keresztény versek

URAM

Uram, többet
Kérem a Lélek szent lángját?
Tisztítsd meg szívem hő vágyát, 
Tedd szentté lábam alatt a földet!

Utad enyém,
De ha még feltámad bennem,
Hogy jó lenne másfelé is mennem,
Te szent kardoddal tiltón állj elém!

Maradj közel,
Szeretett Ötvösmestere,
Míg lelkem ezüst tengere
Kiábrázolja Szent Arcod! Jövel!

Olyan leszek
Előtted majd, mint a rózsa,
Hibátlan! Szent virradóra
Új illatárral áldozom neked.


Amy Carmichael

Pecnyík Pál: Vár Atyánk!

Ma sok milliárdos - balgán - azt gondolja,
vígan élhet, hiszen van sok milliója.

Nem hajlik a szíve, jótékonykodásra,
vígan dőzsöl amíg, éhen hal sok társa!

Pedig csak sáfára annak, amit gyűjt itt,
semmit nem hozott be, ki sem vihet semmit!

Nem is gondol arra, míg fut a földön át,
hallhatatlan lelkét, mi várja odaát.

Bár volna ideje, bőségesen arra, 
hogy eldöntse: lelke, jobbra megy vagy ballra.

Ha addig nem választ, amíg szíve megáll,
a semlegessége, mégis, örök halál!

Vajon van értelme, szert tenni sok kincsre?
Sokan születnek most, kevésre, vagy nincs-re.

Temetők hirdetik, hogy itt marad minden, 
túlvilágra semmit, nem vihetünk innen.

Lelkünk kopott sátra, itt marad, porrá lesz,
láthatatlan lelkünk, visszatér Istenhez.

Ám, csak ha Szent Fiát, befogadtuk itt lenn,
úgy, Szent hajlékába, vár minket az Isten.

Lukátsi Vilma:

Hátha terem még?

Elhallgatott a kiáltó szava,
repedt nádakat ingat a szél,
nem zeng ének az Olajfák hegyén,
a kerteken fehérlik a dér,
„a fejsze a fák gyökerén!”
– Nem halljátok milyen csikorogva
fordul az esztendő a tengelyén?
Ítélettel terhes a jövő
annak, aki csak magának él,
dús lombozattal, de gyümölcstelenül:
„a fejsze a fák gyökerén!” 
Mindegy, hogy minek álcázzuk
önzésünk üdezöld leveleit,
a Gazda jár a szőlőskerteken,
és megjelöli a fák törzseit… 
Ha a Vincellér elébe nem áll
könyörgő szóval:
– Hátha terem még?
– Vajon esztendő virradna-e még?
Átszegzett keze tartja vissza
– talán egy évig –
tőlünk a fejszét! 

Kárász Izabella

HÁLAADÁS

Köszönjük Tenéked, Istenünk, hogy élünk!
Hogy annyi vész után Te vagy menedékünk.
Nem is lehet nagyobb boldogságunk nekünk,
Minthogy velünk járva vigyázod életünk.

Milyen nagy kegyelem, hogy ily jó vagy hozzánk,
Hogy a baj idején felénk fordul orcád.
Megadod áldásod, a napi kenyerünk,
Megáldod a munkás, kérges két tenyerünk...

Megáldod a vetést, hogy nőjön kalászba.
Benned veti hitét az özvegy és árva.
Benned hisz a szegény, megalázva magát,
Néked ragyogtatja az éj sok csillagát.

Boldogan mondjuk el és dícsérünk Téged:
Nyugodt az életünk, Lelked megbékéltet.
Miért is csüggednénk, inkább hálát adunk
Hisz Véled a rossztól csak megszabadulunk.

Nem jöhet oly veszély, hogy ne segíts rajtunk,
Ne is maradjon hát soha néma ajkunk.
Hirdessük szerteszét: csodás, szent reménység,
Hogyha Benned hiszünk, eloszlik a kétség.

Csak a hit marad meg s a szeretet éltet,
Mely nélkül sohasem láthatunk meg Téged.
Köszönjük, ó, Urunk, hogy reánk gondolva
Eljuttatsz egykoron dicső országodba!

Fel, fel ti boldogok, akik hisztek Benne!
Ne legyen közöttünk, ki hálás ne lenne!
Mert irgalma örök, megtartása csodás,
Zengjük mindnyájan ma a hála himnuszát!