké! Szent neved dicsértessék mindenben, Ámen és úgy légyen!
Béza T., 1519–1605

42. Mint a szép, híves patakra
Óhajtozás Isten után
Bourgeois L., Genf, 1551

1.
 Mint a szép, híves patakra A szar-vas kí-ván-kozik, Lelkem úgy óhajt Uramra, És hozzá fohászkodik, Tehozzád, én Istenem, Szomjúhozik én lelkem, Vajon színed eleiben Mikor jutok, élő Isten?
2.
 Könnyhullatásim énnékem Kenyerem éjjel-nappal, :/: Midőn azt kérdik éntőlem: Hol Istened, kit vártál? Ezen lelkem kiontom, És házadat óhajtom, Hol a hívek seregében Örvendek szép éneklésben.
3.
 Én lelkem, mire csüggedsz el? Mit kesergesz ennyire? :/: Bízzál Istenben, nem hágy el, Kiben örvendek végre, Midőn hozzám orcáját, Nyújtja szabadítását; Ó, én kegyelmes Istenem, Mely igen kesereg lelkem!
4.
 Sebessége árvizednek, És a nagy zúgó habok :/: Énrajtam összeütköznek, Mégis hozzád óhajtok; Mert úgy megtartasz nappal, Hogy éjjel vigassággal Dicséreteket éneklek Néked, erős őrizőmnek. 
5.
 Mondván: Isten, én kőszálam, Mire felejtesz így el? :/: Ellenségim vannak rajtam, Gyászban járok veszéllyel. Mert az ő hamis nyelvek Csontjaimban megsértnek, Mert így bosszantnak ellened: Lássuk, hol vagyon Istened? 
6.
 Én lelkem, mire csüggedsz el: Mit kesergesz ennyire? :/: Bízzál Istenben s nem hágy el, Kiben örvendek végre. Ki nekem szemlátomást Nyújt kedves szabadulást, Nyilván megmutatja nekem, Hogy csak ő az én Istenem. 
Béza T., 1519–1605

43. Ítélj meg engemet, Úr Isten

(Folytatás)
Bourgeois L., Lyon, 1547

1.
 Ítélj meg engemet, Úr Isten, És fogadd fel én ügyemet E kegyetlen nemzetség ellen! A hamis embernek kezében Ne bocsáss, Uram, engemet, Tartsd meg én fejemet!
2.
 Uram, engem miért hagyál el? Lám, te vagy én erősségem! Miért járok keserűséggel? Minden örömöm távozék el, Mert nyomorgat ellenségem És sanyargat engem. 
3.
 Igazságodat add értenem, Világosságod küldd alá, Mely megvilágosítson engem! Szent hegyedre légyen vezérem; Bémenésem igazgassa A te hajlékodba! 
4.
 Isten oltárához bemégyek Az én Uram eleiben, Aki öröme én szívemnek. Hegedűvel neked éneklek, És hálát adok szüntelen Tenéked, Úr Isten. 
5.
 Miért vagy szomorú, én lelkem? Mit kesergesz ily szertelen? Bízzál az Istenben, mert hiszem, Hogy őtet én még dicsőítem, Midőn híven megment engem Megváltó Istenem. 




2016. május 27., péntek

Áldott szép napot kívánok! Kata



Napi áhítat

A legnagyobb név


Olvasmány: Fil 2,5–11

A győzelem előzménye az önmegtagadás.
„Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: 6mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, 7hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; 8megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. 9[Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb], 10hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; 11és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.”

Magyarázat:
A Krisztus-himnusz záróakkordjaként az Úr Jézust látjuk felmagasztalva. Kötőszóval kezdődik igénk: Ezért. Miért is? Mivel Krisztus megalázkodott, szolgált, engedelmes volt a csúfos kereszthalálig, Isten felmagasztalta őt,  a legnagyobb nevet adta neki. Számunkra is  szól ma az ige: sokan szeretnék azt, hogy Isten emelje, felmagasztalja őket a megaláztatás, szenvedés, önmegtagadás vállalása nélkül. Pedig a dicsőséghez a halálon (az óember halálán) keresztül vezet az út. Nem népszerű ez az evangélium. Itt nem földi dicsőségről, hanem mennyei, kimondhatatlan dicsőségről beszélünk. Ezért kedves testvérem, ha itt talán hited miatt megaláztatásban van részed, bátorítson a tudat, Krisztus is ezt az utat járta. Ahogyan az Úr Jézusnak adatott a dicsőség, nekünk sem kell könyökölni, magunkat előtérbe helyezni. Istennek gondja lesz rá, hogy gyermekeit a megfelelő helyen és időben értékeljék. Hadd jegyezzük meg azonban, hogy az Úr Jézus státusza egyedi, ilyen hódolatra csak ő méltó.
 Meggyőződve arról, hogy Jézus az urak Ura, mi sem tehetünk mást, mint hogy megalázkodunk előtte, meghajlunk a legnagyobb név előtt, hogy az utolsó napon ne kényszerű legyen meghajlásunk!

(Vékás Benjámin)


Forrás: napiahitat@baptist.hu

Igéskép