NAPI ÁHÍTAT
Ma 2015 szeptember 5. szombat, Viktor, Lőrinc napja van.
Olvasmány: Jel 2,8–11
Hűnek lenni Istenhez,
a lelkiismeretünkhöz, a házastársunkhoz, a hazánkhoz nem más, mint a legjobbat
adni nekik mindig.
8 ,„A szmirnai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az első és az utolsó, aki halott volt, és életre kelt:

9 ,Tudok nyomorúságodról, és szegénységedről,
pedig gazdag vagy, és azok káromlásáról, akik zsidóknak mondják magukat, pedig
nem azok, hanem a Sátán zsinagógája.
10 ,Ne félj attól,
amit el fogsz szenvedni. Íme, az ördög börtönbe fog vetni közületek némelyeket,
hogy próbát álljatok ki, és nyomorúságotok lesz tíz napig. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.
11 ,Akinek van füle, hallja meg, mit
mond a Lélek a gyülekezeteknek! Aki győz, annak nem árt a második halál.”
Magyarázat:
Hűség, állhatatosság nélkül semmit nem lehet elérni. Isten rendjében is nagy jelentősége van a hűségnek. „Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon.” (1Kor 4,2) Gyakran a hűséget összetévesztjük a hagyományok merev megtartásával. Ez inkább szűklátókörűség, mintsem az élő Isten dinamikus vezetésére való hallgatás. A Szentírás sok helyén olvasunk Isten hűségéről, hogy milyen szeretettel bánt népével, még akkor is, amikor eltértek tőle. Visszaszeretgette őket. Isten természete a hűség. Ebből adott az emberbe is. Jóllehet látjuk, hogy mennyire el tudjuk ezt is rontani, vagy más irányba vezetni. Már nem Isten felé használjuk, vagy a másik emberrel való kapcsolatunkban, hanem tárgyakhoz, állatokhoz, növényekhez kötődünk olyan szeretettel, amit csak Isten és a felebarátunk „érdemelne” meg. Maradjunk hűségesek Istenhez akkor is, ha nem marad más a korábbi életünkből! Árvizek, katasztrófák idején látjuk az emberek kétségbeesését. Egész életük munkája odaveszett, mondják sokat. Ez már csak ilyen. De az megmarad, mit Jézusért tettünk. Ezt ne csak valaki temetésén hirdessük, hanem ma is! /MZs/
A hűség útja tovább visz: Nyitott sír,
Mennybeszállt Krisztus, gazdag, szép igéret,
Lélek-tűz. Indít tanítvány-hívásra,
Míg beteljesült áldás lesz az élet.
(Bácsi Sándor: A hűség útján)
Jézusom el nem hagyom,
Mert ő éltét adta értem;
Ezért néki átadom
Hálás szívvel egész éltem.
Ő világít utamon,
Jézusom el nem hagyom.
(Chr. Keinmann
Baptista gyülekezeti énekeskönyv, 337)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése