MAGÁNY  

Csendes alkonykor, hajnalpirkadáskor,

Ha a lelkemmel egyedül vagyok,

Érzem: az élet néma börtönében

Élő emberek nem mindig rabok.

A magányosság csendes perceiben

Élő emberek mindig boldogok!

Nem jut el oda bűnök sötét éje

Világ zajától mentek, szabadok.

A messzeségből valaki lenéz rám.

Ha Rá gondolok, a szívem örül.

Kivel Isten van, az sohasem árva,

Bár világ romján álljon – egyedül!

 Kárász Izabella, 1943. Fényből Fényességet 248.

HÉTKÖZNAP  -  JÉZUSSAL

Nem híg romantikát,

nem múló hangulatot,

nem szalmaláng-tüzet -

     de azt kérem, Uram:

hűséggel, komolyan

járhassak mindig veled.

Hétköznapokon át

és súlyos terhek alatt

lépteim úgy vezesd:

     legyen fénylő jelem,

hittel vállalt jelen,

utam, sorsom: a kereszt.

Hordoztad válladon,

vállaltad vasszögeit

s a töviskoronát.

     S mert ott hullott a vér

énértem, bűnösért:

követlek mindenen át.

Húsvét titkát hiszem.

A véres, durva kereszt

tudom, nem vereség.

     Ha itt időm letelt

s magába zár a föld:

fölöttem nyílik az ég.

     Hétköznapokon át

és súlyos terhek alatt

bátran helytállni jó!

    Örök életünk van,

így munkánk az Úrban

sosem hiábavaló.

                                   Siklós József

Chosen Vessel

The Master was searching for a vessel to use;
On the shelf there were many which one would He choose?

"Take me, cried the gold one I'm shiny and bright,
I'm of great value and I do things just right.

My beauty and luster will outshine the rest
And for someone like you, Master, gold would be the best!"

The Master passed on with no word at all;
He looked at a silver urn, narrow and tall;

"I'll serve you, dear Master, I'll pour out your wine
And I'll be at your table whenever you dine,

My lines are so graceful, my carvings so true,
And my silver will always compliment you."

Unheeding the Master passed on to the brass,
It was wide mouthed and shallow, and polished like glass.

"Here! Here!" cried the vessel, I know I will do.
Place me on your table for all men to view."

"Look at me", called the goblet of crystal so clear.
"My transparency shows my contents so dear,

Though fragile am I,I will serve you with pride,
And I'm sure I'll be happy in your home to abide."

The Master came next to a vessel of wood,
Polished and carved, it solidly stood.

"You may use me, dear Master", the wooden bowl said.
"But I'd rather you used me for fruit, not for bread!"

Then the Master looked down and saw a vessel of clay,
Empty and broken it helplessly lay.

No hope had the vessel that the master might choose,
To cleanse and make whole, to fill and to use.

Ah! This is the vessel I've been hoping to find,
I will mend and use it and make it all mine.

I need not the vessel with pride of itself;
Nor the one who is narrow to sit on the shelf;

Nor the one who is big mouthed and shallow and loud;
Nor one who displays his contents so proud;

Nor the one who thinks he can do all things just right;
But this plain earthy vessel filled with my power and might

Then gently He lifted the vessel of clay.
Mended and cleansed it and filled it that day.

Spoke to it kindly "There's work you must do.
Just pour out to others as I pour into you."

Author Unknown

Aki vallást tesz rólam   

Aki vallást tesz rólam

helyén kimondott szóban,

bárki szemébe nézve,

mérlegre sose téve

helyzetet, kérdezőt:

Arról vallást teszek Én is

az Atya előtt.

Ám aki nem szégyell

ámítást, hazugságot,

gyáva megalkuvások

végnélküli sorát,

tagadást, káromlást, hintapolitikát,

- csak éppen engem szégyell

és engem hallgat agyon:

Atyám előtt a mennyben

azt Én is megtagadom.

Siklós József

EMBEREK JÉZUS NÉLKÜL

Vak utakon bolyongva járnak,

céltalanság kíséri őket.

Búfelejtő, nagy akarással

néha-néha összeverődnek

s szétrebbennek riadtan újra,

mennek tovább, jobbat keresvén...

Törj hát az élet kenyeréből

egy darabot számukra, testvér!

Vonja őket hiú reménység,

ott születik, s ott hal ki bennük.

Hajtja őket kegyetlen éhség:

szeretetre éhes a lelkük.

Vágyat esznek, és álmot isznak,

és meghalnak egy őszi estén.

Törj hát az élet kenyeréből

egy darabot számukra, testvér!

Az életed megáldott élet,

nem vagy pedig különb te náluk.

Mért hogy nekik rongyos a szívük,

és szennyes a lelki ruhájuk?

Nincs JÉZUSUK! Halld csak, a LÉLEK

zokogva sír mind, mind elestén...!

Törj hát az élet kenyeréből

egy darabot számukra, testvér!

Füle Lajos

Az ékes kapu árnyékában

Béna lábam magam alá húzva,

Fáradtan ültem az Ékes kapunál,

Reszkető kezem könyörgőn nyújtva

Nap mint nap csak egy pár fillér után.

Keserű falat a kolduskenyér!

Könnyel öntözött, száraz, sós darab.

Társtalan élet, hiányos fedél,

Ahol már csak a fájdalom arat.

Az Ékes árnyékában nincs öröm!

Ott csak jaj van. – Meghúzom magam.

Tépett rongyokba lassan öltözöm;

Minek sietni? Úgyis hasztalan...

Mindig várni, mindig elfogadni;

Koldusbatyuval mért élek? Minek?

Mindig csak kapni, mindig csak koldulni,

Nem adni soha semmit, senkinek...

... Akkor két halász megállt előttem.

Szegények, mint én, s majd oly kopottak.

Tekintetük megállt épp fölöttem:

Vajon ezek nekem mit adhatnak?

S szólt az egyikük: aranyam nincsen,

De amim van, azt mind odaadom.

Názáreti Jézus neve kincsem!

E név neked is erő s hatalom.

Kelj fel és járj! Szegény, beteg lélek,

E hely többé már nem otthonod! –

Béna lábamra ujjongva lépek:

Jézus neve előtt porba hullok!

Csodás öröm lett az osztályrészem.

Fényben élek, a Jézus fényében!

Jó volt sorsom szent kezébe tennem,

És hinni az Ő segítségében

Demeter Gyuláné

(A szolgálat útján c. kötetből)