Napi áhítat - Gazdagságunk forrása Isten

Gazdagságunk forrása Isten

2018 - Áhítat, 2018. július 3. kedd , Kornél, Soma névnap van

Boldog Névnapot az ünnepelteknek!

Hét témája: Helyesen gyakorolt kegyesség: az adakozás

1Krón 29,1–20

Mindenem, amim van, Istené.

„Dávid király így szólt az egész gyülekezethez: Egyedül Salamon fiamat választotta ki az Isten, de ő még tapasztalatlan ifjú, a munka pedig nagy, mert nem emberé lesz ez a hajlék, hanem az ÚRistené. Ezért minden erőmmel azon voltam, hogy Istenem házához aranyat szerezzek az aranyeszközökhöz, ezüstöt az ezüsteszközökhöz, rezet a rézhez, vasat a vashoz, fát a famunkához, ónixköveket, foglalatba való köveket, sötét és tarka színű köveket, mindenféle drágakövet és fehér márványt bőséggel. Mindezen fölül az én Istenem háza iránti szeretetből a saját aranyamat és ezüstömet is odaadom Istenem házára azon felül, amit a szent ház számára szereztem: háromezer talentum aranyat, mégpedig ófíri aranyat és hétezer talentum tiszta ezüstöt a templom falainak a beborítására, aranyat az aranyeszközökhöz és ezüstöt az ezüsteszközökhöz, a mesteremberek mindenféle munkájához. Ki akar még önként, bőkezűen adakozni ma az ÚRnak?
Ekkor a családfők, Izráel törzseinek a vezetői, az ezredesek és a századosok meg a királyi udvartartás vezetői önként adakozni kezdtek. Összeadtak az Isten házának munkálataira ötezer talentum aranyat, tízezer dárikot, tízezer talentum ezüstöt, tizennyolcezer talentum rezet és százezer talentum vasat. Akinek drágaköve volt, odaadta az ÚR házának a kincseihez, a gérsóni Jehíél felügyelete alá. És örült a nép az önkéntes adakozásnak, mert tiszta szívből, önként adakoztak az ÚRnak. Dávid király is nagyon megörült. Dávid ekkor áldotta az URat az egész gyülekezet előtt. Ezt mondta: Áldott vagy te, URam, ősatyánknak, Izráelnek Istene, öröktől fogva mindörökké! Tied, URam, a méltóság, a hatalom és a tisztelet, a hírnév és a fenség, bizony minden, ami a mennyben és a földön van! Tied, URam, az ország, magasztos vagy te, mindenség fejedelme! Tőled ered a gazdagság és a dicsőség, te uralkodsz mindenen. A te kezedben van az erő és a hatalom, a te kezed tehet bárkit naggyá és erőssé. Most azért, Istenünk, hálát adunk neked, és dicsérjük a te fenséges nevedet. Mert ki vagyok én, és mi az én népem, honnan volt erőnk ennyit adakozni? Bizony, tőled van mindez, és csak azt adtuk neked, amit a te kezedből kaptunk! Mi jövevények és zsellérek vagyunk előtted, mint minden ősünk. Napjaink olyanok a földön, mint a múló árnyék. URunk, Istenünk! Ez az egész halom kincs, amelyet összeadtunk, hogy neked, a te szent neved tiszteletére templomot építsünk, a te kezedből való, és a tied lesz mindez! Tudom, Istenem, hogy te megvizsgálod a szíveket, és az őszinteségben leled gyönyörűségedet. Én mindezt őszinte szívvel, önként adtam, és most örömmel látom, hogy önként adakozott neked néped, amely itt összegyűlt. URam, őseinknek, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istene, tartsd meg örökre néped szívében ezt a szándékot és indulatot, és kösd magadhoz szívüket! Fiamnak, Salamonnak pedig add meg, hogy tiszta szívből tartsa meg parancsolataidat, intelmeidet és rendelkezéseidet, és vigyen véghez mindent, fölépítve azt a hajlékot, amelyet én előkészítettem. Azután ezt mondta Dávid az egész gyülekezetnek: Áldjátok az URat, a ti Isteneteket! És az egész gyülekezet áldotta az URat, ősei Istenét, meghajolt és leborult az ÚR előtt és a király előtt.”

Magyarázat

„Nekem ez jár.” „Mert megérdemlem.” „Ha szeretsz, lájkolj.” Dalszövegek, reklámszlogenek vagy csak a mindennapi posztok arról beszélnek, hogy nekem kijár valami. Méltó vagyok rá. Ezt sulykolják belénk a hétköznapokban, mi pedig készséggel és alázatosan elfogadjuk ezt a nézetet, hiszen jólesik, mintha hájjal kenegetnének minket. A legdivatosabb kirándulások manapság a wellnessrészlegek, ahol megkapjuk a nekünk kijáró kényeztetést. Egyszerűen elhisszük, hogy ez mind a mienk. Tartoznak nekünk ezzel. Az enyém! Drágasszágom – ahogy a Gyűrűk Urában olvassuk.
Aztán amikor elveszítjük azt, amiről azt hittük, hogy a mienk, akkor vagy vádolunk mindent és mindenkit, vagy jobb esetben felismerjük, hogy sohasem volt a miénk. A fiatalságunk, az erőnk, a lehetőségeink, a képességeink, valamint mindaz, amit ezzel szereztünk, csak átmenetileg került hozzánk. De a valóságban Istené. Az otthonunk, ahol élünk, nem nekünk adatott, hanem arra, hogy szolgáljunk vele. Igaz ez az autónkra, pénzünkre, mindenünkre.
Te felismerted már mindezt, és szolgálsz vele, felajánlva az Úrnak, vagy inkább megvárod, hogy elvesszen, hogy végre megértsd, hogy nem a tied mindened, hanem Istené?

(Boncz Zoltán)