NAPI ÁHÍTAT
Ma 2015 szeptember 4. péntek, Rozália napja van.
Legyetek telve Lélekkel
Olvasmány: Ef 5,18–21
Megtelni Isten Lelkével, aki csupa szeretet, csupa igazság,
csupa öröm, csupa békesség, csupa bölcsesség: az maga a menny.
18 ,Ne részegeskedjetek, mert a borral léhaság jár együtt, hanem teljetek meg Lélekkel,
19 ,mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki
énekeket; énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak,
20 ,és adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor
mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.
21 ,Engedelmeskedjetek
egymásnak, Krisztus félelmében.
Magyarázat:
Megtelni Lélekkel azt jelenti, hogy belekerül a lelki szervezetünkbe az a hajtóanyag, ami nélkül semmit sem tudunk cselekedni, ami Isten előtt értékes lenne. Gyakran a gyülekezetek olyanok, mint egy autószalon. Gyönyörű autók, legkorszerűbb technikák, ámulatba ejtő adatok a prospektusokban, de nem működnek. Nincs bennük üzemanyag. Jóistenünk nem ilyennek alkotta meg a gyülekezeteket. Nem dísztárgyakhoz hasonlítja az Úr Jézus sem a tanítványokat, hanem lámpáshoz, sóhoz, hegyen épült városhoz. Büszkék vagyunk gyülekezeteinkre, hogy milyen kitűnő képességű emberekkel vannak tele? De működnek-e a testvérek? Működünk-e mint gyülekezet? Isten időnként megszégyenít, hogy egyszerű, fiatal hívőkkel milyen dolgokat visz véghez. Annyi mindennel megtelhetünk, ami kísértés. Annyi mindent tehetünk, ami megnyugtathat, hogy mégsem vagyunk tétlenek. De valóban azt tesszük, amit Isten kér, vagy saját szórakozásunkat, hobbinkat valósítjuk meg? Nagyon el kellene kezdenie a gyülekezeteknek imádkozni, hogy meglássák Isten Szentlelkének vezetését. Egyénileg is minden hívőnek tusakodnia kell, hogy világosan tudja, mire indítja Isten. Kérd Isten áldott Szentlelkét, hogy segítsen! /MZs/

E világnak nagy porából
Ma is ránk ragadt sok szenny,
Önmagától megtisztulni
A mi lelkünk képtelen.
Kérünk hát, nagy Istenünk,
Mossad meg a mi szívünk
Szent Fiad kifolyt vérében:
Ékesíts érdemével.
(Csopják Attila: Este)
(Marton Zsolt)
Ma is ránk ragadt sok szenny,
Önmagától megtisztulni
A mi lelkünk képtelen.
Kérünk hát, nagy Istenünk,
Mossad meg a mi szívünk
Szent Fiad kifolyt vérében:
Ékesíts érdemével.
(Csopják Attila: Este)
(Marton Zsolt)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése