Lecke fösvényeknek

I.

Ha lenne egykét millióm,

vagy kihúznák a sorsjegyem,

nem kéne nékem mondani,

hogy szívem, kezem jót tegyen!

Százezreket szétosztanék,

meg se kottyanna, hogy adok,

Maradhatna nékem még elég –

- De így? – hisz oly koldus vagyok!

Így szól a zsugori rossz szívem,

s a mellem zord, vad sarkvidék...

(S tudom: ha százszor-annyi van,

a százszor-annyi sem elég.”

S tudom, hogy nincs olyan kevés,

miből ne jutna másnak is,

mert csoda ez bár, de igaz:

hogy vezethet vakot „vak” is.

S egy fillér több, mint millió,

mit tévedésből ád kezed.

Legbőkezűbb adakozók

a bibliai özvegyek!

II.

Jaj, néked, te sopánkodó:

akárhogy is szorongatod,

Isten a bankóidba markol

s elvesz majd egy helyett hatot!

(Nemrég a fiam volt beteg,

én elestem, kezem törött,

egy új esernyőm elveszett,

s evickéltünk gond s baj között.)

Mert Isten tudja, hogy mi kell,

s nem hagy nálam fölösleget.

Nem adtam, hát elvette Ő,

s tán még kamatot is szedett!

III.

De jut, s marad is, ha muszáj.

Ó, én vak, önző, jég-eszem!

Hát nem jobb adni örömest,

előre, önként, szívesen!?

Időt, erőt, pénzt és ruhát,

vigasztalást és kenyeret!

- Jöjj, szállj szívembe isteni

lemondás, jóság, szeretet.

Hadd tékozoljak boldogan,

gyermek-nábobként könnyedén,

ne vigyen kényszer-lemondásra

gyógyszer, baleset, szenvedély.

Jobb adni másnak: így tudom:

szegényen is gazdag vagyok,

s láthatom, ahogy sok borús szem

hálás örömmel felragyog!

Bódás János

(Hozsannázó napok, II. 337)

\

Magamnak, másnak

Mikor Atyám házába vett:

tépett, tékozló gyermeket

s kegyelme fénnyel rámborult,

feledve lett a régi múlt.

Béke, öröm, hit és remény:

Őbenne gazdag lettem én.

Már tudtam adni másnak is

és nőtt a kincs és nem fogyott...

Sugarasan szálltak felém

simogató, szép mosolyok.

Én meg csak adtam szüntelen,

soha nem kérdve, mi marad...

De volt, de jött egy pillanat.

Megszólított egy régi hang:

Oly ismerős! Oly idegen!

Bízó szívemre árny borult

komoran, szürkén, hidegen:

„Ó, te szegény! Nap nap után

nézd, elsiet! Te meg csupán

másnak adod kincseidet?!

Valamit, mondd, mért nem veszel,

valamit el mért nem teszel

magadnak, magadnak, magadnak?!

Szégyen! Visszhangra lelt a hang.

Mint félrevert ijedt harang,

kongott-bomlott balga szívem:

Igen, igen! Ez kell! Igen!

Magamnak, magamnak, magamnak!

Ma egy mosolyt, holnap megint!

Letépni mind, virág ha int!

Szépségeket! Szeretetet!

Simogatást! Napsugarat!

- Másnak ha tán nem is marad -

Magamnak, magamnak, magamnak!

Miért lettem ilyen szegény?

Hát megint eltévedtem én?

Megint a régi rongyokon

akad meg könnyes, bús szemem,

úgy botorkálok betegen?

Felém nyúlnak aszott kezek,

s a lelkem kínban megremeg:

én – én már nem is segíthetek.

Magamnak nincsen... nem lehet!

Vagy adjam, ami megmaradt:

pár morzsalék... pár rongydarab...?

Fakó mosoly, tépett remény,

fogyó hit száraz kenyerén

ki lakik jól? keserű étek!

Mindegy! – Vegyétek és egyétek!

Hogy áradok! Hogy éledek!

Fény futja át a szívemet!

Fakó mosoly színnel telik,

remény ragyog, fényesedik.

hit zeng győzelmi éneket,

sugarat hint a szeretet!

Milyen gazdag vagyok megint!

A lelkem mindent szertehint,

mégis marad, el sohse fogy!

Nem kérdve: mint, nem kérdve: hogy’...

Hittel harangoz a szívem:

Igen! Igen! igen! igen!

Másoknak. Másoknak. Másoknak.

 Túrmezei Erzsébet (Hozsannázó napok, II. 327)

Dear God

So far today I have done all right.
I haven't gossiped.
I haven't lost my temper.
I haven't been greedy, grumpy,
nasty, selfish or overindulgent.

I am very thankful for that!

But in a few minutes, Lord, 
I am going to get out of this bed,
And from then on,
I'm probably going to need a lot more help.

Amen

Author Unknown

Az elég titka

Az elég több a soknál

a szépségből,

a tehetségből,

a sikerből,

a szeretetből,

az élet édes ízeiből.

Sokan szeretnék ezt a többet,

mert a sok nem elég,

mert a sok kevés,

mert az elég mértéke más

és más a lényege.

Neked sokad van már,

de nincs még eleged.

Én ismerem az elég titkát,

és megmutatom neked:

Mid van, amit nem kaptál volna?

Milyen végtelen sokat kaptál!

S mindaz megsokszorozódna,

ha érte szívből hálát adnál.

Tedd meg, ha teheted!

Akkor... kinyílik fölötted az ég,

fény hull szívednek minden zegzugába

és – ez elég.

  Füle Lajos (Vetés és aratás c. folyóiratból)