A prédikátor
Egy hideg
vasárnapon történt. A templom
parkolója
hamar megtelt. Ahogy kiszálltam a
kocsimból,
arra lettem figyelmes, hogy a testvérek
valamit
sugdolóznak, miközben bemennek
a
gyülekezetbe. Ahogy közelebb értem,
észrevettem
egy embert, amint támaszkodik a
templom
falának. Mar majdnem egészen lefeküdt,
mintha
aludna. Egy hosszú, nagyon rongyos
viharkabát
volt rajta es egy kalap a fejére
húzva, hogy
mar az arcát sem lehetett látni.
Egy nagyon
kopott cipő volt rajta, amelyből
mar kilógtak
a lábujjai. Gondoltam, hogy hajléktalan
es hogy
alszik, ezért nem foglalkoztam
vele.
Bementem a templom ajtaján. Bent
elkezdtünk
beszélgetni, es szoba került a kint
fekvő
hajléktalan is. Az emberek csak suttogtak,
de senki sem
volt hajlandó behívni, hogy
üljön le. En
sem.
Néhány perc
múlva elérkezett az istentisztelet
ideje.
Mindenki a prédikátort várta,
hogy
foglalja el a helyet, es szóljon az Igéből,
amikor
kinyílt az ajtó. Bejött a hajléktalan,
fejet
lehajtva végigsétált a padok között. Az
emberek
zavarban voltak es suttogtak, arcukon
megdöbbenés
látszott. A férfi végigment
a szószékig,
ahol aztán levette a kalapját es a
kabátját.
Elszorult a szívem. Ott állt a prédikátorunk…
ő volt a
hajléktalan. Senki sem szolt
egy árva
szót sem.
A prédikátor
elővette a Bibliáját es így
szolt:: „Testvéreim, azt hiszem, nem kell mondanom,
hogy miről
fogok ma prédikálni." Aztán
elkezdett
énekelni egy éneket:
„Ha tudok segíteni valakin, amint
elmegyek
mellette,
ha tudok egy
bátorító szót, ami bizakodva
tette,
ha meg tudom
mutatni, hogy az ő utja helytelen,
akkor mar
nem hiábavaló az életem."
Vajon az en
életem hiábavaló?
N. N.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése